Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-01-02 / 1. szám

1915 lesz azért zsinatunknak, hogy a multak vérző sebeit begyógyítsa. Hisszük és reméljük, hogy a jövőben egyházunk minden faktora fokozott erővel fogja megtenni kötelességét, hogy egyházunk — a fejlődésnek biztos utján haladva — a hivekkel, mint egy nagy közösséggel szemben Jenálló felelősségteljes felada­tait megoldhassa. Hogy ez az egész vo­nalon meg fog-e történni, azt egyházun­kat szerető, hűséges szivvel ellenőrizni is kivánjuk. Uj kötelességet, sokat az ui évben nem Írhatunk elő. Hiszen már évek óta hangoztatott terveink, amelyek már a köztudatba átmentek s püspökeink s vi­lági vezéreink ajakáról nem egyszer mint sürgős feladatok lettek jelezve, mint pél­dául: iskoláinknak egyházi szempontból való fejlesztése, a belmissziónak rend­szeres munkálása s főleg a jövendő pásztoroknak theologiai nevelése, a lel­készi fizetések korszerű rendezése és a stolák s ojfertoriumok keserű megváltása, még mind csak tervek, amelyeket pedig sürgősen kell tető alá hozni. Egy uj köte­lesség mégis előttünk áll s ez az, hogy ahol a háború sebeket ejtett egyházunk testén, ott a gyógyításra hivatott ténye­zők erejük megfeszítésével állítsák visz­sza a múltnak megnyugtató állapotát s vessék meg a jövendő fejlődés biztos alapjait. Hogy pedig mind ezekhez meg le­gyenek az anyagi feltételek, a zsinattól le a legkisebb egyházközségig ébredjen mindenki annak tudatára, hogy amikor ebben a hazában egyházunk hívei és községei ép ugy áldoznak vagyont, vért és életet a hazának javáért, legyen is egyházunk minden tagjának és községé­nek ép oly joga is az élethez, mint a többi egyházak tagjainak és községé­nek. Vagyis más szóval, bánjon velünk mindnyájunkkal egyformán a haza és annak mindenkori kormánya, tegye egyen­lővé ne csak polgári kötelességeinket, de egyházi és iskolai terheinket is s va­lósítsa meg a maga teljességében az 1848 évi XX-ik törvénycikket. Nem tu­dunk addig nyugodni s nem fogunk az államsegélyekkel megelégedni, a mig a szentesitett törvény végrehajtva nem lesz, a mikor az államsegély feleslegessé, vagyis törvényszerű dotátióvá válik, Ezzel a rövidre szabott programmal lépünk az uj évben lapunk olvasói és barátai elé s kérjük őket, hogy e Prog­ramm megvalósításán velünk együtt szívós kitartással munkálkodni szíves­kedjenek. fí hit-élet terén magunktól ép ugy, mint másoktól is kettőt követelünk: hitet és életet. Noszhó István. Kérdés, mely nemcsak feleletet, de intézkedést uár. A cselekoés idején nincs idő az irásra. Ötödik hónapja magam is, ha nem ugyan a harc szintéri sáncok, fedezék gyilkoló tüzében, de mégis a harctéri vonalon a folytonos felelős, terhes, megőrlő munka tüzében állok. Most sem vagyok még abban a helyzetben, hogy egyik másik kérdés alaposabb tárgyalására több időt szentelhetnék, mégis, hogy az elmúlt napokban bennünket itt Kassán fenyegetett ve­szedelem egyelőre Istenünk segedelmével és vitéz katonáink hősies ellenállásával, eltávozott tőlünk, szükségét érzem annak, hogy felvessek oly kérdést, mely nemcsak feleletet, de intézke­dést is halaszthatatlanul uár és követel. Ugyanis a helyzetet legalább nagyjából is­merjük. Látjuk, tapasztaljuk, előttünk folynak le a világra szóló események. Tudjuk, hogy az ellenség immár másodszor törte át a Kárpátok természetes védvonalát s a másodszori betörés Felsőmagyarországban, különösen]Sáros, Zemp­lén vármegyékben nem volt kis méretű és ag­godalom nélkül láttuk, mikor mint ha a föld maga mozdult volna meg, s a lakosság ezrivel menekül a veszélyeztetett helyekről; mikor a polgári és katonai hatóságok magok teszik meg a szüksé­ges óvintézkedéseket, egyes helyeket kiürítenek. Mit tegyen ilyen esetben a lelkész? Azok, kik­nek ilyen izgalmakban nem volt részök s kik kellő biztonságban tölthetik napjaikat, nyugodtan filozofálhatnak az események fölött, azt mondják;

Next

/
Thumbnails
Contents