Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-01-20 / 3. szám

1917 legszükségesebb javítások végzésére. Hitel pedig nines. S ha lenne is, se vehetnénk igénybe az egyház nagyobb anyagi romlása nélkül, hiszen a kamatokat sem tudnók fizetni. flz u. n. dézsmás egyházaknak valamivel kedvezőbb helyzetük van, de esak annyiban, amennyiben lelkészeik fizetése, vagy legalább annak jó része biztositva van. De többi szükségletükre azok sem találnak fedezetet. A 12 egyházközséget nehéz helyzetében a közegyház nem hagyhatja magára, sőt nem hagyhatja sokáig bizonytalanságban sem az iránt, hogy támogatása milyen határig fog terjedni. Szerintünk a nyújtandó segély nem lehet kevesebb, mint azon összeg, amelylyel az egyháztagok az egyház fenntartásához rendszeresen hozzájárultak, amihez azonban hozzá kell számitani az 1916 évre az elmaradt jöldhaszonbér jövedelmet, sót a megesökkent önkéntes adomány egy bizonyos hányadát is. Az ilyformán kiszámitandó összeget kérjük negyedévi előleges részletekben az egyházközségek rendelkezésére boesájtani, különben a virágzó egyházmegye a jubileum esztendejében összeomlik. fíbban a reményben, hogy kiáltásunk minden evangelikus lélekhez eljut és széles körben visszhangra talál a krisztusi parancs: „Egymás terhét hordozzátok", — jelen soraimat bizalommal ajánlom összes vezető állásban levő egyházi férfiainknak s addig, amig ők megtalálják a legrövidebb és leghelyesebb utat, mi itt a veszélyeztetett pontokon a legnehezebb körülmények közt fokozott buzgósággal teljesitjük tovább őrállói hivatásunkat és kötelességünket! Nihodemusz Károly hosszufalu-alszegi ev. lelkész. A mélységből való ezen kiáltást ajánljuk egyházi vezéreink figyelmébe s kérjük a gyors segítséget. A lelkésztestvéreket is felkérjük a gyűjtésekre és felajánljuk lapunkat az adományok nyilvános nyugtázására. Szerb, Püspökeink a koronázáson. fi következő levelet kaptuh: „Igen tisztelt Szerkesztőség! Egy, minden magyar protestánst érdeklő kérdésben kérném ki nagybecsű véleményét, mivel ezidőszerint, — ismeretlen okból, — legalább szerény tapasztalatom szerint — az arra hivatott egyének nem ugy képviselik a magyar protestantizmus ügyét, amint azt minden magyar protestáns joggal nemcsak elvárhatná, hanem megkövetelhetné is. Mult évi december 30-án koronázták meg fővárosunkban uj királyunkat. Allamjogunk tanitása szerint ezen magasztos aktusnál kimagasló szerepe jut a magyar püspöki karnak; csodálatosképen azinban a magyar püspöki karnak protestáns része nem szerepelt ugy ezen ünnepélyen, mint azt minden protestáns joggal elvárhatta volna. Azt hozhatná fel ezzel szemben valaki, hogy a koronázás, mint ilyen, római katholikus aktus. Ez azonban tévedés. A koronázás közjogi tény, sőt mi több, a magyar országgyűlés mindkét házának együttes ténykedése, tehát kiválóan közjogi, nemzeti tény, nem pedig egyházi cerimónia. A nemzet koronáz a róm. kath. egyház igénybevételével és a mayyar püspöki kar részvételével. Azon feltevést, hogy a koronázás rom. katholikus egyházi cerimónia, már eleve megdönti az a tény, hogy az elmúlt évi december hó 30-án megtartott koronázó ünnepélyen a magyar püspöki kar görög keleti oláh és szerb része igen is szerepelt! Az 1867. év junius hó 8-án megtartott koronázás alkalmával s azt megelőzőleg még nem voltak protestáns püspökeink, s igy a kérdés ránk nézve nem birt aktuálitással. Egyházunknak mindenképen haladnia kellene a korral, szükség lett volna annak előzetes és alapos megvitatására, kogy a négy millió intelligens magyar protestáns lakosság kiváló főpapjainak, püspökeinek hol lett volna helye a koronázáson? Volt-é valaki a protestáns egyházak nagyjai között, aki ezt a kérdést esak meg is penditette, tárgyalták-é ezt az erre illetékes faktorok? Budapest, 1917 január 10. Tisztelettel Dr. Terray Bajos. E levélre a magunk részéről esak annyit felelhetünk. Elsőbb is köszönetet kell mondanunk a levél nagyrabecsült Írójának, hogy ezt a fontos kérdést felvetette s hogy ősi hűséges evangélikus lelkületéből folyólag ily figyelemmel kiséri egyházunk közéleti szereplését.