Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-03-11 / 11. szám
EV ANG ELIKUS ŐRÁLLÓ 1916 84 helyévé kijelölve. Hegkerültük a dombot és a túlsó oldalán hajtottunk a templom közelébe, ahol leszállva a szánról gyalog siettem H. alezredes urnái jelentkezni, aki tisztikarával és huszárjaival várta érkezésemet. A templomajtó lépcsői fölött friss fenyőgalyakból épült kis kápolna simult a templom viharvert falához; a legfelső lépcsőn — közuetlenül az ajtó mellett — egy asztal állott, amelyet legényem a magunkkal hozott tábori kápolna tartalmáual egyszerű, de fennséges oltárra alakitott át. Miután imakönyueimet szétosztottam hiueim között, énekkel, „Hegyes fézus itt uagyunk" kezdetét uette az istentisztelet. Utána köuetkezett beszédem (Mat. 8 23—27) és az áldás; befejezésül németül: „Wer nur den lieben Gott lässt rualten." Az istentisztelet uégeztéuel bementem a templomba, hogy a pusztulás képét szemtőlszembe nézzem. A hó a nyitott ablakon és a nyilt tetőn keresztül uastag rétegekben borította a templom belsejét, csak itt-ott látszott ki egy-egy zászló csonka nyele, szétszaggatott baldachin, egy oltárkép töredezett kerete, a padok némelyike ágaskodua nyújtózkodott a menyezet felé, a csillárok üuegei gombolyagokban lógtak a hideg siuitó szélben esilingelue, panaszkodua, nyöszörögue, szomorú történeteket mesélue. . . Csendes szemlélődésemben egy mély sóhajtás zauart meg, hátrapillantok és egy tisztes arcú férfiú állott mellettem, akiben első pillanatra felismertem a templom papját, aki idejár szomorkodni, sirni. . . . Néma meghajlással köszöntöttem és siettem bemutatkozni. Oly szomorúan történt mindez, mintha egy közös jó ismerősünk koporsójánál mutatkoztunk uolna be egymásnak. Mereuen — kulcsolt kézzel — nezett szét, majd karjáual az oltárra mutatott, reám nézett barázdás arcáual és bólintott Én megértettem néma fájdalmának pillantását. . . . Dideregue mentünk kifelé, de inkább a lelkünk fázott sem mint a testünk. Szó nélkül indultunk a szán felé, midőn búcsúzni készültem, akkor tért csak magához kartársam és minden unszolás nélkül, tört németséggel beszélte el a „rettenetes nap" történetét: „ . . . este észreuettük már, hogy ualami nincsen rendjén. Az oroszok nyugtalanul jöttekmentek, beláthatatlan kocsisorok torlódtak össze lent a uölgyben, a dühödt kiabálások, parancsok a legnagyobb izgalmat árulták el. Erre én kis családommal lenn egy üres házban — látni is lehet innét — ott huzódtunk meg. Családom, cselédem a teheneimmel két rettenetes éjszakát töltöttünk ott. flz esti lárma éjjel még fokozottabban, heuesebb lett. Alvásról szó sem volt. Reggel négy óra felé a toronyban világosságot vettem észre — rögtön sejtettem templomom halálos Ítéletét. Az ellenség gépfegyvereket helyezett el a védelemre felkészülve. Reggel felé mikor uilágosodni kezdett, ugyanazt a képet láttuk mint este, csakhogy már ellenséges katonák ezrei siettek előre, keresztül gázolua mindenen. A délelőtt folyamán nagy sietséggel uonták az ágyukat és ott tul az első hegygerincen megállapodtak. Este felé a templom tornyából egyszerre erős tüzelés hallatszott és a gépfegyuerek másfél óráig szakadatlanul berregtek; egyszerre megszűnt a gépfegyuer kattogása és a ház ablakából láttam egyes alakokat lámpásokkal, amint leszöknek a toronyból és a uölgyön át a löbbiek után rohantak. Csend lett — csak táuol tőlünk zúgtak tompán az ágyuk. Hajnalban már a mieink bukkantak fel, mindég többen és többen jöttek, déltájban már ott a hegyen ropogott a puskatüz, ebédután pedig kitört a harc minden borzalmáual. Családommal a ház pincéjébe menekültünk. Este egy kis csendesség állott be, mire én kimerészkedtem, szétnéztem, erőlködöm de mind-' hiába, nem tudtam templomom eonturjait kiuenni, rosszat sejtue felrohantam és sejtelmem nem csalt, azt találtam itt, amit Ön is látott. Tönkre tette az ellenség irigy kapzsi tüze mindazt, amit elődeink és mi féltő gonddal keseruesen alkottunk. . . . . " Hönnyek peregtek e beszéd alatt a férfiare barázdáin keresztül. Majd a templom felé fordulua meleg kézszorítással mondta: „Most az Ön kis kápolnája lesz a mi templomunk. . . . Isten áldja"! Lehajtott főuel elindult a gyalogjaró uton hazafelé. — Soká kisértem szemeimmel mignem a kertek alján eltűnt. Még egyszer uégig néztem a hólepte uölgyön, melynek minden része tanuja uolt népek nemzetek hatalmas uiaskodásának. „. . „ . Möhr Gyula. INNEN-ONNAN Érdekes jelek. A „Mária-kongregáció" c. lapban Hórodi Hatona Istuán, a ki a kongreganisták egyik uezéralakja, „Az Euangelium a kongregációban" cimü cikkében erőteljesen hangoztatja, hogy az Ujszöuetséget minden kongreganistának oluasnia kell. Az érdekes passus igy hangzik: „Vegyük kezünkbe az Ujszöuetséget, gondolatai váljanak vérré-hussá bennünk. . . . flz evangéliummal ualó mindennapi táplálkozás a ]ézussal ualó közvetlen együttélés faktora lesz. Mindennapi életünk igy lassanként az Evangéli- ' om légköréhez idomul s vele finomulunk mi is •
