Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-06 / 45. szám

1915. EVANGELIKUS ORALLO 425 templom tornyába, a melyet az áldozatkészsé­géről már eddig is több izben tanúságot tett „Oltáregyesület" tagjai szereznek be az egyház részére. A második harang beszerzése egy ujabb mozzanata az egyház fokozódó fejlődésének, a melyet az örvendetes események egész lánco­lata tesz változatossá. Ez a fejlődés elsősorban Vályi lelkész oda­adó buzgólkodásának eredménye, aki minden idejét és energiáját egyházának szenteli, csak­hogy a magyar nyelvnek és a vallásos érzésnek reábízott ezen várát itt az idegen világban meg­erősítse és megszilárdítsa. Uályi lelkész 1 évi eredményes munkálko­dásának tudható be, hogy az egyháznak ma saját paplakja van, a mely csaknem 20 ezer koronába került; hogy a háború özvegyei és árvái számára közel 1000 koronát ajándékozott az egyház; hogy a templom telek ezer korona értékű kerítéssel van körülvéve, hogy a templom gyönyörű beren­dezése teljesen ki van fizetve; hogy a templom­nak szép oltárképe és nagyértékü szentedényei vannak, hogy ujabb harang érkezik ; hogy a tem­plom művésziesen kifestve és hogy a szeretet és megértés a tagok között gyökeret vert. Az egyház fejlődéséről irva, meg kell em­lékeznünk arról a nagyszabású mozgalomról, a melyet tudvalevőleg Raffay Sándor budapesti lelkész, theologiai tanár kezdeményezett s a melynek célja az amerikai magyar evangélikus egyházaknak egy amerikai magyar esperesség­ben való szervezése. Raffay mozgalma több ol­dalról vett értesülésünk szerint gyönyörűen ha­lad előre s a mióta Vályi lelkészt a clevelandi cs. és kir. konzulátus az amerikai esperesség megualósulása érdekében a hazai körökkel való levelezésekkel is megbízta, remélhetjük, hogy az amerikai egyházak rendezésének ügye hamaro­san meg fog valósulni, a mi nemcsak a detroiti, hanem az összes csatlakozni kész egyházaknak egy még szebb jövő kezdetét jelentené. Itt emiitjük meg, hogy vasárnap d. u. 2 óra­kor volt a mindennapi nyári iskola vizsgája, a melybe 114 gyermek iratkozott be. fl templomot zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. A növendékek vizsgája az elismerés érzését vál­totta ki a szülök és az érdeklődő közönség szi­véből. A gyermekek a betanult 12 éneket a leg­nagyobb szabatossággal elénekelték, flz első és második osztálybeliek egészen átvették az ábé­cét és gyakorolták magukat az Írásban. Az elő­adott hazafias versek és imák a másfél órán tartott vizsgán igazi gyönyörűséget szereztek a hallgató közönségnek, fl III. és IV. osztálybeliek a magyar írásban és olvasásban tettek nagy elóhaladást és pompásan szavaltak, flz V—VI. osztály a történelemből és jöldrajzból mutatott fel gyönyörű eredményt. Az iskolának, melyet maga a lelkész és neje vezetett nagy odaadás­sal és tiszta hazaszeretettel, rövid egy év alatt már is jó hírneve és a detroiti magyar evan­gélikusoknak évről - évre való erősödése szükségessé teszi, hogy a tanítás még eredmé­nyesebbé tétele és a folyton nagyobb számban jelentkező gyermekek elhelyezhetése céljából külön iskolai épület építéséről gondoskodjanak a detroiti magyar evangélikusok. Eljön annak is az ideje — a mikor a magyar esperesség meg­alakul s ez a szép terv is megvalósul, fldja Isten, hogy ugy legyen 1 „ „ . a Tanay Frigyes a ,,Szabadság" detroiti irodájának a vezetője. Észrevételek egy lankönyvbirálaíra. Az „Evangélikus Egyházi Éélet" mult hó 19-iki száma került kezembe, melyben Stettner Gyula ur a „Luther Társaság" megbízásából irt elemi iskolai „Természetrajz" e. tankönyvemet is kitün­tette néhány odavetett bíráló megjegyzéssel. ]ó tanköny viráshoz feltétlen szükséges megfelelő elméleti és gyakorlati tudás, 'de az is bizonyos, hogy jó tanködyvbirálatot is csak olyan egyén irhát, ki teljesen otthonos a tanterv követeimé' nyeinek ismeretében s ki teljesen tisztában van azzal, hogy a modern szellemű természetrajzi oktatás micsoda irányokat szab egy, a prehisz­torikus keretekből kikívánkozó tankönyvíró szá­mára. Hogyan lehessen azonban érdemleges vitába bocsátkozni olyan bírálóval, ki a jó tan­könyv egyik feltételét az oldallapok számához köti? Uagy beszélhetne-e komoly bíráló „hosszú lére eresztett stylusról" akkor, ha tisztában volna azzal, hogy egyes állat- és növényfajok, nemek, osztályok stb. ismertetésénél a typust leg­jellegzetesebben képviselő állatot vagy növényt a tanterv is megfelelő részletességgel kívánja ismertetni? A tankönyv nem tisztán arra való, hogy a növendék a»nak szövegét elejétől „beszedje", szószerínt. A tankönyv a tanító irányítására is szolgál. Tudni kellene a bí­rálónak, hogy ezer és egy oka van annak, hogy a legvékonyabb tankönyv is csak kiha­gyásokkal vehető át elejétől végig. Legalább a legtöbb esetben igy van. A tankönyv terjedelme tehát ok nélkül rémíti a bírálót. Értelmes, okos tanító tudni fogja, hogy a terjedelmesebb vagy kevésbé terjedelmes tankönyvből mely részeket dolgozza fel s végeztesse el? fí többi szolgáljon olvasmány gyanánt, ff nyelvezeten is fennakad. Ugyan kérem csak nem lehet abba a nevetséges túlzásba menni, hogy a szó szoros értelmében

Next

/
Thumbnails
Contents