Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-09-16 / 38. szám

1916 EVANGELIKUS "ORALLO 306 késztársak, a mi kötelességünk a lehetőség szerint {elvenni a nélkülözők sorsát. Azért ha valaki bármely formában segélyt tud adni a testvéreknek, ne vonja meg segitő támogatását azoktól, akik a mi vereségünknek a terhét is hordozzák, Az esetleges segélyeket is szivesen átveszem és a szükséghez képest átadom a rászorultaknak. Isten adja vissza békességünket! Budapest, IV. Deáktér 4. Raffay Sándor a MELE elnöke. Seholtz püspök jelentéséből. Scholtz Gusztáv, a bányai egyházker. érdemdús püspöke a szept. 21-én tartandó kerül, közgyűlés elé terjesztendő éui jelentése most jelent meg. — ÍI jelentés bevesető részében a világháborúról emlékezik meg a püspök: „Átléptük a harmadik háborús esztendő küszöbét is. Az óriási vihar, a mely két esztendőn keresztül rombolva, pusztitva szakadatlanul tombolt országunk határain s azokon tul, még mindig nem ueszitett erejéből. Európa összes népeinek békevágyát még mindig visszafojtják a nekünk ellenséges nemzetek sorsát intéző kezek. A rettentő válság, a mely sorsdöntővé válik a háborúban álló országokra s köztük édes magyar hazánkra nézue is, folyton tart. Az elmúlt két háborús esztendő sok lélekemelő mozzanatot hozott felszínre és sok dicsőséget hozott magyar nemzetünkre, de sok pótolhatatlan ueszteséget és szenuedést is. S uajjon mit hoz a jöuendő? Lelkem e nagy kérdésre bizakodó remény és féltő aggodalom között keresi a feleletet. S ha ez utóbbi rettent, gondolua ellenségeink sokaságára, lelkem ijesztő árnyait lecsendesíti, elűzi az Isten jóságos gonduiselésében uetett erős hitem. Hétesztendei legsúlyosabb megpróbáltatások között sokszor lestük, vártuk lélekzetuisszafojtva hős fiaink titáni küzdelmének kimenetelét s az Isten velünk volt megsegitó keyyelmével s mi oly sok veszély után „megfogyua bár, de törve nem" állunk rendületlenül, erős karddal a kézben s erős bizalommal a lélekben. Áldott, óh áldott legyen ezért az Ur szent neve 1 És a midőn — e sorok irása idején — az Isten iránti hálánk legmélyebb érzetével helyezzük el az „Eb n aezer" kövét a két háborús esztendő határán, a kialakulandó jövő sorsunkat is lelki nyugalommal tesszük le atyai kezébe. Mert hiszem és uallom a zsoltáriróual (Zsolt. 44); „Te magad uagy az én királyom, óh Isteni általad uerjük le szorongatóinkat; a Te neueddel tapodjuk le támadóinkat. Mert nem az iuemben bizom és kardom sem uédelmez meg engem, hanem Te szabaditasz meg minket szorongatóinktól és gyűlölőinket te szégyeníted meg." Természetesnek fogja találni a főt. kerületi közgyűlés, hogy az egyházi uiszonyaink és teuékenységünk egyesztendei képét tartalmazandó püspöki jelentésemet ily szauakkal uezetem be. De ugy érzem, hogy ez az u. n. uilágháboru, a melyben élünk s abban a mi édes magyar hazánk helyzete, sorsa s jöuője mindnyájunknak első s legfőbb gondolatát képezi, a mely mellett minden egyéb másodrendüué uálik. Ugy érzem, hogy egyházunk sorsa kikapesolhatatlanul össze uan forrua azon nagy világtörténelmi eseményekkel, amelyek ott a harcok véráztatta mezején történnek, s hogy ezekről gondolkozva, egyszersmind evang. anyaszentegyházunk sorsáról s jövőjéről gondolkozom. Adja a kegyelem Istene, hogy mielőbb lecsendesüljön a pusztitó vihar s szűnjön meg a további vérontás, flz Ur támassza fel mielőbb mindngájunkra a békesség áldott napját, amelyért a népek milliói imádkoznak" E bevezető rész után az egyházi életről tesz jelentést s megjelöli azon feladatokat, amelyek az egyházra és annak tisztviselőire és híveire várnak mig a háború alatt és a háború után: „Egyházi életünkben a lefolyt egyhközigazg. évben a legfőbb feladatot a haza iránti szent kötelességeink teljesítése képezte. Egyet, egyházunk jól felfogott érdeke, jelene és jövője nem választható el az egyet, nagy nemzeti érdekektől, a magyar haza mindenkori sorsától. így természetes, hogy a midőn az állami organizmus és a társadalmi osztályok minden fokon a haza nagy védelmi harca érdekében nemes versenyre kelve, a mostani idők legfőbb kötelességének, a minden áldozatra kész hazaszeretetnek a szolgálatába állottak, hogy a sorsdöntő élet-halál harcban egyházunknak is, erejének teljes kifejtésével, részt kellett és kell vennie. Nem ugyan sebeket ütő fegyverrel, élet és véráldozattal, de isteni hivatásához képest az evangéliom erejével, a szeretet sebeket gyógyitó s életet mentő hatalmával. Mi, protestáns-evangelikus lelkészek u. is elmondhatjuk, amit Péter apostol a jeruzsálemi templom ajtajában tőle alamizsnát kérő sánta