Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-09-25 / 39. szám

371 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 ládoknak megfelelőbb lakásokhoz leendő juttatására. Ha a lakbérilletményt is legalább fele részében meg tudjuk adni lelkészözvegyeinknek ezzel segítettünk, még pedig nagyot segítettünk helyzetükön, flnnál inkább is igy volna ez megvalósítandó és nem — mint a fent hivatkozásba vett cikk tervezi — még a neveltetési pótlék fokozásával, mert lelkészárvákról gondoskodik egyházegyetemünk a nyugdíjintézet által nyújtott neveltetési járulékon kivül a már teljesítő képességéhez jutott lelkészsegitő alap gyermekneueltetési pótlékával is. Az özvegyi ellátást oly gavallérosan rendezte nyugdíjintézetünk a szolgálati időre való tekintet mellőzésének kimondásával, hogy e ponton az eredeti járulék fokozása nem válik akut kötelességévé. fl másik módosítás az volna a javaslaton, ha kimondatnék, hogy lakbérnyugdij tekintet nélkül a szolgálati időre minden nyugalomba vonuló nyugdijintézeti tagnak ugyanabban az összegben folyósítandó. Ezt megint nem kell hosszasabban indokolnom; hiszen e módosítással épp oda nyúlna áldva és segítve nyugdíjintézetünk keze, ahol legnagyobb a szükség, az idő előtt nyugalomba kényszeredett, tehát valószínűleg anyagilag még a lelkészi mérték szerint sem „jól szituált" lelkészekhez. Akiknek — ugy lehet — a csekély nyugdíjból családot, népes családot kell még eltartaniok, esetleg betegségükben magukat gyógykezeltetniök. Ha a nyugdíjintézet a számokon keresztül tud és akar látni, ha jótékony intézet s nemcsak önbiztositó intézet akar lenni, erre is vetnie kell egy pillantást. Itt megint a teljesítőképesség védelmének biztosítása lehet az akadály. És itt a matematikusoké a perdöntő szó. De mi, kik a más nyomorán a magunkét érezzük, mi, akik remegve gondolunk a reánkbizottak sorsára, ha kenyérszerzőjük kidől, mi könyörgünk a számoktól egy kis meghajlást. Inkább ne legyen 600 K a lakbérnyugdij, inkább legyen öt, vagy — ha másként nem lehet — négyszáz koronában megállapítva, csak irányuljon oda a mi nyugdíjintézetünk teljesítő funkciója, ahol eddig az inség pusztított. Inkább — de ez későbbi reformlépés lehetne — emeltessenek a járulékok, de mi a nyugdíjintézettől várjuk, hogy teljesítse kötelességét: biztosítsa a mi nyugalmunkat, a mieink nyugalmával. Nem jó volt — és ez a nyugdíjintézetek egyetemes tévedése, nekik hasznos tévedése — nem jó volt normativumnak a betöltött szolgálati évek után nyugalombavonulók helyzetét venni. Nem ők azok, akik ráutalnák egészen a nyugdíjintézetre. Gyermekeiket szárnyra bocsátották» igényeiket az idő megsoványitotta, az ő "szelíd, nyugalmas életalkonyuk biztosításához nem sokkal több kell, mint az a 2400-3000 K. Azokra nézzünk, akik gyermeknevelés közben jutottak, vagy jutnak a nyugdij sovány kenyerére. Nekik, ha valakinek, nekik kell a lakbérnyugdij. Altruista gondolat ez. De miért ne lehetne a mi nyugdíjintézetünk nemcsak óvatosságában praktikus, érzékében, számolni tudásában evangelikus, hanem a szellemében is? Evengélikus, evangéliumi, altruista? Még valamit. Szólottunk — érdekből, a mi egyéni érdekünk biztosítása céljából. Tudjuk, hogy könnyebb egy-két ötletet kitermelni, megtervezni, mint az egész nyugdíjintézet gondosan megépített építményét ez ötletek, e megszólaltatott érdekek vonalai szerint átépíteni. Meghajlunk a számok igazsága előtt. És meghajlunk az ügy mélységes szeretete előtt, mellyel az intézők az intézményt védik. Ök mérlegeljék: ne quid detrimenti capiat. Mi azt mondjuk: mi kellene, ők állapítsák meg: mit lehet. De kérjük: lehessen. szikla fíz egyetemes adó-alapi segély. E lap f. é. 34-ik számában „Adóalapi segélyek" cimen azt az eszmét ajánlotta valaki az egyetemes gyűlés figyelmébe, hogy miután ca 200 egyházközség fellebbezte meg az egyet, adó-alapi bizottság végzéseit s e felebbezések oly nagy hullámokat vertek, hogy a kedélyek megnyugtatása végett az adó-alapi segély 50 az idén oly egyházaknak is kiutaltatott, amelyek elestek ugyan a segélytől, de a múltban már élvezték azt: az volna helyes „ha a közbeeső egy évre kifizettetik a másik 50 is az adó-alapi segélynek, s az összes beadott kérvények és felebbezések az ujabb 10 évre való megállapítás céljából alapos revízió alá vétetnének az adó-alapi bizottság által". Ez eszme a maga nagy horderejénél fogva sokkal jelentősebb reakciót rejt magában, mint első tekintetre látszik. Hogy ezt a reakciót nagyjában megállapíthassuk, vizsgálni kell az eszme célját és esetleges megvalósitasának következményeit. Mi a cél ? Az, hogy nemcsak az a 200 felebbező egyház nyugodjék meg a bizottság végzésében, hanem az összes egyházak, illetve, legalább általános megnyugvás biztosittassék. Kérdés most már, vajon elérhető-é ez a cél a 200 felebbező és a többi kérvényező egyházak kér-