Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-27 / 48. szám

1915 EVAÜQEUKUS ŐRÁLLÓ lium, a melyet mi forgatunk s a béke és boldogság kútfejének tartunk, megszűnt annak lenni? Tudjuk, hogy olyanok is akadnak bőven, a kik ezt mondják s a kik azt hajlandók hinni, hogy a mi fegyvereink megrozsdásodtak, hogy a keresztyénség már elavult, s nem lehet többé megfelelő irányitója a gyors iramban előre törtető életnek, nem lehet eléggé hatásos fékezője az emberiség szive mélyén lappangó sötét indulatoknak. A keresztyénség esődbe került, — mondják — hagyjunk azért békét a múltnak, s uj eszközök, uj irányelvek után nézzünk, a melyek kedvezőbben irányítanák az életet. flz én lelkemen is végigzajlottak ezek a kérdések, ezek a gondolatok. Kerestem a fényt, mely bevilágítana a körülöttünk borongó sötétségbe s eltüntetné azt a sok bántó ellentmondást, melyet a világháború előtérbe tol. Egy dolgot azonban világosan látok s a mai idők szinte még jobban elősegítették tisztánlátását, azt nevezetesen, hogy igaz béke csak Istenben uan, hogy a keresztyénség, a maga Krisztusi miuoltá~ ban, a uallásoh legfenségesebbike s a uilágnak legjótékonyabb hatalma; és ha mégis körén belül megtörténhetett az, a mi megtörtént, annak oka nem a keresztyénség, hanem okai az emberek, akik nem tudnak eléggé keresztyének lenni, s az emberek, a kik nem fordítottak kellő gondot a keresztyén szellem meggyökereztetésére. Mert hiszen nem nehéz azt felismerni, hogy jóllehet vannak a mai társadalmon belül egyes szigetek, a melyeken a keresztyén hit virágai diszlenek, nagy átlagában a mai társadalom még sem keresztyén, mivel a keresztyénségnek esak a külső kereteit vette át, de a szellemét nélkülözi. Ennek az okai sem ismeretlenek. Egyik oka az, hogy a keresztyénség igen magas valami s az átlag ember tul alacsony hozzá s igy nehéz őket összeolvasztani; a másik ok pedig, — a mely minket, lelkészeket, közelről érint, — az, hogy a keresztyén egyház hivatalos s a keresztyén szellem ápolására hivatott szolgái között sok a hűtlen sáfár, a kik gyakran meg sem kisérlik a keresztyénség nemesitő szellemét a lelkek birtokává tenni; az egyház mezején sok a megmüveletlen terület, a mely aztán az istenországa szempontjából természetszerűen terméketlen is marad. S ennél a tapasztalati ténynél önkénytelenül is az Üdvözítőnek mély értelmű szava csendül bele gondolataim menetébe: Euezz a mélyre és ott uesséteh ki hálóitokat halfogásra l Evezz a mélyre 1 Ez a Péterhez intézett szó kell, hogy a jelen s jövő papságának vezérelve s munkaprogrammja legyen, mivel a mai világkatasztrófának legfőbb oka az, hogy lélekidomitó s társadalomnevelő munkálkodásunkban a legtöbben csak a felszinen mozogtunk. Nem a keresztyénség mondott ma csődöt, a mint egyesek állitják, hanem a mai keresztyénség, az a felszínes, keresztyén mázzal bevont vallási bölcselet, a mely nélkülözte az igazi keresztyén erkölcsi tartalmát s ép azért a bűnös kísértésekkel szemben nem volt elég ellenálló s igy az első kísértésnél felborult, mint a kereke tört szekér, hogy maga alá temesse a rajta épült társadalmat minden ő hazugságaival egyetemben. Felszínes uolt a mai vallásosság azért, mivel nem mélyítettük eléggé s nem igyekeztünk azt a lelkek megtermékenyítő, megnemesitő elvévé tenni. Nézzünk esak végig a társadalmon. Az emberek jókora része úgyszólván minden számbavehetőbb vallásos nevelés nélkül nő fel. Megtanul ugyan jól-rosszul egy-két bibliai történetet az iskolában, sokszor arra nem is épen hivatott ajkakról s ezzel vége a vallásos neveltetésének. Azután tovább él, mint cseléd, s mint ilyen még a templomba sem mehet; vagy mint iparos-tanuló, a hol sokszor téritik el figyelmét a hitnek nékie úgyszólván egyetlen megközelíthető iskolájától : a templomtól. S felnő sorainkban sok ezrekre rugó tömeg a nélkül, hogy valaha valaki lelkéhez közel hozná az istenség nagy gondolatát s megismertetni, átéreztetni törekednék vele az istenországa szent igazságát. Kérdem: lehet-e gyümölcs az olyan fán, a melyet nem gondoznak ? Euezz a mélyre / — mondja Krisztus Urunk, a mely szó ma azt jelenti számunkra, hogy le kell szállnunk az élet mélyeire, az emberi lélek mélyeire és gondos munka alá vennünk a megmüveletlen területeket. A papi karnak mindenek előtt kezébe kell vennie a hitoktatást minden vonalon s azt a mai, sokszor léleknélküli paragrafus-magolásból megfelelő színvonalra kell emelnie. A papi karnak módot kell találni arra is, hogy az iskolából kikerült ifjúsággal állandó érintkezésben maradjon, annak lelkét a vallás eszközeivel befolyásolja s önképző vallási tevékenységre serkentse. Csak az igy nevelt ifjúságból várhatunk aztán olyan férfiakat és asszonyokat, a kik később, mint családfők, megértik a papot s a kik a családi tűzhelyeken újra felgyújtják a házi ájtatosságoknak ama szent tüzét, a melyeknek elhamvadását nem tudhatjuk eléggé sajnálni, mivel helyüket a hitközöny hideg zúzmarája kezdi belepni. Ma sok helyütt elvesztettük befolyásunkat a lelkekre s azért hangzik felénk a Krisztus szava : Evezz a mélyre 1 Keresnünk kell az alkalmat arra is, hogy a közélet mélyére is lehatoljunk s szavunkkal és