Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-07-29 / 31. szám

250 (:V ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1916 Állításunkra jényes példa a hadisegély ügye. A rosszul címzett kérvény a kultusz labirintusában mintegy akta kriptába került, ma is ott alussza álmát s ki tudná megmondani mi sorsra jut? Minthogy azonban az ügy tekintettel a mai nehéz viszonyokra napról napra sürgősebbé letí, a MELE elnöke vette kezébe s személyes közbenjárásával, súlyával megmutatta az utat a hivatalos köröknek, melyen néhány nap alatt keresztülvihető volt a segély kiutalása. Igen, hanyatlunk ugy hitéleti, mint külső administratio szempontból is. Sok sok mondanivalónk volna a lelkészképzésről, a hitélet intenzivebbé tételéről, a püspöki kérdőpontok hiányáról a mi kerületünkben, a munkakedv {okozásáról, a niveau emeléséről ... de sajnos egy fecske nem hoz tavaszt. Gondolkozzunk hanyatlásunk okairól s minden egyes evangelikus ember — főleg lelkész — esak annyit tegyen egyházának emelésére, amennyi tőle telik, biztosítom az eredmény kedvező, sőt fényes lesz. Ezekben kívántam reflektálni az Őrálló 28-ik számában foglalt vezércikkre. Mayer Pál ev. lelkész. fl ruttkai egyház önállósítása.*) Ruttka, a felvidék vasúti gócpontja jókor befogadta a reformált egyház tanait s már 1559tői erős evangéliumi élet fejlődött ki. Papjai a kor szokáshoz hiven a külföldi egyetemeket látogatták, s nemcsak az uj egyház tanait, de a külföld modern áramlatait, vívmányait is meghonosították idehaza. Sajnos, hamar bekövetkezett a kulmináció, bekövetkezett a hanyatlás kora. Ruttkára is ép ugy, mint a többi egyházra a veszedelmet nem a Rudolf és a Ferdinándok szigorú rendszabályai zúdították, hanem a Károly és a Mária Terézia-féle anyáskodó, apás*) Ruppeldt Fedor ruttkai adminisztrátor az egyház anyásitása történetét tárgyaló hosszabb cikkéből — tekintettel lapunk szük keretére — a fentieket adjuk röuid kiuonatban. kodó alattomos aknamunka, Ruttka haldoklik már 1710-ben, 1797-ben pedig már néma fájdalommal állják körül a hivek felhantolt sirját. Bár politikailag 97-ben megszűnt szerepelni a község, de szellemileg üditőleg hatolt a már most leányegyházon az örökké nevezetes 1772es év. Igen 1772 a nemzeti szellem ébredésének éve, igen ez az év hoz Ruttkára is szebb napokat. A község anyagilag és erkölcsileg is gyarapodik, a vasutak pedig határozott tényezővé tették hazánk kereskedelmében. A község virágzásnak indul, buzgó polgárai szépítik, erősitik s egyházuknak szerető otthonul ajánlják fel. Erős katholikus hitélet fejlődik ki, melyet a reformátusok missziói központ létesítésével kívánnak ellensúlyozni, esak az evangéliumi egyház élte még a tespedés korát. De miként a természet, mely alkot vagy rombol, de nem henyél, ugy a ruttkai kis ev. tábor is megmozdul, tervez, tanácskozik, gyűjt s munkásságukat 1903 nov. 8-án az uj evangélikus templom felszentelése koronázta. Hogy az uj hajlék, az uj templom mennyi lelki erőt kölcsönöz a csüggedőnek, tudja azt mindenki, kinek kis fészkét a]tüz,"vagy más elemi csapás pusztította el. Bár az uj hajlék nem nyújt talán annyi kényelmet mint a régi, de ad erőt arra, hogy az újba beköltözzék a béke és a szeretet. Meg volt már a templom, de hiányzott a pap, ki az igét állandóan és rendszeresen hirdesse. De hát nagy az Isten kegyelme, fí hivek óhaja teljesült akkor midőn 1912-ben Starke Samut hitoktató segédlelkészként exmittálták Ruttkára. Most máp egy volt a cél: az egyház anyásitása. Meg is indul a mozgalom, megvan a jó akarat, az áldozatkészség. Végre 1914 jul. 16-án sok-sok fáradozás, utánjárás után a turóczi egyházmegye közgyűlése a ruttkai filiálist az anyaegyházak sorába helyezte. Minden arcon megelégedés, lelki béke ült, mindenkit a bizalom és remény táplálta . . . de az a véres dráma ott a Fekete hegyek országa mellett, annak a két pisztolynak rémes durranása megrázkódtatta Európának minden zugát, halomra döntötte minden reményünket. Mérhetetlen sok áldozat árán sikerült az ellenséget a Kárpátok koszorúzta haza határain tul tartanunk, a nemzeti zászlót derék fiaink a hajdúk, kurucok, a jászok és palócok utódai diadalról-diadalra vitték, s oly tiszteltté tették a Magyar nevet, amily félelmetes ^volt akkor, midőn a litániákban is ott szerepelt „ a tela Un gororum libera nos Domine" nevünk.