Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-14 / 42. szám

338 EVANöEUKUß ŐRÁLLÓ 1Ö16 detésben a^lelkeket csendesitő s erősitő ihlettság. Nem. JMi nagyobb részt akarunk venni ebből a mindenek harcává lett erőfeszítésből, mert ma már valóban mindenek ellen harcolunk. Nem elég, hogy egyik-másikunk katonalelkész, vagy hogy a kevés töredék önkéntes beteg-ápoló szolgálatot teljesit. fl hadban álló nemzetnek nem önkéntesekre, tehát nem a kiszabott teendőt önkénytesen végző s azt, mint kitüntetést provokáló, elismerést váró fölös jócselekedetet gyakorló sonntags-soldatokra van igénye, hanem a fegyelem nagy emeltyűjével mozgatott hadsereggépezetben egy határozott rendeltetéssel biró s állandóan funkcionáló alkatrészre. Röviden: szervezettséget hivánunh a vállalkozási' hajlandóság helyett, tömegmunhát az egyéni erénygyakorlás helyett, fegyelmezett kötelességteljesítést az áldozathozatal helyetti Nincs senkinek joga kivonnia magát a nagy munkából. Az állam parancsol s mindenkinek engedelmeskednie kell. A haza elvárja minden fiától, hogy ne önkényesen jót tegyen vele, hiszen nem koldus ő, hanem engedelmességgel, a gép engedelmességével adja át magát eszével-szivével, ágyuvalkarjával, pénzével-földjével. Mehetünk még tovább. Nincs senkinek joga irgalmasságot gyakorolni a sebesültekkel. Quo iure? Ellenben mindenkinek kötelessége segíteni őket a gyógyuláshoz. És azt parancsszóra, akiért a hős koldussá lett s a kiért a dúsgazdagnak is mindenét adnia kell, az egyetemesnek, a hazának szavára. Valahogy igy gondolkozunk mi. Tehát a Kouácsi Kálmán beszédei melegítenek minket. Tenni akarunk. Kínáljuk magunkat: rendelkezzél velünk mindenünket igénylő hazánk. Ma háború van, talán lesz holnap is. Ugy a maiban, mint a holnapiban látni akarjuk a lelkészt is. Tegyen szolgálatot benne. Theologusaink — mint Kovácsi is kivánta — az egészségügyi csapatok keretei között egyéves önkéntesi szolgálatot teljesitsenek. Szükség lesz a jó egészségügyi adminisztrációra a háború után százszorta inkább, mint a háború előtt, A kevés orvos nem elég népünk közegészségügyi helyes vezetésére. Az emberérték evangéliumi elve kötelez a testi bajokkal leendő lelkiismeretes, jóakaró foglalkozásra. Áldott gyümölcsök érnek majd e fán, ha elültetjük. flz első mindjárt: népünk lelkének megnyerése ; ha tudni fogja népünk hogy lelkész vigyáz reá a gondos, az egészséget védő atyai szemével, a szive hozzámelegedik. A második : a felekezetközi viszonyok javulása ; az együtt leszolgált önkéntesség emléke, a Dajtársi viszony megmarad a felekezeti érdek surolódások közben is a lelkészek között, fl harmadik: a lelkész tekintély; nem különféle rikitó szinü és szokatlan formájú papi köntösök adják a tekintélyt, hanem a hasznosság, a szolgálat, az eredmény. És a fej, vagy a sziv jövője, uagy mindkettőé. Ez a tekintély alapja, ]ó lesz e gondolatokon elgondolkozni. Reánk is jó, egyházunkra is, hazánkra is. Hátha még ténynyé érik a gondolat: annak még az elgondolása is jó. — szikla — Az őskeresztyénség és a katonai szolgálat Lehet-e a keresztyén katona. E kérdésre az uj szövetségben hiába keresünk egyenes választ. A katonai .állás igazolására azonban sokan hivatkoznak a kapernaumi és caesarei századosokra, valamint ama harmadik tisztre, ki a Krisztus golgothai keresztje alatt állott. A kapernanmi századosnak szolgája iránti szeretete és az Ur iránti alázatossága és nagy hite minden esetre példás, de mindez a katonai hivatást, mint ilyent egyáltalán nem igazolhatja. Hasonlókép vagyunk Cornélius esetével is; ő is „jámbor és istenfélő és az ő egész háznépével egybe sok alamizsnát osztogat vala a községnek" és „Péter lábainál leesvén tiszteié őtet", de a felvetett kérdés szempontjából ez is alárendelt jelentőségű, meri itt sem jön tekintetbe a katonai foglalkozás, a fegyverfogás és az erőszak alkalmazása. Lényegében ugyanazt mondhatjuk ama századosról is, a ki Krisztus keresztje alatt kijelenti: bizony ez ember igaz uala." Egyetlen egy helye uan az ujszöuetségnek, mely a katonai hiuatás elui elismerését tartalmashatja, Lukács III. 14. Keresztelő Jánoshoz jönnek többek között katonák is ezt monduán: „Mi pedig mit cselekedjünk? És monda nékik; Senkit meg ne rontsatok, senki ellen ne patuarkodjatok és megelégedjetek a ti zsoldotokkal." Keresztelő ]ános tehát vem mondja: „lépjetek ki a hadseregből, mert a katonáskodás nem Istennek tetsző foglalkozás", hanem csak inti őket, hogy illően viselkedjenek. E magyarázat ellen felhozott amaz éru, hogy itt nem maga jézus beszél, alig állhat meg, ha tekintetbe vesszük, hogy Üdvözítőnk mily elismeréssel nyilatkozik a Keresztelőről. Felfogásunk helyességét a megelőző vers is igazolja; itt sem mondja jános, hogy a publicanusok hagyják ott foglalkozásukat, hanem arra inti őket, hogy: „Semmit többet ne végyetek, hanem a mi előtökbe rendeltetett."' flz őskeresztyénség irodalmában is feltűnő jelenség, hogy felvetett kérdésünkre — egészen