Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-21 / 16. szám

1917. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 123 Luther jelleme. Hogy Luther „nagy ember", igazi lángelme s kiváló egyház- és világtörténeti személyiség volt, ellenei is elismerik. Meg lehet őt gyűlölni, róla pápás életirói módjára torzképet alkotni, sőt még meg is rágalmazni, de mellette közönyösen elhaladni lehetetlen. Sokkal nagyobb jelentőségű férfi, hogy sem mellőzhetnék. Zsenialitása, és óriási befolyása elemi erővel tör előre, s méltánylást vagy megitélést igényel. fí nagy emberek közös sorsát azonban ő sem kerülhette el. Személyiségét és müvét, mint annak idején Szokrateszét és a Krisztusét sokan félreértették, és nagyonis egyoldalúan magyarázták. A hamis Lutherképek egész csarnokát ismeri már ma a történelem, fí nemzeti hős, a jólelkű életművész, az orthodox theológus, a liberalismus úttörője, a demagóg, a fejedelmi szolga, az úttörő kulturhareos, a kulturellenes mittenbergi hustömeg egy-egy vonását jelzik a modern Lutherképeknek. A fanatikus egyházi forradalmárt Janssen Denífle és Grisar-ék, mint pápás történetirók formáltak belőle. Göthe ki pedig a hitjauitás dolgában felületesen itélt, a reformátió egyetlen értékes javának mondotta nagy jellemét. Mar Häekel, De Lagarde és Nietzsche esak thüringiai plebejus-paraszt embert látnak benne, ki renaissance magasabb és barátságosabb embertypusát meg sem értette. Luthernek e modern tarka arcképcsarnoka a melyből azoban a legfőbb: Luther vallásos prófétai jelleme teljesen hiányzik, igen emlékeztet arra, hogy p. o. egy Strauss történeti Feuerbaeh bölcseleti, Marx és Lassale szociológiai és Ibsen meg Nietzsche in. dividualisztikus alapon támadják mag a keresztyénséget, s az álszokratikusok és farizeusok módjára torzképet formálnak a Meguáltó egyetlen istenemberi személyiségéből. Walther Vilmos rostocki tanácsos, korunk első rangú Luthertudósára várt a feladat hősüuk jelleme legkülönbözőbb vonásainak a maguk különbözéségében és mégis szoros összetartozásukban, sőt egységükben való feltüntetésére, a melyek épen a természetüknél fogva teszik oly vonzóvá, vagy eluálasztásuk esetén visszataszitóuá Luther személyiségét. Sorra egymásután 6 fejezetben megrajzolja és bemutatja „

Luthers Charakter" 1917 c. müvében nyiltságát és igazlelküségét, önzetlenségét, alázatosságát és öntudatosságát, bátorságát és optimista élet- és világfelfogását, szenvedélyességét és ritka benső kedélyét, ugy azonban, hogy azoknak a lelki jellembeli sajátságoknak feltétele és alapja őszinte nyiltságában, becsületes férfias erényességében keresendő. Ez magyarázza meg, hogy Pál és Augustinushoz hasonlóan nálánál tisztábban és mélyebben az ősker. idők óta senki sem fogta fel a keresztyénséget. Mindene az isten ügye, a melyet ő el nem hagyhat. Azért „nem tehetett másként." Azért mondja róla oly találóan a skót Carlyle, hogy „Luther valódi keresztyén hős és próféta, a kiért nem csak a jelen századok, de a jövők is hálásak lesznek az Égnek," s a kath. Döllinger, hogy „a reformátió müve és annak vallásos-erkölcsi gondolatköre az egész emberiségre nézve Luther és a német szellem lagnagyobb alkotása." Vegyük csak mindenekelőtt az ő önzetlenségét. Szinte aszkéta volt későbbi éveiben is, bár magáról asztali beszédeiben kedélyeskedve azt mondotta, hogy „eszik, mint egy német és iszik, mint egy cseh ember." Még a nősülés iránt sem volt valami nagy hajlama. Epen nem volt valami romantikus hős szerelmes. ]ó negynenes volt, a midőn megnősült, hogy a kath. eoelibátus ellen saját példájával is igazolja a házas és a családi élet szentségét, s a prot. papi család mintaképét. ]ó feleségét „királynőjének" tartotta és ismert szegénységét „Krőzus kincseivel" nem cserélte volna fel. Nem vad szenuedélyes szerelemmel, hanem becsületes szivvel viseltetett nejével, Bóra Katalinnal szemben. Az isten legnagyobb kegyelmi adományát látta „a kegyes, barátságos, istenfélő és házias szellemű házastársban." Mély kedélyvilágával a családi életben is kimagaslik reformátor társai felett. De nem volt érzéke az „arany és pénz" s a világi dicsőség iránt sem. Theol. tanszékét valósággal parancsszóra fogadta csak el. Volt is zavar olykor-olykor szűkös háztartásában, és Isten atyai gonduiselésével nyugtatta meg zúgolódó nejét. Még iratairól sem tartott sokat. Szívesen megsemmisítette volna. Csak kátéit, a szabad akaratrót szóló müvét és biblia fordítását beesülte nagyon. írói honoráriumot sem fogadott el. Teljes ellentéte a humanista Erasmus kényelmes életével. S mégis e „thüringiai parasztfiú" imponáló személyisége a későbbi egyetemes keresztyénség történetében valóságos glóbuszként vállain hordozta a touábbi fejlődést. Mint egykorú testvéreinek kévéi József előtt, ugy hajoltak meg'előtte császárok, királyok, fejedelmek, városok és parasztok egyaránt. Ő a német reformátió, a német nemzeti hős. Valóságos Roland és Géniusz, a kinek kezében — a kath. Döllinger szép szava szerint — olyan volt a német nép értelme és szelleme, mint a lant a művész kezében. Még Bismarcknak politikai németsége sem olyan erősen karakterisztikus, mint a Lutheré. Az ő szellemének bélyegét viseli az magán az ő bibliájában, kátéiban, énekeiben,