Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-06-09 / 23. szám

Erő az egységben. A reform. 400 éves évfordulójának napja roham léptekkel közeledik. Észre sem vesszük és itt lesz. A prot. közvélemény ha nehezen is, mintha megmozdult uolna. Érezzük, hogy ualamit tennünk kell, készülnünk ama nagy nap lehető m^ltó megünneplésére. Mert azzal tisztában vagyunk körülbelül valamennyien, hogy egy jól, vagy kevésbbé jól elmondott prédikáció, az „Erős várunk" eléneklése ünneplésünket sehol sem fogja a reformáció nagy nevéhez méltóvá tenni. A gondolatok forrnak, az eszmék kavarognak hol, mint, miként? Egyre másra talán a pénz is gyűlik jeléül annak, hogy talán mégis esak alkotunk majd valamit. Itt és ott lehet, már a gondolatok is megegyezésre jutottak. S én itt a messze táuolban elgondolkozom mindezek felett. Itt, ahol az ember naponta annyi száz és száz ismeretlen emberrel jön össze, hol a lelkekben anynyi szenuenvedés a honi föld, a szeretett hitves, gyermekek szülők utáni hőnepedő vágyódás, a békének sóvárgása; sokszor elfásultság, majd a biztató szóra fel-felcsillanó reménysugár. Különböző fajok, vallások, tulajdonságok képuiselői. Individumok! Hogy megférnek mégis egymás mellett 1 Nemesaki Egyik a másiknak kiegészitő része. Egy óriási szervezet, egy szinte elképzelhetetlenül nagy gépezet alkatrészei. Mindegyiknek meg van a helye, a maga szerepe, miként a gépnél a szőgeeskéknek, srófnak, kerék, hajtószijnak. Ha az egyik elromlik, eltörik, pótolni kell, nélkülözhetetlen. Annyi milliónyian és mégis egyek 1 Egyek, kik mint egy központba futó egy egy idegszál által vagyunk össze kötve, egymáshoz fűzve. Egy nyomás, egy jel, az idegszálak mint magasnyi sürgönydrót tovább adják a rezgést; a gép megindul, mozog működik. Egyszerre, egységesen Tiíáni munkát végez, amit millió és millió kéz, megfeszített agu, még oly lelkesedés is egyénekre darabolódoa soha sem uálthatna valóra. Ebben van éppe i a siker egyik titka: erő az egységben. És szinte önkéntelenül gondolataim a messze távolba, hazámba szállanak. Eszembe jut evangelikus egyházunk, amely ünnepre készül, amely tenni akarna valamit. Maradandót, hozzáméltótl Ilyet alkot e? majd elválik. Ne akarjunk jóslásokba bocsátkozni, fí prófétálás rossz mesterség, yfőleg ha — fájdalom — sejtésünk pesszimistikus. Csak néhány igazságot szeretnék leszögezni, melyek ugy hirtelen eszembe jutottak. Ugy érzem, hogy érdemes volna felettük gondolkozni. Mi is egy szervezet vagyunk, egy közösség melyben helyet foglal ifjú, öreg, gazdag, szegény, tanult tanulatlan, magyar, tót, német egyaránt. Mindannyiunknak meg van a szerepköre, melyet be kellene töltenünk, mindannyian protestánsoknak valljuk magunkat, kik tehát egy elv képviselői vagyunk, sokszor fölényes öntudattal verjük is a mellünket, ki és mi vagyok 1 Egy eszme, egy központi elv, mely köré tekintélyes tábor sorakozik. Mégis mig amott erő, itt érőtelenség ! Miért? Talán a szervezet rossz, a központi elv nem elég éltető, avagy maguk a tagok nincsenek hivatásuk magaslatán, melyre pedig nevükből kifolyólag kötelezve volnának?! Miért, hogy az egyik gép tud működni, a másik nem. Mennyi kérdés s mind feleletre vár ! Tegyük a szivünkre a kezünket s feleljünk őszintén. Ne altassuk magunk. A hiba meglátása, bevallása és feltárása talán magunkhoz térit! Én azt hiszem, ugy látom, hogy hiba van mind a háromnál: rossz a szervezetünk, a protestastismus elve nem eléggé élő, ható erő ben-