Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-04-15 / 16. szám
1916 ősi vezérszelleméhez híven a nőnek polgárjogot adott középiskoláinkban is s nem hatalmas, leronthatlan bizonyság-é, hogy egyházunknak eleven érzéke van, az idő szellemáradatainak jelfogására, a változó, fejlődő kuliurigények meghallgatására ? De ez csak egyik lépése annak a széles esapatmozdulatnak, melyet egyházunk most hajt végre, flmit oly régen sürgetlek, sürgettünk és sürgetünk: nőhitíestvéreink közelebb hozását egyházunkhoz nemcsak mint üduintézményhez, hanem mint jogi szervezethez, sőt mini munkásokat foglalkoztató, kenyeret adó szociális tényezőhöz, most a háború holnapján meg kell valósiíauunk. Már is mozdulatokat figyelünk meg. fl bányai kerület szarvasi tanítóképzőjét tanitónöképzővé szervezi át, a dunántuli kerület Sopronban tdnitónőképzőt létesít, a Zsinat elölt inditvány fekszik, a nőhit~ testvéreknek az egyházi jogi életben leendő teljes jogusitäsa tárgyában Mindezek jelentik, hogy egyházunk belső szociális reform előtt áll. Ki tudja: nem innen fog-e kibontakozni a mi áhított, imádkozott, megálmodom gyarapodásunk, dicsőségünk és nagyságunk? Nem a női léleknek teljesebb hozzáfűzése, a női lélek érdekeinek figyelemben részesítése szolgál-e uj hatalmas erőforrásul egyházunk számára? Ne féljünk a reformoktól mi, akik a reformáció népe vagyunk. Nekünk nem szabad sem jobbra, sem balra néznünk, csak előre és felfelé, fl töretlen utaktól Luther szellemi örököseinek nem szabad riadogniok. Mi csak az uttörésben izmosodhatunk meg. Ez a mi sorsunk. Kényelmes, jól szituált, dúskáló anyagi létet éljen más egyház, nekünk nem szabad azon elkeserednünk. Próféták rongyoskodnak. Utunk a sas utja: magasságok felé. Elemünk a harc. Dicsőségünk a vérezés és verejtékezés. . . . Száztix leánydiákok. .... Legyetek áldva, áldással köszöntve, jöjjetek: veletek uj levegő ár a mi nagy dicsőségű iskoláinkba. Jöjjetek s lelketeket ihlesse meg a világosság és szabadság, flzután menjetek. Menjetek ti fehér galambok a sasok útjára saserővel és sas-viharbirással. Noé galambja olajfalevelet hozott; ti hozzátok el egyházunk nemes fejére a Euangelikus jeluény. A háború elején itt-ott olvashattunk az amulettekről, Sziiz Máriás gyűrűkről, nyakékekről, képekről. Nem szándékunk ez alkalommal valami-féle támadást intézni ezek ellen. Feltűnt azonban nekünk akkor, hogy evangelikus katonáink is viselték, meg a reformátusok is panaszkodtak erről. Kétségtelen sok téves hitet oltottak be ezek a dolgok katonáink lelkébe, akik pedig nem hittek benne, azok is leginkább megőrizték. Lelkipásztori látogatásaim alkalmával magam'is láttam tiszta evangelikus családban az evangelikus imakönyvben mindenféle katholikus szentképeket, amiket a prágai kórházban egy uri nő osztogatott a sebesült magyar katonáknak. Imádság is volt rajta. Olyan mint a többi katholikus szentképen. A család mentegetődzött, de azért a világért se dobták ki az evangelikus imakönyvből. Emlék az, amely megmarad, és talán az unokák is megőrzik, mint a világháború egyik emlékét. Más alkalommal egy vallásos estén érintettem az amulettek dolgát, meg a hozzájuk fűződő reménységeket. Összenéztek itt is, ott is. Láttam az arcukról, hogy ők láttak a férj, vagy fiu nyakában ilyen szűz Máriás amulettet. Osztogatták azt nekik kedvesen mosolygó hölgyek és bizonyára erősítgették is, hogy ezek képesek a gránát es golyó irányát megváltoztatni, és megvédik, aki hisz bennük. Sajnálatosnak tartom, hogy protestáns katonáink jórészét meg lehetett az ilyesfélével egyedül Istenbe vetett bizodalmában tántoritani, de sokban meg is tudom őket érteni. A protestáns hit és világfelfogás megértéséhez sok intelligencia és józan, helyes észjárás szükséges. Ezzel nem rendelkezik mindenki, sőt a müveit emberek sem. Meg magunkat is tudom hibáztatni. Bármily különösnek tűnjék is, mégis leirom, amit gondolok : szenvedélyes protestáns meggyö* zödésüekhé hell nevelni híveinket. Különösen nekünk evangélikusoknak kellene ezt figyelembe vennünk. Eszembe jut égyik theologiai tanárom