Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-10-16 / 42. szám
394 1915 homályosulni, — mint ha már egyéb bajunk se volna, egymást kezdjük marni, támadni, lekicsinyelni, meghazudtolni, megkisebbíteni. A guny és a ráfogás méltatlan fegyvereinek használatára is sor kerül s épen oly orgánumokban, a melyeknek eimlapján a közös jellegű protestáns" jelző is szerepel. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy jelhivjam a nemesebbek érző, az evangélium szellemétől tudatosan eltérni nem akaró jó protestánsok figyelmét az ebben rejlő veszedelmekre. Ha ez a szellem, ez a testvérietlen érzület, ez a gyűlölködő, pártoskodó hang még szélesebb rétegekben talál tért hóditani, ugy legyünk elkészülve arra, hogy a jövőben semmiféle közös protestáns jellegű törekvés, vagy alakulás sikerére nem számithatunk. Egymással civakodó testüérek házatáját rendesen a gyom és dudva lepi el. ... S hogy ez mit jelent a jövendőre nézve, a mikor a háború után, ha valamely egyház, ugy, épen a hazai két protestáns egyház állhat elő a magyar állam pénzügyi és közjogi háztartása elé az eddigele nem honorált nagy számlával, — s a mikor, a háború után, s épen a háborúban szerzett tapasztalatok hatása alatt a kérdések egész sorozatára fogunk követelni minket, protestánsokat, kielégitő választ, — s a mikor a háború után, az ultra-eonservativ s klerikális irányzatok különben is fellépni szokott túltengő törekvéseivel szemben a hazai két protestáns egyház mindenikére fokozottabb életfentartási küzdelmek nehézségei hárulnak azt ítélje meg minden becsületesen, evangéliumi szívvel és lélekkel gondolkodó protestáns hazánkfia. S azért azt mondom: nemcsak ne bántogassuk, nemcsak ne kisebbítsük egymás erejét, de egyenesen igyekezzünk azt fokozni a megértő testvéries lelkületü érdeklődő és segítségül siető melegével. Nem lábhoz tett fegyverrel, fegyverszünetet tartó ellenfelekként — és nemcsak a gyomot irtó ásóval, kapával kezünkben, hogy kipusztítsuk a kölcsönös irigykedés, vagy féltékenykedés gyökérszálait, de az alkotó munka eszközével kezünkben is álljunk egy a más mellé, hogy szorosabbá kovácsoljuk azokat a láncszemeket, a melyek bennünket egymáshoz fűznek. Most, hogy e hó 26-án és 27-én Debrecenben ülést tart a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, a mely a két protestáns egyház tollforgató — és a közös szellemi törekvések iránt érdeklődő férfiait egyesíti, jól esett e sorokat megírnom, ugy érzem, egy illusztris társaság gyűlésen való tömeges megjelenésünkkel, a legszebb, a legimpozánsabb és legmegkapóbb módon igazolnók azt, hogy feledve a minket érő, vagy higyjük, csak a múltban ért invektivákat és helytelenítve a sorainkból tanúsított testvérietlenségi tüneteket: egyek akarunk lenni a közös nagy célok szolgálatában. Ismétlem magam: a különkülön nyert eharismák dacára, a melyeket igenis ki-ki a saját egyháza iránt tartozó hűséggel és odaadással köteles hasznosítani otthon, a saját körében, — de mégis, a külön-külön nyert eharismák dacára ninesen-é megannyi megszentelt közös emléke a múltnak és törekvése a jövendőnek? Ninesenek-é itt is, ott is, tollforgató barátaink, a kik egymás okulására, gyönyörködtetésére a költészet, az irodalom színes mezején tárnák fel az egymásután következő nemzedékek öntudatának emelésére a multak nagy hagyományait ? Nincsenek-é közös dogmatikai és egyházszervezeti elveink, a melyek tudományos és gyakorlati értékű kifejtései innen is, túlnan is, mindannyiunknak csak hasznára válhatnak ? Ninesenek-é közös céljaink, a melyekhez vezető utakra egyháztársadalmi téren épen az ilyen szellemű közösségek vannak hivatva reávilágitani ? . , . . Evangelikus testvéreim 1 fl ki teheti jöjjön el a debreceni gyűlésre, — és ott és azontúl tanusitsunk református atyánkfiai iránt több testvéri melegséget. Geduly Henrik, püspök, úgyis., mint a közös protestáns püspöki conferentia ez idő szerinti elnöke.