Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-01-13 / 2. szám

'1917 EVANGEIJKUS ŐRÁLLÓ 11 Tehát ne játszunk a számokkal, de ne játszunk a szauakkal se, nehogy városi kollegáink minket holmi bélisteneknek tartsanak, a kiknek „Istenük az ő hasuk 1" mert nem annyit esznek, a mennyi jól esik, hanem annyit, a mennyi van. Ha kenés van, az is elég nekik, de ha sok van, — azt is mind megeszik 1 Én magam is kongruás falusi pap vagyok, a kinek fizetése jó részt terményekből áll; s dacára hogy ezen termények egy része hiványilag — tahát olcsón — meg uan váltva (igy p. o. a széna mázsája 4 kor.-ual, a mai 30 koronával szemben, — a bor 40 fillérrel a mai 3 koronával szemben), mágis Gyürky Pál esperesnek adok igazat, s én is azt állitom, hogy ma — értue alatta a mai árakat, a legtöbb kongruás falusi papnak, — pláne még ha gazdálkodik is,l — évi jövedelme több, mint azoké a készpénzfizetésü városi papoké. Nem is szólna arról, hogy sokkal könynyebben és jobban is élnek, mint városi kollegáik, a kik — még hogy ha fedezetük van is rá — akkor is nélkülözni kénytelenek! Másként áll a dolog azoknál a papoknál, a kiknek házon kivül tanuló gyermekeik vannak. Egy gyermek tartása — házon kivül — ma minimum, 1000—1200 koronába kerül. Erre kap az a lelkész 300 kor. neuelési segélyt. Béke időben egy jó tanuló gyermek 300 koranából meglehetősen megélt 1 esztendeig. A különbözet tehét a régi és a mai költségek között 700—900 korona! Ugy hogy aki 2—3 gyermeket kénytelen ma vidéken tanittatni, az már igenis egy gyékényre kerül azzal a városi lelkészszel, mert a gyermektanittatásnál mutatkozó háborús különbözetek fölemészthetik, — sőt felül is haladhatják! — a háborús drágaság szülte bevételi többleteket! Épen ezért a háborús segélyek felosztásánál első sorban a készpénzből élő városi, — másod sorban pedig a nagy családu s hozzá még gyermekeket vidéken tanittató falusi papokra kellett uolna figyelemmel lenni nem pedig egy fix összeget alapul fölvenni s akinek jövedelme azon alul volt, — az kapott segélyt, tekintet nélkül a családtagok számára és a szükséges kiadások nagyságára, — akié pedig azon felül volt, az nem kapott semmit, holott talán a pár száz koronányi fizetés többlettel pár ezer koronányi kiadás állott szemben. Ugy hogy megtörtént p. o, a mi egyházmegyénkben hogy 3, sőt 2 tagu családok is kaptak háborús segélyt, mert kimutatott jövedelmük nem érte el egészen a 4000 koronát, — 8—8 tagu családok pedig — akik még hozzá gyermekeket is tanittatnak! — nem kaptak semmit, mert fizetésük valamivel többre rúgott 4000 koronánál 1 Ilyen alapon elosztandó háborús segélyből többet nem kérünk! Vagy ne adjanak egy falusi papnak se! (nézetem szerint ma a terményekkel fizetett és gyermekeket nem tanittató lelkészek 99.99 "/'o-je nincs arra igazán rászorulva !) vagy ha már adnak, igazságosabb alapon — a jövedelemmel szembe állitva a kiadásokat is! — osszák fel azt! Tehát visszatérőé a cimhez — én azt mondom : necsak a számokkal, — necsak a szavakkal, hanem még a hádorus segélylyel se játszunk, — mert akkor igen könnyen eljátszhatjuk azt! Tompa Mihály fí koronázási hitleuél. Nem vagyok jogász, bár a jogtudománnyal, különösen a nemzetgazdaságtannal, pénzügytannal s főleg statisztikai tudománnyal régóta mindig bizonyos előszeretettel foglalkoztam, fi régi pozsonyi jogakadémia, különösen pedig a kassai kir. jogakadémia tanáraival éveken keresztül ugyszóluán napi baráti benső viszonyban állottam, szabad időmet társaságukban töltöttem. A fiatalon elhunyt Európai hirü jogbölesész Dr. Eszterházy Sándor kassai kir. jogakadémiai tanár, majd dékán éveken át szerény papi házamban lakó társam volt, a szintén fiatalon elhunyt kiváló nemzetgazdász és statisztikus (Br. Láng Lajosnak az egyetemi tanszéken méltó utódja) Dr. Ráth Zoltán barátom éveken keresztül megtisztelt azzal a kitüntető baráti bizalommal, hogy megjelenő müveit kéziratban vélemény és észrevételezés céljából nekem adta előbb átolvasni. Régi, becses emlékű idők voltak és maradnak ezek reánk nézne, mikor szerény papi köröm mellett, ily kiváló, az ország határain belül meszsze ismert és tisztelt jogtudósokkal éveken keresztül úgyszólván naponta a legbensőbb baráti viszonyban állottam. Elmondhatom, ők, különösen az európai nevü Dr. Ráth Zoltán egyetemi tanár tettek statisztikussá, kedvelték meg velem a jogtudományt, iparkodtak ez irányban vonni. Hajh, ha megfogadtam uolna baráti jóindulatu szavukat, ma bizonyára más, kedvezőbb helyzetben lehetnék. Nem vagyok jogász, nem is érzem magamat hivatottnak arra, hogy a magyar alkotmány vagy közjogi szempontból birálat tárgyává tegyem a sajtó, politika és jogtudomány szempontjából közérdekűvé vált uj koronázási hitlevelet. Mégis egyházi, különösen pedig protestáns egyházjogi szampontból nem mulaszthatom el, hogy néhány észrevételemet e fontos kérdésben itt meg ne tegyem s azokra egyházunk intéző köreinek be-