Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-10-16 / 42. szám

XI. év. Budapest, 1915. október 2. pio szem. Pf OEALLO EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) külöenöő. ^ t§9 SZERKESZTIK: RAFFAY SÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti leikés/.. rákoskeresztúri lelkes/.. FŐ:*UN KATA HSAK SCHOLTZ ÖDÖN BLATNICZKY PAL ájrfalvi esperes-lelkes/,. oinkotai lelkész. DUSZ1K LAJOS GÖ/nÖRYJANOS szatmári lelkés;. eperjesi főnyin. i<raz<:ar/>. Megjelenik hetenként egv iven A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 k Egyes szám ára 40 j ^rdetések es jmlyazatob ár-a: K ír ész oldal . 40 K Álland

ó hirdetésen.meg tv yezés szennt TARTAE.OMJEGIJZÉK : VEZÉRCIKK: Több testuéri melegséget! Geduly Henrik. — Nyílt leuél. Mohp Gyula Rendkívüli segély. Lápos. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Több testuéri melegséget] Mennél jobban közeledünk október 31-ikéhez, annál több emléke ujul fel lelkünkben a reformatio nagy müvének. Elvonulnak emlékezetünk táblája előtt a reformatio, a vallástisztitás nagy müvének héroszai, a kik nemcsak a szándékos sötétségben nevelt tömegek fanatismusával, babonás tudatlanságával, de, a mi ennél fellépésük belső becsének és erejének felismerésében még súlyosabban esik a latba, — egy egész világ ellenséges hatalmi erőszakosságával szemben is kivivták a lelkiismeret jogát az egyes egyén legbensőbb életének, a hitéletnek a külső nyomás alól való felszabadítására. És aztán elvonulnak szemeink előtt fájó emlékei a sok megpróbáltatásnak, keserű üldöztetésnek, nehéz, csaknem a megsemmisüléssel fenyegető szenvedéseknek, a hatalom erőszakának kiváltságait féltő klérus és a vele összefogó katonai és kormányzóhatalom méltatlan, igazságtalan, jogfosztó, üldöző erőszakának. Véres küzdelmek, minden jobb érzést jellázitó keserűségek emlékezete ujul meg, a mikor az evangéliumi hiteallók hosszú sorozatának, a kifosztott templomok, a feldúlt lelkészlakok és iskolák, a földönfutóvá lett papok és tanítók, sőt a gályarabság és a vértörvényszékek mártyromságába hurcolt lelkipásztorok szinte végnélküli sorozatát szemléljük emlékezetünkben. És elvonul előttünk a két protestáns egyház még e gyászos külső keretek között is a lelkek üdvére, a szeretet szellemének e földön meggyökereztetésére, a művelődés terjesztésére irányuló, igaz evangéliumi alapon világszerte folytatott tevékenységének emlékezete. Ütöttek - vertek, megaláztak minket, és mi megmaradt, meghagyott csekély erőnk minden parányi részével, hihetetlen erőfeszités és áldozatkészséggel — csak azért is mident a haza legszentebb érdekeinek javára, az emberiség igazi hitbeli — és művelődési életének felvirágoztatására forditottunk. És akkor el kell, hogy vonuljon előttünk még egy emlékezés . . . : flz, hogy ugy a szenvedésekben, mint az örömben, ugy a gyötrő küzdelemben, mint az áldott épitő munkában mindvégig közös volt a sorsunk, közös a bánatunk, közös az örömünk, mint ahogy egyháztörténeti szempontból közös volt az eredetünk is — a mi református testvéreinkkel. Ezt műveli október 31-ike előtt az emiéhezés És mit tár fel a tapasztalás? .... flzt, hogy a közös eredet, a közös mult emléke, a közös érdekek, a kölcsönös egymásrautaltság tudata egyre bővülő körökben kezd el-