Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-03-31 / 13. szám

102 1917 akadémiának is hérjilh a fahulfási jogot s ehhez a megfelelő állami hozzájárulást. Ez a társaságban kialakult egyhangú vélemény szerint annyival inkább lenne keresztül vihető, mert az eperjesi jogakadémiával e kérdést összekapcsolva meg van adva a lehetősége annak, hogy az eperjesi theologusok is a jilosofia, a jogbölcselelet, a jogtörténet s egyéb a lelkésznek szükséges jogi studiumok hallgatása által megszerezhetik azt a magasabb képzettséget, a melyet a mai kor papja nem nélkülözhet. A társaság ugy véli, hogy a kormánynál ennek keresztülvitele nem ütközne akadály íkba, — legalább nem olyanokba, a melyek elhárithatók nem lennének. Ugy tudjuk, hogy egyházunk vezérei májasban több bizottsági ülésre Budapesten újból összejönnek, ajánljuk ezen uj eszmét szives megbeszélésük tárgyául. Csak arra kérjük az egyes bizottságok mélyen tisztelt elnökeit, hogy az egyes bizottsági ülések terminusait ugy kitűzni szíveskedjenek, hogy azok egymáshoz igen közel essenek, hogy a különböző egyetemes bizottságok tagjait esetleg egy közös értekezletre is lehetne a fontos tárgy megbeszélése céljából összehívni. Sőt a thol. fakultási bizottságnak ezen időre való összehívása is talán célirányos lenne. Addig is kérjük az érdeklődőket, hogy ezen kérdéshez mint olyanhoz, a mely halasztást nem tür, egyházi sajtónkban is hozzászólni szíveskedjenek. „flz ügy lényege." Br. Solymosy Lajosnak az „Evang. Őrálló" 9. számában megjelent fejtegetéséhez legyen szabad röviden hozzá szólnom. Mindenekelőtt teljes elismeréssel adózom Br. Solymosy Lajosnak nemcsak a nagylelkűen felajánlott tekintélyes adományért, hanem azért a meleg érdeklődésért is, a melyet az evangelikus nőnevelés iránt tanúsít s a melynek beszédes bizonysága épen a lapban megjelent ismételt felszólalása, valamint áldozatkészsége is. Ha a kérdéshez mégis hozzászólok, ez nem gáncsoskodásból, hanem az ügy iránti szeretetből történik. Szükségesnek tartom ugyanis első sorban azt, hogy a cél kitűzése világos legyen. Az eddigi fejtegetésekből azonban nem tűnik ki eléggé, hogy tulajdonképen miről is van szó. „Az ügy lényege" eimü fejtegetés ugyan körvonalozza a törekvés irányát, de több fontos kérdésre adós marad a felelettel. Épen ezeket a kérdéseket kellene nézetem szerint tisztázni. Mindenekelőtt megállapítom, hogy az eddigi fejtegetések nem nyújtanak felvilágosítást arra nézve, hogy a nőnevelés érdekében létesítendő intézet megalkotása hogyan történjék. Az-e a gondolat, hogy az egyház a maga erejéből alkot egy intézményt, a melynek szervezetét önállóan állapítja meg, vagy pedig számítani akarunk az állami segítség igénybevételével is? A magam részéről örvendetesnek találnám és örömmel üdvözölném azt a törekvést, amelyik nem számol mással, mint csupán a magunk erejével, érdekével és képességével. Őszintén örülnék annak, ha egyházunk ezen a téren előljárna, utat törne, az államnak és más felekezeteknek irányt mutatna. De vájjon lehetséges ez? Ha az egyház a maga erejéből létesít egy olyan hatalmas nevelő intézetet, amilyen az „ügy lényege" eimü felszólalásban körvonalozva van, ha maga kíván gondoskodni nemcsak az intézet felállításáról és felépítéséről, hanem fentartásáról is, ideértve a tanerők fizetését és nyugdijának biztosítását is, akkor ezt csak ugy lehet megvalósítani, ha az egész összeg rendelkezésre áll. Először kell a pénzt megszámlálni, s csak aztán lehet tornyot építeni. Nagyon veszedelmes lenne, ha a létesítést megkezdenék, s azután mégis kudarc érne, illetve ha a már létesített intézmény sorsa az évről-évre esetleg befolyó adományoktól függene. Ez nem élet lenne, hanem tengődés, amelynek végső eredménye a biztosan bekövetkező elsorvadás. Számokkal dobálózni nem szeretek, de aligha tévedek, ha azt mondom, hogy az ilyen megoldás föltétele legalább is két millió lenne. Az épület és felszerelés igényel szerény számítással egy milliót, az évi fentartás és nyugdíjellátás pedig szintén megkövetel ugyanakkora biztosított tőkét. A szükséges kiadásokat ezen összeg évi kamatán kivül fedezné a növendékek tandija, egyéb befizetései, valamint az internátus évi tiszta nyeresége. Kérdezem most már, lehete arra számítani, hogy ily tekintélyes összeg belátható rövid időn belül önkénytes adományokból összegyűl? Uéleményem szerint ugyanis az ügy megoldása sürgős, a megvalósítást hosz-