Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-01-29 / 5. szám

>> tíy' XI). év. Budapest, 1916 janu 5 sz'ám. 1916 OMLLO EGYHÁZI ES ISKOLAI HETILAP A lapot szellemi és anyagi tekintetben ilietó mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszko István lelkészhez Rákoskeresztúréi (Pest megye) küldendő. FELELŐS SZERKESZTŐ ES LAPTULA.I HOXOS: NOSZrxO ISTVÁN rákoskeresztúri lelkes/,. FŐfclTNK ATA KSA K : SCHOLTZ ÖDÖN JAHN JAKAB BLATNICZKY PAL áirfiilvi esperes-leik. sz kiskérí lelkész. cinkotai lelkész. DUSZIK LAJOS QÖnÖRYJA-NOS szatmári leikés«. eperjesi főgym. iyaxfjató. Megjelenik hetenként epv iven A lap ára : Egész évre 14 k Félévre 7 k Egyes szám ára .. 40 f riietések ea pal} h/.h ok m -n. Egész oldal , ^ K Állandó tiird«iéHek ii)Hs>e ynz<v< az^iint YARTAtOMJEQgZEK : VEZERCIKK: Egy hirdetésről, uagy : de profundis. Duszik Lajos. - Egyetemi euang, theol. fakultás. Dr. Szláuik Mátyás. — Gondolatok a táborból. Möhr Gyula. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Egy hirdetésről, uagy: de profundis. Egyik egyházi lapunkban a hirdetések között megdöbbentő sorok olvashatók. Segédlelkészül ajánlkozik egy tiz év óta paróchus-lelkész, kit egyházközsége nem képes fizetni. . . . Mi minden van e pár soros hirdetésben! . . . Lassú sorvadása egy, talán nagy reményekkel megalapozott egyházunknak, elhamvadó pislákolása a mi szent oltártíizünknek, — a semmiből teremteni, a ninesenből adni képesitő buzgóságnak. . . . Gyászjelentés e hirdetés: nem lehet megilletődés nélkül olvasni. Hát még ha arra a lélek-szárnytörésre gondolunk, ami e hirdetésben van? Micsoda izgalmas vágyakozások, micsoda keserű igényeljojtások, mennyi viszszautasitás és mennyi hasztalan könyörgés fárasztotta ki azt a lelket, amelyik itt kijelenti e siró sorokban: belefáradtam, nem birom tovább. ]aj, amikor a katona tüzessé melegült fegyverét lebocsátja, mikor a kapitány a süllyedő hajóról vizbe dobja magát, mikor a lélek lebocsátja a szárnyait s megadja magát, ez a tragikum, a keserű élettragikum. Ezek azok, akik kétszer (csak kétszer?) halnak meg. De elég a siránkozásból. Ez a hirdetés, bármennyire is egy embernek a privát-ügyeként akar elszürkülni, belehomályosodni a hirdetési rovatba, melyben rendesen üzletek betűkből csinálnak portékakináló kirakatokat, kikondul a reklám-tónusból szomoru-komolyan, mint villamos kocsik csilingeléséből a templomharang. Izgató, fájdalmas e kikonduló, kisiró hirdetés, mint a félrevert harang szava. Veszedelem van itt. Pusztulás van itt. Ez a hirdetés kemény vád mindenek ellen: Egyházunk, mint szeretet intézmény, egyházunk, mint testvér közösség ellen. Vád egy rendszer ellen, mely- apró bankógalacsinokkal szeretetjeleket dobál az egyházak, a nem éppen erőtlen egyházak felé s a komoly inség a megfogyatkozó anyagi erő folytán alámerülő egyház- és lelkész-existentiák hajóinak nagy, tátongó lékeit nem tudja betömni, így süllyednek a mi fehér hajóink és igy ugranak le az örvénybe a mi őrálló hajós kapitányaink. Keserű szó, de ki kell mondanom: nem törődünk egymással. Ez itt a főfőbaj. Ott látom ezt a nemtörődést, hogy az elején kezdjem, theologiai oktatásunknál. Egy hamisul értelmezett és igy veszedelmes elv, az akadémiai szabadság elve akadályozza, hogy egyházunk rátegye a kezét a mi lelkészképiésünkre s — ha kell — kényszerítse azt az ifjút