Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-06 / 45. szám

42 8 " EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 gyerekes nyelvezetet használjunk? A gyermek nyelvi s kifejező készsége hogyan fejlődhetnék, ha csökönyösen tartózkodnánk a válasatékosabb, szakszerűbb nyelvezettől? Hogy jó tankönyvet nem gyakorlati tanitó nem irhát, vagy nem bírál­hat érdemlegesen, az nagyon egyoldalú nézet. Nem szükséges hogy az épitész okvetlen maga ássa meg a ház alapját, maga huzza fel a falakat, maga rakja rá a tetőzetet, maga ké­szitse el az épületet, mégis kitűnően érthet a házépítéshez, de nem lehetetlen az sem, hogy az épités gyakorlati kivitelében buzgólkodó kőmiues által vont fal összedől? Ne vonjunk oly rideg korlátot elméleti és gyakorlati pedagógus között. Nem az a fő, hogy valaki elméleti, vagy gyakorlati pedagógus-e, hanem az a lényeges, hogy jó pedagógus legyen. Lehetetlen szó nélkül hagynom Remenyik kollegám „Földrajz" köny­vére tett megjegyzéseit. Felesleges aggódnia a bírálónak a háború okozta területváltozások mi­att. A tankönyv főképen Magyarország ismerte­tésére szorítkozik. Hazánkat illetőleg pedig nyu­godtak lehetünk, hogy felette csekély fáradságot fog okozni a tanítónak a háború befejezte után nyert területek megjelölése. Elvégre békeidőben is fordulhatnak elő jelentékeny területuáltozások, melyek miatt uj földrajz tankönyvet írni nem volna ésszerű dolog. Sajnálatos, bizonyos tekin­tetben elriasztó dolog azonban, hogy nemes buzgalmu eu. tankönyvírók lelkiismeretes mun­kájának eredményét legkevesebbre épen saját hitsorsosaik becsülik s hitsorsos pedagógusok gördítenek akadályt az eu. tankönyuírodalom feluirágoztatásának útjába. Hrecsmárik Endre szarvasi tanítóképző tanár. BELÉtET. flz ORLE közgyűlése. Az Országos Reformátns Lelkész Egyesület okt. 27-én Debre­czenben tartott közgyűléséről oly részletesen, a mint szerettük uolna, nem emlékezhetünk meg, mert lapunk hasábjai ez alkalommal a saját ü­gyeinkkel nagyon is le uennak foglalua. Pedig megérdemelné, hogy uele részletesen foglalkoz­zunk, mert akár a ref. lelkész tesuérek impozáns megjelenése, (több mint 300-an uettek részt,) akár az az egyöntetű s egymást megérteni törekvő szellem, amely az egyesület vezérét tiszteli és követi, igazán példaképül szolgálhatna nekünk. Csak ilyen összetartással és tömeges támogatás­sal lehet, aminthogy ott lehetett, valamit alkotni. A mi egyesületünk üdvözletét is elvitte oda nyolc testvér élén ez idő szerinti ügyvezető alelnökünk Raffay Sándor, amit a ref. testvérek kitörő lel­kesedéssel és szűnni nem akaró éljenzéssel ho­noráltak s dr. Baltazár Dezső elnök pedig igen meleg és őszinte szavakkal köszöntött meg, a testvéri szeretet, — bizalom, — minden hátsó gondolat nélkül való együtt működésről biztosí­tott minket, flz egyesület bevétele 14,749 korona kiadása 12,209 korona volt a mult évben. Vagyo­na 1201 kor. 50 fill. A Kálvineum összes tiszta vagyona 1.111. 396 kor. 58 fillér. A hajdúböször­ményi Kálvineum fiuáruaház megnyílt s a loson­czi leányárvaház 1917-re, mint jubileumi alkotás elkészül. — A közgyűlést a következő tárgyak foglalkoztatták: a tanonc otthon, a lelkészi nyug­dij, a rokkantak kérdése, a lelkészek kedvezmé­nyes vasúti jegye, a prot. szövetség megalakítá­sa, a beszerzési szövetség, a reformáció négy­százados évfordulójának megünneplése, a ma­gyarázatos biblia kiadása, különböző intézeti lel­készek korpótlék ügye, családi és neveltetési pótlék iránti kérvényezés, az adósegély s a lel­készi fizetés egyházhoz való viszonyának ren­dezése, a katonáknak vallásos iratokkal ellátása, az amerikai magyarok haza telepitése és az év­könyv. Végül az eddigi tisztikart a következő cik­lusra újból megválasztották. — Este nagy közös vacsora keretében felavatták a „Baltazár serle­get." Sürgős értesítés, fl Luther Társa­ság ez évi rendes közgyűlése a kibocsátott meghívóktól eltérőleg november 10-én (szerdán) délután 6 órakor a Deák-téri diszteremben lesz megtertva. — A midőn ezt az érdeklődőknek tudomására hozzuk egyúttal röviden megemlé­kezünk arról, hogy a Társaság közgyűlését elő­készitőleg nov. 2-án délelőtt az irodalmi szakbi­zottság, délután pedig az igazgató választmány tartott ülést. Az irod. biz. megállapította, hogy a Társaság által kiadott s egyesek által kifogásolt tankönyvek képei elsőranguak s a könyvek kiál­lítása kifogástalan. — Egy háromnyelvű háborús kis énekeskönyv sürgős kiadását fogja a köz­gyűlésnek ajánlani, a Társaság minden tevékeny­ségét és anyagi erejét — mig a háború tart — imakönyvek és vigasztaló, hiterősitő iratok ter­jesztésére kivánja forditani. Egy irodalmi Prog­ramm kidolgozására az egyes irodalmi szakbi­zottságokat május elseji terminussal felhiuja. Ezen programmba a gyermekirodalom felkarolását és egy gyermek lap megindítását is kivánja felvenni, fl bibliatársulat megalapítása szükségesnek lett kimondva s e célból az egyetemes közgyűléshez előterjesztést fog a Társaság tenni, mert ez lenne nézete szerint a legszebb jubileumi alkotás. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents