Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-01-02 / 1. szám

1915 lesz azért zsinatunknak, hogy a multak vérző sebeit begyógyítsa. Hisszük és reméljük, hogy a jövőben egyházunk minden faktora fokozott erővel fogja megtenni kötelességét, hogy egyházunk — a fejlődésnek biztos utján haladva — a hivekkel, mint egy nagy közösséggel szemben Jenálló felelősségteljes feladatait megoldhassa. Hogy ez az egész vonalon meg fog-e történni, azt egyházunkat szerető, hűséges szivvel ellenőrizni is kivánjuk. Uj kötelességet, sokat az ui évben nem Írhatunk elő. Hiszen már évek óta hangoztatott terveink, amelyek már a köztudatba átmentek s püspökeink s világi vezéreink ajakáról nem egyszer mint sürgős feladatok lettek jelezve, mint például: iskoláinknak egyházi szempontból való fejlesztése, a belmissziónak rendszeres munkálása s főleg a jövendő pásztoroknak theologiai nevelése, a lelkészi fizetések korszerű rendezése és a stolák s ojfertoriumok keserű megváltása, még mind csak tervek, amelyeket pedig sürgősen kell tető alá hozni. Egy uj kötelesség mégis előttünk áll s ez az, hogy ahol a háború sebeket ejtett egyházunk testén, ott a gyógyításra hivatott tényezők erejük megfeszítésével állítsák viszsza a múltnak megnyugtató állapotát s vessék meg a jövendő fejlődés biztos alapjait. Hogy pedig mind ezekhez meg legyenek az anyagi feltételek, a zsinattól le a legkisebb egyházközségig ébredjen mindenki annak tudatára, hogy amikor ebben a hazában egyházunk hívei és községei ép ugy áldoznak vagyont, vért és életet a hazának javáért, legyen is egyházunk minden tagjának és községének ép oly joga is az élethez, mint a többi egyházak tagjainak és községének. Vagyis más szóval, bánjon velünk mindnyájunkkal egyformán a haza és annak mindenkori kormánya, tegye egyenlővé ne csak polgári kötelességeinket, de egyházi és iskolai terheinket is s valósítsa meg a maga teljességében az 1848 évi XX-ik törvénycikket. Nem tudunk addig nyugodni s nem fogunk az államsegélyekkel megelégedni, a mig a szentesitett törvény végrehajtva nem lesz, a mikor az államsegély feleslegessé, vagyis törvényszerű dotátióvá válik, Ezzel a rövidre szabott programmal lépünk az uj évben lapunk olvasói és barátai elé s kérjük őket, hogy e Programm megvalósításán velünk együtt szívós kitartással munkálkodni szíveskedjenek. fí hit-élet terén magunktól ép ugy, mint másoktól is kettőt követelünk: hitet és életet. Noszhó István. Kérdés, mely nemcsak feleletet, de intézkedést uár. A cselekoés idején nincs idő az irásra. Ötödik hónapja magam is, ha nem ugyan a harc szintéri sáncok, fedezék gyilkoló tüzében, de mégis a harctéri vonalon a folytonos felelős, terhes, megőrlő munka tüzében állok. Most sem vagyok még abban a helyzetben, hogy egyik másik kérdés alaposabb tárgyalására több időt szentelhetnék, mégis, hogy az elmúlt napokban bennünket itt Kassán fenyegetett veszedelem egyelőre Istenünk segedelmével és vitéz katonáink hősies ellenállásával, eltávozott tőlünk, szükségét érzem annak, hogy felvessek oly kérdést, mely nemcsak feleletet, de intézkedést is halaszthatatlanul uár és követel. Ugyanis a helyzetet legalább nagyjából ismerjük. Látjuk, tapasztaljuk, előttünk folynak le a világra szóló események. Tudjuk, hogy az ellenség immár másodszor törte át a Kárpátok természetes védvonalát s a másodszori betörés Felsőmagyarországban, különösen]Sáros, Zemplén vármegyékben nem volt kis méretű és aggodalom nélkül láttuk, mikor mint ha a föld maga mozdult volna meg, s a lakosság ezrivel menekül a veszélyeztetett helyekről; mikor a polgári és katonai hatóságok magok teszik meg a szükséges óvintézkedéseket, egyes helyeket kiürítenek. Mit tegyen ilyen esetben a lelkész? Azok, kiknek ilyen izgalmakban nem volt részök s kik kellő biztonságban tölthetik napjaikat, nyugodtan filozofálhatnak az események fölött, azt mondják;