Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-01-08 / 2. szám

10 EVAN6JELUÍUS ORAfLO 1915 sza s a hit buzgó, benső erőteljessége lesznek eáfolhatlan erényei. Sótl fí mit ma, mert partikuláris érdekek hurokjai megkötözték, körülesomózták mozgalmunk lábait, az evangelikus egyetemi fakultást is igy, egyesülten, a magyarországi és erdélyrészi eu. egyházak erőben meggyarapodott fellépésével elfogjuk nyerni, kifogjuk küzdeni. Egy pillantás csak s minő káprázatos. Mennyi mindent várunk a jövőtől: bűneink váltságát, mulasztásaink pótlását, egy méltóbb sorsot. Tehát nemcsak a jövőért dolgozunk, de attól, a jövőtől várjuk a bért is. Ebben az unió-mozgalom elgondolásában is egyházunk jövőjétől, a most készülő — tanuló papi, tanári, tanitói generációtól várunk mindent. Várjuk e gondolat adoptálását s ennek megfelelő felszerelődést. Az első, amit várunk a teljesebb, az alaposabb nyeluismeret. Tarthatatlan állapot, hogy a jeles képzettségű ifjú lelkészeink nem birják a mi theológiai tudományunk mester-nyelvét a németet; ugy amint azt tudományszomjuk kivánja, amint a velük szemben támasztott igények elvárják. Nekünk — mi tagadás evangelikus theológiát, filozófiát, pedagógiát tanulni még mindig és igen-igen sokáig a nagy német tudós világ kiválóságaihoz kell zarándokolnunk. Nekünk be kell látnunk, hogy a iheológiának, mint tudománynak önálló müvelése, a belmisszió intézményeinek tanulmányozása a német nyelv teljes ismerete nélkül igen gyarlóságos és fogyatékos. flz unió megépitéséhez (a jogászok majd azután vehetik át a szót) a theológusok járulnak először. Érdekük a forrás-nyelv ismerete; de ez egyházunk érdeke is, hiszen nekünk mint a tudománynyal kapcsolatot kereső, az értelemmel párosult vallásosságot tanitó egyháznak, a tudományszerzés elemi eszközét kezébe kell adnunk leendő lelkészeinknek. Mindegy hogy milyen enciklopédikus kapcsolatban, a gyakorlati theológia keretében, vagy külön seminánáriumban, vagy valami theológiai propaedeutikában, de taníttatnunk és tanulnunk kell a német nyelvet] Minden szó felesleges e nagg érdek fontosságának igazolgatására. lit az a mi leendő lelkészeink számára a forrásokhoz, de ut az erdélyrészi evangelikus lelkészek s révükön a népük szivéhez is. Nem elhamarkodott, faji öntudat nélküli behódolás ez. Egyszerű érdekfelismerés. De — ime még az egyesülés gondolata is termékeny ! — nemcsak a német nyelv intenzív, tehát steljes jártasságot adó gyakorlására gondolok, nemcsak a kezdeményező komoly lépést gondolnám megtenni a jövő papi nemzedékének e felvetett, nagy terv szerinti kiképzésével, amire válasz nem lehet más az erdélyrésziek oldaláról, mint viszont a magyar nyelv 'intenzívebb tanítása és tanulása, hanem általában a nyelvtanulás és nyelvkezelés nagy érdekének megfelelő theológiai reformra számitok. Mi a szószék egyháza vagyunk. A szó kezelésre kell megtanítanunk leendő papjainkat. Első sorban a magyarra. Egyházunk nyomban nyerni fog erőben, tekintélyben, ha a magyar nyelv szépségeit szóban és írásban alkalmazni tudó, ezt a nyelvet művészettel kezelő, azt tollal és szóval ápoló lelkészei lesznek. Igy nem lesz oka senkinek szemünkre vetni (ezt is megkaptuk „testvéri" kézből), hogy nem tudunk magyarul. Ne találjak szertelennek azt a gondolatot, hogy theolégiánkon az élő irott szó művészetének, tehát a magyar rhetorikának és stilisztikának is tanszéket emeljünk a gyakorlati theológia keretében Így kaphatunk olyan magyar papokat, kiknek beszédén a már szinte közmondásos idegenszerűség helyett a nyelv egész szépsége, a kezelés művészete tetszik meg; de viszont akik tudnak németül is és tótul is.