Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-11-18 / 47. szám

£82 EVANGELIKUS ÓRÁL10 LelkészegyesiileíiiRk közgyűlése. Lelkészegyesületünk nou. 7-én megszakított közgyűlését nou. 8-án (szerdán) délután 3 - 5-ig még mindig élénk érdeklődés mellett folytatta. Napirendre került a tárgysorozat második része, a beszámolás. Báró Podmaniezky Pál és Ková­csi Kálmán előadása, mivel az első napon jelen nem lehettek, már az idő rövidsége miatt ez al­kalommal nem kerülhettek sorra (délután 5 óra­kor folytatták az egyetemes köagyülést.) Mindenek előtt a kerületek ez évi munkás­ságáról számoltak be. Igy a dunántuli evangéli­umi egyesület munkásságáról Madár Mátyás számolt be. Ez egyesület ez évi közgyűlése nyo­mott hangulatban folyt le, mert alapitója és el­nöke Gyurátz Ferenc püspök nem uolt jelen, ha­nem csak levélben mentette ki magát, s 100 korona alapítványt küldött. Igen szépen emléke­zett meg arról a szeretetteljes vezelésről, amely­ben ez egyesületnek része volt, amikor azt Gyu­rátz kormányozta, és irányította. Az egyesület egy egyesületi nyomdának részvénytársasági alapon való felállítását határozta el, s az erre vonatkozó számitások és tervek elkészítésére egy bizottságot küldött ki. Az Allgemeine Luthe­rische Conferenz-be éui 50 kor. tagdíjjal belép­tek a dunántuliak s ennek uálasztmányába Seholtz Ödön esperest küldték ki. Payr Sándor theoi. tanárt felkérték, hogy egy a magyarországi ui­szonyokat ismertető munkát irjon, amely a kül­föld tájékoztatására német nuelure is le lesz fordítva. fl lelkész egyesületi közgyűlés köszönettel veszi a jelentést, nagy sajnálattal veszi tudomá­sul Gyurátz püspök távozását s Vitális Gyula in­dítványára kifejezi ama óhaját, hogy az Allge­meine Lutherische Conferenz-be belépni szán­dékozik, s e belépés előkészítésével Seholtz Ödön egyesületi tagot megbizza, aki a jövő évi köz­gyűlésen fog beszámolni. A bányai kerület lelkészi értekezlet ez évi munkájáról Wágner G. Adolf számolt be. Itt az erdélyi menekültek segélyezését, elhelyezését s a menekült ev. lelkészek alkalmaztatásának kérdé­sét tárgyalták, majd a hadiarua ügy kötötte le a figyelmet, a külön uruaesorai kehelyre ualó in­dituányt beszélték meg s le is vették a napirend­ről, végül Kovácsi Kálmánnak a lelkészek és lelkészjelöltek katonai szolgálatára vonatkozó előadását hallgatták meg. Seholtz püspök az értekezleti elnökségről lemondott. Végül beszá­molt a kerül, elnök az egyes egyhmegyék lelké­szi értekezleteinek működésről. A közgyűlés többek hozzászólása után ezen jelentést is köszönettel vette tudomásul s a 1916 Schneider-féle évkönyvet a németül tudók figyel­mébe ajánlja s főleg, hogy ezen külföldi műben a magyarhoni euang. egyházunk ismertetése is közöltessék. A tiszai kerület lelkészegyesület munkássá­gát, amely ez évben alakult meg, Paulik János egyes, elnök ismertette, Itt tárgyalt kérdések, amelyeket azután a ker. közgyűlés is magáévá tett és elhatározott, a következők, a belmisszió­nak ismertetése az eperjesi theol. akadémián, egyes lelkészek a ker. költségén előadásokat fog­nak tartani az eperjesi theológián összesen évi 10—12 órában, (mindkét intézkedés a lelkész ne­velés szempontjából igen fontos,) a vallástanitási reform, a hadiárvák ügye, a rokkant kérdés, a kápláni kongrua felemelése. fl közgyűlés örvendetes tudomásul vette a lelkészegyesület megalakulását, üdvözli annak első elnökét, s örömmel látja azt az intenziv munkát, amely a tiszai egyházkerületben folyik. A dunáninneni ker. lelkészi értekezletének munkáját Pröhle Henrik, ez értekezlet alelnöke ismertette, a melyben röviden beszámolt a fel­merült kérdésekről; a legfontosabb kérdése volt a kerületnek a theologiai nevelés. A közgyűlés ezen jelentést is köszönettel vette tudomásul. A titkári terjedelmes jelentés került azután napirendre. Ennek ismertetésétől eltekintünk, hi­szen olvasóink a választmány működéséről s az elnökség tevékenységéről lapunk utján eléggé tájékozva vannak. Csupán azokat a határozato­kat emiitjük meg, amelyeket a közgyűlés a jelen­tés kapcsán hozótt. — Igy elhatározta a közgyű­lés, hogy az ORLE küldöttségével együtt a mi­nisztereknél a lelkészek háborús segélye tárgyá­ban küldöttségileg tiszteleg. Felterjesztést intéz az egyetemes közgyűléshez a nyugdijintézeti szabályrendeletnek a választmány által megálla­pított elvek szerinti módositás tárgyában. — Há­lás elismeréssel veszi tudomásul elnökének te­vékenységét, ^melyet a hadisegély, a menekültek elhelyezése, segélyezése s az erdélyi szász ev. testvérekkel való kapcsolatnak az előkészitése s általában a 3 egyesület nevében és érdekében tett s őt 25 éves papi jubileuma alkalmával üd­vözli, szeretetének és ragaszkodásának ád kife­jezést. Igen szép szavakban tolmácsolták ezeket Duszik L. Kruttschmitt Antal és Geduly püspök, ez útóbbi főleg örömének ád kifejezést, hogyt'az egyesület ily nemes elégtételt ád elnökének azon gyűlölködésbe és epébe mártott toll irásáual szemben, a mely soha sem lesz képes az eddig járt uton anyaszentegyházunknak jó szolgálatot tenni. Raffay elnök hálás köszönetét fejezte ki a

Next

/
Thumbnails
Contents