Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-05-06 / 19. szám

1916. ismerje fel — jobb otthon. ]obb az Istennek engedelmeskedni. Mi ezt a háborút fenyitő háborúnak terveztük eredetileg. Oh milyen nagy, keserű lecke! Fenyitő háború . . . Mikor az ütés nekünk fáj, mikor drága életeket kell mérlegre dobnunk, mikor a sújtó ököl véresre vágódik az eléje tartott fegyvereken, ez a fenyitő háború?? Elleneink támadó, kalózhadjáratot terveztek. Mi lett belőle? Falvaik, városaik pusztulnak, millióik éheznek, véreznek és a hódításba halálosan belefáradva tanulják megbecsülni a legálmosabb békét inkább mint a legragyogóbb háborús dicsőséget. Nincs-e ebben nagy intelem? . . . Az Isten kiveszi az emberek kezéből a világkormányzó pálcát, melyet kezeikbe vettek. Nehéz az nekünk. Magunkat ütjük fejen vele. Uisszaadjuk az Isten kezébe. A háború Isten pedagógiája, melyben embert emberrel büntet, bünt bűnnel emésztet meg. Ismétlem ezt. így van ez. Majd ha kivezeti a világot e fegyelmi sötét kamarából, a vihar után tiszta levegőben sebeit szemlélve, veszteségeit siratva fog imádkozni. Atyánk! Ne vigy kisértetbe! Egyéni boldogságok romjai, egyéni szenvedések jajjai, egyéni veszteségek könnyei és egyetemlegesen meggyászolandó, megsiratandó életértékek megsemmisülése — emberi veszteségek. A jelenben élő, a jelent érző ember fájdalmai. Ez örökkévalóság végtelenségében e háború egy tengerhullám, bármily magas, bármily sötét, mégis minő észrevehetlen a tenger mérhetetlen hátán . . . A vihar villámesattogása borzalmas, de az alig hallható szellőnek mégis nagyobb a szelid hatása, mint a legdörgőbb villámnak. A béke egyhangú vásári és mühelyi zajában több a harmónia, a szépség, mint a háború változatos, izgalmas indulójában. Minden háborúnak csak egy vívmánya volt eddig s lesz ez után; a bébe. Mennél nagyobb az áldozat, melyet érette fizet az ember, annál becsesebb. Elhullott életek, kiömlött vér, romok, sebek: belépő dijak a béke csarnokába. Megtanulták szeretni, akik nem értékelték. De nemcsak a békét, hanem e fogalom belső tartalmát kitevő javak értékelését is megtanultuk. Ma jobban szeretjük ezeket. Szeretjük az életet, a munka fáradságát, szeretjük az otthont, a gyermeket, a családi élet pihentető nyugalmát és szeretjük a templomot, a hitet, szeretjük — az Istent. E nagy csapásban, melyet egész mélységében az emberi látóképesség gondviselésszerű korlátozottsága miatt csak a jövőben fogunk átlátni s akkor is már nem az első friss hevességében fogjuk a fájdalmat érezni, e nagy csapásban, amit emberi szenvedélyek, emberi gonosz, gyilkos indulatok, emberi fortélyok és — ismétlem újra meg újra — emberi fizikai és intellektuális erők szabadulnak rá a közös kincsre. a közös nyugalomra e nagy csapásban, melyben minden ágyúlövedék az emberi szolidaritás örökké épülő és még ma sem befejezett templomán üt tátongó rést, ugy hozzásimul a lélek az Istenhez. Ez a szeretet már felébredt a szivekben. Nem kérdezem: meddig tart még az emberiség e tébolyult öngyilkolása, meddig tart még az emberi bün áleázottsága, megátalkodott önmagatakarása, szépitgetése, meddig tart a bün ellenállása — ez az inmoralis vis resistendi — a háború végét nem fegyverek hozzák el, nem katonák küzdik, kényszeritik ki, nem hatalmi aspirációk megelégülése a béke pszihikai lehetősége ; csak azt állapítom meg keresztyéni diadalérzéssel, hogy az emberek fent és alant, innen is túlnan is kezdik mérlegelni a béke értékét. Már szeretik a békét. Ez a háború végének kezdete. — szikla — NEKROLÓQ, P1EE.ER MÁTIJÁS. 1850-1916. Sopronmegye nyugati szélén, alig 3 kilométernyire az alsóausztriai határtól, a Pálhegy és a lánzséri várrom kies vidékén fekszik Habold. Szemeringi vidéke, pompás savanyuvize régen messze vidéken ismertté tették nevét s mióta a sopron-kőszegi vasút kiépült s Habold Veperddel közös vasúti állomást is kapott, azóta mint nyaraló és fürdőhely fokozott fejlődésnek indult. A kaboldi evangelikus gyülekezetnek volt 38 éven át buzgó és hűséges lelkipásztora a f. évi április hó 22-én hosszabb szenvedés után elhunyt Pieler Mátyás. Mint kies sziget a háborgó tengerben maradt fenn az ellenretormáeió gyászos idejéből a katholikus községek tömegében a kaboldi evangelikus anyagyülekezet, Veperd, Felsőpéterfa, Mészuerem, Csóronfalua és Kishársfalva leányegyházközségekkel. Mindegyik község csak néhány száz lélek, de együttvéve még Veperdnek időközben (1907) bekövetkezett anyásitása után is tekintélyes gyülekezet. S a mi fő buzgó, vallásos nép, hitéhez, egyházához ragaszkodó, lelkészét szeretettel, tisztelettel övező nyáj. Ezenkivül még a német népet jellemző