Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-06-03 / 23. szám

1916. Mozdulások. Az árviz nemcsak a pusztulást ringatja hullámain : termékenységet visz a meddő földekre, magvakkal hinti be a széthordott iszapot. Miért látjuk elfogult, könnyektől elöntött szemünkkel csak a halált, a vért és vasat, a romokat és embertestroncsokat a háborúban? Vérhullámain csodás fejlődések, megindítóan meleg gondolatok és egy jobb, szebb, boldogabb világ-hajnal sugarai reszketnek. Advent van, világadvent, melyben próféciák születnek. Beleállunk a jövő kifeszített, kiágyuzott (1) kapujába s látunk látomásokat, melyektől a remegő lélek ihletést, a fájó, nyugtalan sziv meleg bizalmat nyer. Jönni fog. . . . Oh soha nem volt e nekünk oly drága, nemes szózat-sor oly annyira a szivünkről leirva, mint ma . . . Hogy nyújtják egymás felé karjaikat a népek 1 . . . Mintha valami nagy fényszóró sugárcsápjai volnának, népszimpátiák keresik nem az ellenséget, a barátot ... Itt van az Isten lelke, melyről az Írás beszéli, hogy az ős vizek felett lebegett . . . Mintha lángoló Írásokat vetítene elénk az Ur keze oda a horizontra ... A Balkán és Kelet felé mutat sorsunk. Uj, fel nem ismert, meg nem látott parlagföldet kell munkába és ősi jusson birtokba vennie a keresztyénségnek. Kulturánk a Nyugatra támaszkodó és tömlőivel a Nyugat kulturájába mélyedő műveltségűnk a maga u. n. felfejlettségéuel gondviselésszerű szerephez jut: kicserélni, átvinni, közvetíteni szent lélekakkumulátor gyanánt a nagy, egymásra vágyó kulturigényeket. Belekerültünk, mint az egymásba kapcsolódó kezek a szivek útjába, az Isten útjába . . . ]ön a Kelet . . . Hiu a Nyugat ... flz idők lelke belárad a lelkünkbe s gondolásainknak oly széles a repülésterülete, hogy eddig nagynak látott kérdések elcsenevészednek. Mi még vonakodunk az „unió"-tól, vonakodunk a két magyar protestáns egyház szorosabb, vállat a vállhoz közelebb szoritó viszonyától ? . . . Még aprócska féltékenységek, túlságos rövidlátás szülte mesgyeperek kötnek le, mikor hatalmas karok ellenállhatatlanul ölelnek közelebb egymáshoz ? . . . Uj stilus kell ma, az uj idők grandiózus mozdulataihoz mért. Csak legyünk, akarjunk lenni az arányaihoz foghatók, mert a nagy időhullámokat — minő kontraszt s mégis minő igazság — kis, törpe emberek állítják meg. Mennél kisebbek, annál keményebb, makacsabb a mozdulatlanságuk. Meglesz a közeledés az erdélyi szász testvéregyházzal 1 Hiszem. Kérdem: hol van, hová, mily megsemmisítő messzeségbe sodortatott a háború viharában az erdélyi szász irredentizmus? Hová lett a magyarságot lemosolygó kulturgőg? Hová a hazafelé-nézés, mely nem akart itthon testvéreket látni? De kérdem: hová lett a féltékenység, mikor csak egy erős szomjazás epeszti a néplelkeket, szomjúság a kölcsönös közelségre. Nem, — és ezt az 'időnk lelke kiáltja — nem alacsony kizsákmányolási, megröviditési tendencia lólábai rejlenek a testvériesülési velleitások fehér palástja alatt. Nem politikai és gazdasági igény e közeledés parancsolója; melyebb, tisztább annál: a vér, az egymással egybefolyt vér kiáltó kötelezése, mely parancsolja a végrendelet szent „akarom"-jával a békés munka verejtéktestvériesülését. Ez az, ami kiáltja: közeledjetek. A romok tört köveire fel van irva: — csak szemünk legyen leolvasására — tömörüljetek az építésre. Ma jogászok, tanítók, holnap lelkészek és velük egy forrásból táplálkozó felekezet-geniuszok szövetkeznek bajtársakul egymás mellé, mert a fegyverbarátságot a kalapácstestvériségnek kell felváltania. Megreszket a lelkem arra a gondolatra: mi lesz, ha megépül, ha megépíti Isten a reformáció négyszázados jubileumának legszentebb monumentális alkotásaként a középeurópai protestáns népszövetséget, ha a mi méltatlan sorsú s ma is a regnum Marianum árnyékával izgatott magyarországi evangeliumi egyházaink, a bennük levő mérhetlen és ma még megosztott s igy gyengített erőikkel beleállanak az uj fejlődés mederásásába, a nagy sebek bekötözését az ó kezeik végzik magáért a gyógyításért s az uj Európa megépítését, annak homlokzatát — a kulturáját — a mi stílusunk fjgja ékíteni . . . Csak emberek kellenek. A gondolatokat Isten keze helyezi a lelkekbe, mint gyermeket a bölcsőbe. Lélekből-lélekbe jutva izmosulnak azok annyira, hogy tényékké serdülhetnek. Középeurópai protestáns népszövetség. . . Unio. . . . Közeledés. . . . Ma még gondolatok. Akarjátok, hogy éljenek, ténnyé nőjjenek? . Eppur si mouue. . . . Mozdulnak a szivek. — szikla —