Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-11-24 / 47. szám

TARTADOMJEGyZÉK : VEZÉRCIKK: 1848. XX. — TÁRCA. Újjászületés. Vietórisz József. — Az összes né" metalföldi protestáns egyházak bizonyságtétele. A kormányhoz és a népekkez! — Visszaemlékezések. Jelenuolt. — Irodalom. Dr. Szláuik Mátyás. — Beléíet — Pályázatok és hirdetések. 1848. XX. Lezajlott egyetemes közgyűlésünkön sok szó esett az 1848. XX. te. a kormány által szándékolt végrehajtásáról. Hallottuk igényeinknek és szükségleteinknek sokoldalú hangoztatását, de hallottunk aggodalmaskodó hangokat, a melyekben ki volt fejezve az a félelem, hogy a magyar állam a törvényt uégrehajtani most képtelen, mert anyagi ereje nem engedi. Erre az aggodalomra felelt egy okos hang, a mely gondolkodóba ejtett s arra kényszerit, hogy komolyan vegyük mérlegre a dolgokat s lássuk, mi lehetne a minimális kívánságunk, a mit a m. kir. kormány ez idő szerint teljesíthetne, fíz az okos hang ugyanis azt mondta: „az 1848. XX. te. teljes végrehajtása nem lehetséges, de nem is kiuánaíos." A midón ez a hang lelkünkbe vésődött s gondolkozunk azon határozott bátorságon, a melylyel e mondat ki lett mondva, eszünkbe jut a magyar kormányok mindenkori törekvése, a mely szerint a töruényt fokozatosan akarták végrehajtani. S most a midőn az idők, s velők az igények és szükségletek annyira változtak, szinte hálásaknak kell lennünk, hogy a magyar kormány a törvény végrehajtását eddig esak igérte, de még nem valósitotta meg. Mert mi lenne ma velünk, ha akár az 1898 évben kért 400.000 forintot, akár az 1904-ben kért 1,804.407 koronát ez (öszszegben benfoglaltatnak az egyházi adózás, közigazgatás, lelkészek korpótléka, nyugdijintézet, vallástanitás, kulturális és humanitárius intézmények) kiadta s minket kielégitett volna, a mikor most azt látjuk, hogy évről évre nagyobbodnak szükségleteink s ma már, a midőn esak a meghatározott három célra: adócsökkentésre, közigazgatási költségekre és nyugdijra évi 1,300.000 koronát kapunk és sok másféle eimeken; eongrua, korpótlék, tanitói és tanári fizetés kiegészítés, ruhabeszerzési segély, családi pótlék stb. cimén hirtelen meg sem határozható (kb. éui 4 millió kor.) összegeket juttat az állam egyházunknak, iskoláinknak. És sajnosan tapasztaljuk, hogy mind ez nem elég, és ha ma meg is állapodnánk bizonyos összegben, 5 vagy 10 év múlva ez megint nem lenne elég. Azért ugy véljük, hogy a készülő törvényjavaslatban első sorban határozottan és félremagyarázhatatlanul a fokozatos végrehajtást vagy megvalósítást kell kimondani. Egyben nem ismerjük el a fokozatosságot. T. i. a törvény 2-ik §-ban megállapított tökéletes egyenlőség és viszonosság azonnali és teljes végrehajtásában. Ezt igen is követeljük, mert az már a mai korban tűrhetetlen, hogy sok helyen még ma is adóznak hiveink a róm. kath. vallásfelekezet céljaira. S az is tűrhetetlen, hogy a r. kath. vallásfelekezet a legtöbb helyen előnyöket élvez még a községi segélyekben is. Uégül tűrhetetlen, hogy mig a kath. püspökök mindegyike, a mieink közül csak három tagja a főrendiháznak. A 3-ik §-ban biztosított egyházi és iskolai szükségleteink fedezésére azonban meghatározott összeget végleges intézkedés gyanánt nem fogadhatunk el soha. Mi volt eddig a mi legfőbb követelésünk ? Az, hogy államsegélyünk nem mint segély, hanem mint dotáció, hozzájárulás örök alapítványként törvényileg biztositassék. Hogy egyházi háztartásunkat ne legyünk kénytelenek az egymást felváltó kormányok tetszésétől, vagy nem tetszésétói függővé tenni s biztos bázis nélkül aggodalommal tekinteni a jövőbe, folyton hangoztattuk és követeltük az örök alapítványként szükséges törvényszerű biztosítást. Ebből most sem engedhetünk, azt most is kell követelnünk, s ezt el is kell érnünk I A fokozatosság élűéből következik, hogy a törvényben azt is ki kell mondani, hogy az ajtó