Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-03-11 / 11. szám

1M6. csendjében teljesítik hivatásukat! Hiszen éppen az a sajátságos vonása az itt szóban forgó küzdelemnek, hogy ebben mindenki hős lehet, még a betegek, az aggok, a gyenge nők és a gyermekek is. Vegyük tehát mindnyájan kezünkbe a Lelki fegyvert s győzzük le az ó ember önzését, kényelemszeretetét s a szenvedés elleni türelmetlen zúgolódását és minden ledér, elbizakokodott, hiualgó és a böjti gyászhoz nem illő hiuságos cifrálkodást; tanusitsunk keresztyén részvétet és könyörületet a háború szenvedésének és nyomorának áldozatai iránt; tartsunk háborús böjtöt s az önmegtartóztatás, a szigorú önfegyelmezés s az erkölcsi tisztaság benső harcában legyünk egymással versenyző, vitézkedő társak. És vájjon mi lesz a Krisztus vitézének hivatása a jövőben? A Krisztus országának, az igazság, a szentség, a szeretet, a békesség országának épitése és az Ige, a Lélek fegyverével való megvédése az Ur ellen törő mindennemű istenellenes, démonikus ellenség ellen 1 fí Krisztus vitéze ezen hivatásában nyilatkozó küzdelme, szenuedése, hősiességerés áldozata teljesen független a testi fegyverrel vivott háborútól. Igaz ugyan, hogy a keresztyénség a maga eszményi lényege szerint a szelidség, a szeretet, a békesség, a türelmesség vallása, de ez nem jelenti az elvek gyáva feladását, sem pedig az igazság és meggyőződés rovására való kishitű megalkuvást, hanem jelenti az elvhez való tántorithatlan ragaszkodást; az eszme iránti lángoló lelkesedéstől áthatott férfias, bátor, következetes és fáradhatlan — szellemi, erkölcsi küzdelmet. A keresztyénség tehát nem az apathikus lemondás avagy a gyengeség s a világtól elforduló rajongás és minden energiát mellőző s minden küzdelmet feladó vallás, hanem az egész vonalon a Krisztus jó vitézének hősies küzdelme, mely meg fog maradni akkor is, ha a testi fegyverrel folytatott háborúk köre mindinkább szükülni fog. És minél inkább sikerül a jövőben a nemzetek közötti vitás ügyeket a testi fegyver, az erőszak és a háború tökéletlen eszközei nélkül elintézni, minél nagyobb tért fog hóditani a népek érintkezésében i jog és méltányosság, a kölcsönös megbecsülés és jogtisztelet, minél eszményibb fegyverrel fognak végbemenni a legkülönfélébb eszmei harcok, annál nagyobb dicsősége és áldása lesz az emberiségre a Krisztus jó vitézének szellemi küzdelme és hősies győzelme 1 Vajha a nemzetek közt most folyó borzalmas háború minden vérengzése és csapása arra birná a jézus követőit, hogy minél többen és minél nagyobb odaadással, eredménynyel és áldással forgatnák a Lelki Fegyvert, mint a Jézus Krtsatus jó vitézei 1 }ahn Jakab. Képek az északi harctérről. Sürü pelyhekben hullott alá a hó. Az eddigi szép tavaszi napokat csípős hideg váltotta fel, amely a széllel vetélkedne éreztette fagyos hatalmát. Vakitóan fehér hólepel takarta be rövidesen az egész vidéket, amelyben éles contrastot képezett az S. folyó még be nem fagyott sodrása és mint egy sötét tintaszallag húzódott végig a fehér teritőn. A parton az erdők is magukra öltötték a vastag pehelybundát és egyhamar egybeolvadtak a völgy és a siksag hólepte mezejével. Az napra — lévén vasárnap — istentiszteletet jelentettem be B. község mellett állomásozó huszároknál. Reggel nyolc óra tájban indultam el, hogy féltizenegyre megérkezve megkezdhessem az istentiszteletet. Vigan siklott a szán a völgyön keresztül mire neki indultunk a havas hegytetőnek, amelyen át az ut B. községbe vezetett. Fenn a széles hegytetőn azonban egy meglepetés várt reánk! Ugyan is útnak hire hamua sem volt; az irány ugyan ismeretes volt és az erdő kiszögellései után el is lehetett volna igazodni, de az a veszély fenyegetett itt bennünket, hogy minden pillanatban egy-egy hóboritotta elhagyott lövészárokba gurulunk mindannyian louastul. Ennek azonban elejét vettük ugy, hogy a kocsis és a legényem leszálltak és előremenve bottal fürkészték a talaj szilárdságát és jelzésük szerint hol jobbra, hol balra hajtottam mellettük. Másfél óráig bolyongtunk ilyeténképen, mig végre az erdőbe jutottunk ahol a vágott nyiladékok látható utat jeleztek keresztül kasul szelve a nagy erdőt; itt is egyszer utattévesztue (jobban mondua nyiladékot tévesztve) még egy széles szakadékon átvergődtünk mire a völgyben fekvő célunkat B. községet szerencsésen elértük. A falu maga hosszant a völgy két oldalán terült el — amint az itt a mocsaras vidékeken általában divik — hogy igy kikerülhessék a gyakori áradások veszedelmeit. A völgy jobboldalén egy hatalmasan kimagasló hegy uralja az egész völgyet, amelynek a tetején az öreg ruthén templom szétroncsolt tornyai és falai a pusztulás szomorú látványát nyújtották. A betört ablakok sötéten meredtek a nyiló völgy hósivatagába, a nehéz pléhtető és a menyezet behorpadt derékkal támaszkodott a gránátoktól szétlőtt és repedezett falra. A harangláb oszlopai — tető nélkül — mint komor hűséges őrök álltak a templomudvar bejáratánál. . . . Csendes meghatottság vett erőt rajtam, miközben mindég közelebb és közelebb értünk a templomdomb oldalához — ahol egy elébem küldött huszár jelentette, hogy fennt a a tágas templomudvar lett a mai istentisztelet