Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-27 / 48. szám

eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 452 ténykedésünkkel befolyást gyakoroljunk az egyes társadalmi mozgalmakra is, s ne legyünk azoknak esak távoli szemlélői, vagy amennyiben azok Ízlésünknek meg nem felelnének — miattuk csak jajveszékelők. Nem szabad azt mondani, hogy a pap ez vagy amaz ne legyen. Legyen minden a Krisztus evangéliuma értelmében s hallassa szavát mindenütt! Az egyháznak nem szabad csak aféle bebalzsamozott múmiának lennie, mely csendesen szendereg az évszázados dogmák piramisai alatt, hanem élő valóságnak kell lennie, mely ott él, ott mozog állandóan az emberek között, a korok igényeit, szükségleteit megérteni igyekszik, velük együtt érez, segítségükre van az őket mozgató kérdések megoldásában, s azokat a Krisztus szellemével irányítani törekszik. Többször halljuk azt a panaszt, hogy az intelligens körök elhidegültek az egyháztól s nem látogatják a templomot. Én ugyan az intelligens körök templomkerülésében kevesebb aggodalomra való okot látok, mint látok például a köznép hasonló eljárásában, mivel tudom, hogy az intelligens lélekbe több felől árad az a jótékony fuvallat, mely azt magasabbra emeli, de azért természetesen az intelligens elemeknek az egyházhoz való szoros odakapesolását elsőrendű kötelességünknek s az egyház főfontosságu érdekének tartom. Ámde, amikor erről a kérdésről beszélünk, nem szabad csak kifelé néznünk, kifelé jajgatnunk, hanem szükséges tekintenünk befelé is. Tessék csak végig nézni a keresztyén templomokon! Micsoda szörnyű kotyvalékot mérnek bennük nem egy helyütt a keresztyén vallás cégére alatt! Mesékkel, babonával, felekezeti önhittséggel tömik a lelkeket komoly vallási igazságok helyett! . . . De ne feledjük pedig, hogy az olyan igehirdetés, mely a kutató tudomány eredményeiuel nem törődve csak a müueletlen tömegek hiszékenységére épít s e közben a józan ésszel szemben kíhivólag viselkedik, nemesak hogy nem épiti az intelligens lelkeket, de sőt azokat elriasztja a templomtól. Nekünk igenis a Hrisztust kell hirdetnünk minden embernek s minden kornak, de minden kornak a maga nyelvén 1 S bár mi, protestáns lelkészek, e tekintetben fölötte állunk más felekezetek igehirdetőinek, mégis közülünk is nem egyet az a veszély fenyeget, hogy üressé prédikálják a templomukat, mivel nem tudják a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni s az istenigét nem a mai kor nyelvén szólaltatják meg. Prédikáeiós irodalmunk is nem egy gyengeségünket tárja fel. Mennyi üres szó, csak a külső hatásra számitó frázis ömlik el azon, mivel sokan inkább csillogó, szemet és lelket elkápráztató szónokok, mint az istenországa igazságainak egyszerű, meleg és közvetlen szószólói kivánnak lenni. Ezen a téren is felhangzik hozzánk a Krisztus szava : Evezz a mélyre 1 — arra intvén bennünket, hogy igehirdetésünkbe mennél több lelki tartalmat vigyünk bele. Egyházi berendezkedésünk sem mondható szerenesésnek. Nem célszerű egyházunkban a munkaerők, elosztódása. Egyes testuéreink tul vannak halmozva tisztségekkel, ugy hogy miattuk szoros értelemben vett lelkipásztori teendőiket kénytelenek elhanyagolni. Néhol egy pásztor ezrek gondozására van utalva, másutt meg ezrek bolyonganak lelkipásztor nélkül. A szórványokra gondolok, amelyekkel oh de keveset gondolunk. Nincs igazi érzék egyházunkban az ilyenek iránt. Évenként ezreket költünk el formaságokra s a mellett sok ezer lelket éhezni hagyunk. Agyon adminisztráljuk egyházunkat, de kevéssé pastorizáljuk; egész halmazok készülnek évről-évre az irott malasztból, de lelkettápláló intézményekből minél kevesebb. .. És hát a parlag szélesbedik, a dudva nő. Egyházunk közszelleme nem kielégitő. Túlontúl harciasak vagyunk mi, lelkészek egymással szemben, s inkább egymást ütlegelni, mint egymást támogatni vagyunk hajlandók. Ennek az egyetlen papi egyletünknek a története is tanúsítja, hogy nem tudunk együttérezni. flzért vagyunk gyöngék felfelé és lefelé. Nézetem szerint jobban kell élnünk a Krisztusban, ugy magunk, mint híveink érdekéből is. Mert ne feledjük, hogy híveink kevésbé a szavainkból, mint inkább a tetteinkből vesznek maguknak példát a cseleköésre. Evezz a mélyre! — mondja Krisztus Urunk. Nekünk is a mélyre kell eveznünk. Először is a saját szivünk mélyeire s ott átvizsgálnunk a lelki kamarát. Ott kell kezdenünk a dolgot, ahol Péter végezte : bünbánólag leborulnunk az Úr lábai elé: Eredj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok. Ilyen alázatos magunkbaszállás azt eredményezheti, hogy a panaszaink alapját képező sikertelenség okait nemcsak kivül, hanem belül, önmagunkban is fogjuk keresni s kitisztogatjuk szivünkből a régi kovászt, hogy azután uj, imádságos lélekkel fogjunk a munkához. Erős a meggyőződésem, hogy az imádkozó lélekkel megkészített prédikációnak lesz üdvös hatása; s hiszem azt is, hogy az imádkozó lélekkel végrehajtott tetteknek lesz jó eredményük. Evezz a mélyre! A mai háború óriási távlatokat nyit meg előttünk s komoly intelmeket kiált felénk. Az Isten megengedte ezt a szörnyű világfelfordulást, hogy egyfelől megalázza a mai nemzedéknek fenhé-