Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-14 / 15. szám

1917. EVANGELIKU'S ŐRÁLLÓ 115 Én a magam részéről azért ugy állapítottam meg ezidei prédikálásom programmját, hogy az esztendőnek egy részét a hitjavitásnak szentelem majd. Az a tervem, hogy beszédeimben végig vezetem hallgatóimat ezen a dicsőséges mozgalmon, annak kezdetétől annak diadalra jutásáig, mindama mozzanatoknak élénkebb beállításával, a melyek e mozgalomnak mértföldjelző oszlopait képezik, hogy azok alapján lássa és megértse az evangélikus ember, hogy mi is az a reformáció, mit köszönhetünk neki; lássa azokat az előzményeket, benső viuódásokat s külső küzdelmeket, a melyek e szent mozgalmat sugalták, kisérték és betetőzték; s mindezekből aztán megtanulja becsülni vallását és egyházat. Az én nézetem szerint ugyanis erre nagy szükség van. Szükség azért, mivel hiveink nagy részének igen fogyatékosak ebbeli ismereteik; legtöbbnyire esak néhány történeti adat az iskolai tankönyvekből, a melyeknek jelentőségét annak idején talán fel sem tudta fogni. Most itt a kínálkozó alkalom, hogy mi ezeket az ismereteket lelkében felujitsuk s olyan adatokkal és tanulságokkal építsük ki, a melyek protestáns öntudatát megerősíteni, lelkét vallásos értelemben megtermékenyíteni alkalmasak. En megcsináltam már magamnak az e tárgyú beszédsorozathoz a vázlatokat, vezérfonalul a Luther életét uéuén hozzá. És ha az ember elt mélyed ennek a szellemóriásnak a tanulmányozásába, a kinek életfolyása fényképe mintegy a reformációnak is, akkor látja esak, hogy ővele kapcsolatban mi mindenről lehet beszélni 1 Csak ügyes kézzel ki kell válogatnunk s ügyes aláfestéssel fel kell tárnunk az ő életének fontosabb jeleneteit, hogy lássa mindenki, mi az a krisztusi keresztyénség s mi az a keresztyén élet. Egyházunk érdekében lévőnek tartom, hogy hasonló eljárásra szánják el magokat összes lelkésztársaim. Nemcsak időszerű théma ez, hanem felette érdekes is. Az én nézetem szerint a hitjavitás tényéről nem elég esak egyszer, majd az október 31-iki ünnepélyen szólani, mert hiszen egy beszéd keretén belül ugy sem tudjuk mindazt elmondani, a mi egyházunk s hiveink érdekéből elmondandó lenne: ép azért ilyen előzetes prédikációkkal készitgessük elő híveinket a nagy évfordulóra, a melyen megtartandó ünnepi beszed aztán, hogy ugy mondjam, mintegy végső akkordja lenne az egész zeneműnek, mely annak benyomásait maradandóbbá tenné a szivekben. Ha netán egyesekben az az aggodalom támadna, hogy az ilyen hosszabblélekzetü beszédsorozat talán kimeríti a figyelmet s végül unalmat kelt: én erre azt mondom, hogy én ettől igazán nem félek, feltéve, hogy a tárgyat ügyesen kezeljük s mindenütt az illető gyülekezet felfogó s befogadó képességéhez alkalmazkodunk. E tekintetben nekem már vannak tapasztalataim. Én tartottam már gyülekezetemben három, négy, söt tíz beszédből álló beszédsorozatot és örömmel láttam, hogy hallgatóim figyelme s érdeklődése nemcsak hogy nem csökkent, de sőt minden elmondott beszéd után még inkább fokozódik. Természetesen jól teszi a lelkész, ha a tárgyat gyülékezetének már előre is bejelenti s annak fejtegetését alapos előkészülettel állandóan kellő színvonalon igyezszik tartani. Felhozhatják egyesek esetleg azt is, hogy az ilyen történelmi tárgyú, illetve hitvédelmi jellegű thémáknak a fejtegetése nem a templomi szószékre való, hanem inkább vallásos estélyekre, mert hogy az háttérbe szoritja a Krisztusnak, illetőleg az üdv igazságainak a hirdetését. De hát belátni való, hogy módjával minden lehetséges, csak nem kell a szavakon nyargalni. A mikor valaki a reformációról beszél, akkor tulajdonképen a Krisztusról, a Krisztus ügyéről szól, mert hiszen a reformációban szereplő összes egyéneknek minden mozdulata tulajdonképen a Krisztusért ualó kardrántás. És miért ne beszéljak én a templomban erről a dologról, mikor ugy a templomi hangulat, ualamint a templomi közönség száma is sokkal inkább kecsegtet sikerrel, mint bármely más hely és alkalom. Nálam pl. közönséges vasárnapon is több ezer ember jelenik meg az istenitiszteleten, mig ellenben vallásos estélyen alig pár száz ember je|ennék meg, már az arra szolgáló teremnek befogadó képességénél fogva is. Természetesen ugy értem magam is a dolgot, hogy a reformációról az egyházi és ünnepnélküli felében, mondjuk: az augusztus-októberi vasár napokon beszéljünk. Megemlitem még, hogy a német prot. egyházi irodalom előtt nem ismeretlenek az olyan prédikációk, a minőkre én gondolok. Ott van pl. Mathesiusnah, Luther kortársának : „Martín Luther's Leben" cimü munkája; 17 beszéd Lutherről, a melyeket 1562—1564 éuekben mondott el joachimstháli gyülekezetében. Ezek a beszédek textusnélküliek; inkább történeti rajzok Lutherről s a reformációról. fí másik ilynémü munka, a melyet ismerek, Kreutzernah: „

Hirchengeschichtliche Predigten über Dr. Luther(1905). Ez a mü 42 beszédet tartalmaz Lutherről, széles dogmatikai s apologetikai aláfestéssel. A beszédek textusosak s irójuk a textust több helyütt igen ügyesen értékesiti. Persze tul sokat beszél s a mi szószékeinken ma fölösleges mindent elmondani. Ezek a beszédek sem fedik ugyan teljesen az én felfo-