Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-03-31 / 13. szám

'1917 szu évtizedekre nem lehet kitolni és elhalasztani, tehát fontos kérdés, hogy az összeget rövid idő alatt elő lehet-e teremteni. Nem akarom én hiveink áldozatkészségét és teherbírását kicsinyelni. Épen mivel szegények vagyunk, azért el tudnám gondolni, hogy az összeget kisebb-nagyobb adományokból összeszedjük, hiszen általában véve az a tapasztalat, hogy a szegény szivesebben és többet áldoz, mint a gazdag. Ámde ilyen egyetemes felbuzdulást csak akkor tartok valószínűnek, uagy legalább is lehetségesnek, ha a köztudatot a nőnevelés kérdesének fontossága áthatja. De vájjon megvan-e ez a köztudat, megvan-e győződve egyházunk minden tényezője; nemcsak a vezetőség, nemcsak az őrállók serege, hanem a hiuek zöme is arról, hogy az evangéliumi szellemű nőnevelést felkarolni határozottan életérdekünk? Alig hiszem. E nélkül pedig megfelelő áldozatkészséget hiába várnánk. Föltéue azonban, hogy uárakozás és reménység ellenére megtörténnék ez, ujabb fontos kérdés merül föl. Milyen álláspontra helyezkednék az állami hatóság az ilyen módon létesülő euangélikus leányneuelő intézettel szemben? Megadná neki a nyiluánossági jogot? Alig hiszem. Rövid időuel ez előtt még lehetségesnek tartottam volna. Most azonban, miután az állam részéről kibocsátott leányközépiskolai reform megjelent, nem gondolnám, hogy az állam az egyház különálló törekvéseit helyeselné és pedig annál kevésbbé, mivel az emiitett reform főbb vonásaiban épen azt a célt tűzte ki, a melyet a teruezett evangelikus intézet is szolgálni kívánna. De ha ezzel a nehézséggel is sikerülne megbirkóznunk, vájjon ha az állam a nyiluánossági jogot megadná, épen azért is, miuel az egyház ez intézményt egyesegyedül a sajut erejéből tartja fenn, uajjon akkor az uj leányneuelő intézet igazán eredményes működést fejthetne ki P Köztudomású dolog, hogu az iskola értéke nem az epülettől, nem is a felszerelés, berendezés kiuálóságától, hanem a benne működő egyének jellemétől, rátermettségétől, hűségétől függ. Vájjon ilyen egyéneink csakugyan fölös számban rendelkezésre állanak s esak azt uárják, hogy munkába állítsuk őket? Nem uonom kétségbe, hogy lelkes, hitbuzgó euangelikus neuelők, oktatók uannak, de hogy bő uálaszték állana rendelkezésre, azt aligha lehetne állítani. S uajjon az egyház, ha a maga erejéből létesiti és tartja fenn a leányneuelő intézetet, tud-e az ott alkalmazandók részére olyan megélhetést biztosítani, hogy ez által az esetleg másutt működő egyéneket a maga iskolájának szolgálatára elhiuja. Azt hiszem, ez nem lehet kétséges, hogy az intézmény létesülése esetén, az egyháznak a tanerőket legalább is ugy kellene díjazni, mint a hogy az állam, sőt annál még keduezőbben, hogy ilyen módon az egyház szolgálata anyagi szempontból is kiuánatos legyen, ami azt eredményezné, hogy az egyház az erők legjaua között uálogathat. Ismét kérdem: lehetséges mindez? Épületet emelni lehet, megfelelő tanerőket azonban neuelnünk kell. S ez nehezebb feladat, mint a pénz előteremtése. Végül kérdéses még az Is, hogy — ha a teruezett intézmény csakugyan létre jön — számithat-e megfelelő látogatottságra? Én ugy látom a dolgot, hogy az uj alkotást nem fokozatosan fejlődőnek gondolják a teruezők, "hanem az a törekués hatja át őket, hogy az iskola egyszerre ualósuljon meg. Vájjon biztos az, hogy az euang. társadalom az iskolát felkarolja? Az életképes intézmények kicsiből fejlődnek, mintegy természetesen nöuekednek. Ha uiszont mégis az uolna a gondolat, hogy az uj intézményt fokozatosan, a tényleges szükséghez képest lépést tartua s a mindenkori érdeklődéssel számitua, ualósitsuk meg, uajjon akkor igazán uj alkotás kell? Nem sokkal helyesebb a már megleuő intézménynek istápolása és fokozatos kiépitése? Uagy igazán az a döntő kérdés, hogy az intézmény hol uan s nem az a lényeges, hogy megfelelő intézmény legyen ? Lássuk most már a kérdés másik megoldását. Ha a teru az, hogy az intézmény megualósitása és különös fenntartása az állami hozzájárulás igénybeuételéufcl történjék, uajjon gondolható-e, hogy az állam egy olyan intézetet, a mely az általa megállapított keretbe nem illeszkedik bele, támogat és pártol? Nem uilágos dolog-e, hogy az állam részéről hozzájárulás esak akkor uárható, ha az iskola az állami szeruezethez mindenben alkalmazkodik? De ebben az esetben az uj alkotásnak nem igen uolna jelentősége. Hiszen egy leányképző iskolája uan, illetőleg egyházunknak, a mennyiben t. i. a kőszegi leányneuelő intézetnek az állami reform értelmében ualó átszeruezése megualósul. Egynél többre pedig ez idő szerjnt alig lehet szükség. Ha egykor bebizonyosodik, hogy egy ily nemű intézet nem elég, akkor lehet egy második alkotására gondolni. Egy előre azonban eelszerübb uolna az erőket tömöriteni s egyesült erőuel kiuinni azt, a mi egyrészt szükséges, másrészt jelenleg lehetséges is. Nem valószínű, hogy az állam, ha t. i. segítségére igényt tartunk, két intézetet is segélyez: egy meglévőt és egy alakulót. A jelek épen azt mutatják, hogy az állam részéről a megleuő intézet átszervezéséhez és segélyezéséhez nincsen hajlandóság. flz persze igaz, hogy a kőszegi leánynevelő