Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-10-27 / 43. szám

XIII. év. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben iHeíő mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) küldendő. S3 US FELELŐS SZERKESZTŐ ES LAPTULAJ 1 >0X08: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri le.kesz. KŐ MUNKÁT A KS A K SCHOLTZ ÖDÖN JAHN JAKAB BLATNK ZKY PAL »irf'alvi ©spórás-lelkész kiskéri lelkész. oinkot; lelk^sx DUSZIK LAJOS QÖ/nÖKYJANOS miskolczi Ielkésa. ep^ricsi f%ym i<rH<irato Megjelenik hetenként epv iván A lap ára : Egész évre Félévre Egyes szám ára . Hií'det-íísek ett palytmirok ai<h . Ksríüz dit! . 40 K j Állami^ iiriiatáse <u>eao: y».-;»s sz^nn' >4 K 7 K 40 T TARTALOMJEG1JZÉK : VEZÉRCIKK: A nagy ünnep. Geduly Henrik. — Iskolai évnyitó. Mayer Endre. — Mgilt leuél DP

. Pager Géza főhadnagy urnák a fronton, szikié. Theologiáink elnéptelenedése. Dr. Szláuik M. — Az „Euangeliseher Sentraluerein für innere Mission" nagygyűlése a re-» formáció 400 éues emlékére. Wallrabenstein ]akab. — Belélet — Pályásatok és hirdetések. I A NAQU ÜNNEP. | A mihop az egész világ mesterségesen felszított lángban ég és a meggyötört népmilliók a kiontott vér tengerének a partján remegve szemlélik: emelkedni fog-e még ez irtóztató tenger szintje, vagy végre alászáll; a mikor vesztes és nem vesztes családok és népcsaládok lelkét — mint friss érre epedő szarvast a szomjúság — ugy égeti a kinzó lélekszomjuságban a mohó vágy az enyhet ígérő béke után; a mikor romok közt hever az emberi szellem majdnem minden nemes terméke, szivet lelket gyönyörködtető alkotása és kétségbeesve kérdezzük, ha ez a világháború még soká tart és áldozatul kiván mindent, a mi kedves, drága, nyugtató és boldogitó volt: mi marad számunkra, a mi még örömet okoz az életben, a mi még megtartja, megélénkiti ragaszkodásunkat e földhöz és feleletet — bizony mondom — a feldúlt föld felől hiába várunk, —: a tépett, zaklatott, szakgatott lelki és érzelmi világ e gyötrelmes napjai között, mint a viharos tengeren hányatott bárka evezősének, ugy int felénk egy kis sziget, ahol legalább pillanatra enyhet, üdülést találunk és boldogitóbb benyomásokkal gazdagodhatunk. És ez a kis sziget: az emlékezésé, — és ez a csendes öböl: a lelkünk szerinti ünneplése a reformátió 400 éues fordulójának nagy ünneplésén. Oh, boldog percek ! Oh, nagy ünnepi órák! Mennyit készültünk reátok! Mily verőfényesnek, szépnek, ragyogónak, a béke verőfényes napjától tündöklőnek szereiíük volna látni e napot! rtiszeu ugy igyekeztünk ehez formálni mindent: néplelket, áldozatokat, ünnepi hálaadásnak megkapó, örökre emlékezetes formában megnyilvánuló hangulatát: a hit mélységeiből meritő költői láng, a nagy, a magasztos ünnepi áhitatot megtermékenyítő prófétai ihlet hogy izzott, hogy forrott, hogy alkotott, csillogó gyöngyöket a nagy ünnepi fordulóra. De a kivül tomboló vész és vihar mindent túlharsogó zengése még sem hagyott számunkra mást, mint: csendes emlékezést, buzgó hálaadást és örök időkre szóló lelkes fogadalmakat. . . . . Csakhogy ez nekünk épen elég. És épen ez a mi igazi ünneplésünk. E nagy világtörténeti nap fordulóján épen önmagát, a saját lényegét tagadná meg az evangéliom egyháza, ha külsőségekben keresné a nagy ünnep jelentőségének méltatását vagy kidomboritását. A reformátió világra szóló nagy müve egy egyszerű papiroslap nyilvánosságra bocsátásával vette kezdetét. De ezen a papiroslapon, annak a betűi között, annak