Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-09-25 / 39. szám

374 eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 vényeinek ujabb „alapos revíziójával ?" E kér­désre a feleletet megadják azok a következmé­nyek, a melyek a felvetett eszme esetleges meg­valósításából előre is világosan megállapíthatók. Mik lennének e következmények? Elsőben ís az egyetemes egyház által nagy körültekintéssel kiválogatott és megválasztott te­kintélyes és dologértő, kiváló férfiakból álló egye­temes bizottságnak és komoly, fáradságos mun­kájának dezauuálása, hogy ne mondjuk, kompro­mittálása. Mert hiszen mi mondatnék ki azzal, hogy az összes kérvények újra biráltassanak el és újra állapíttassanak meg a már egyszer meg­állapított segélyek is ? flz, hogy az a bizottság nem volt képes megfelelni annak a nagy fontos és egyetemes feladatnak, a mely reá bízatott. S ki lenne illetékes ezt a tényállást megállapítani más, mint a bizottságot megválasziott egyetemes közgyűlés ? S mi mást foglalna magában ez a lesújtó megállapítás, mint a teljes és merő bizal­matlanságot a bizottsággal szemben, amely azon kényes és elszomoritó kényszerhelyzetbe jutna, hogy azonnal és visszavonhatatlanul lemondjon, a mi pedig elidegenítő hatással lenne az odaadó tevékenységüket szives és áldozatos készséggel az egyház magasabb szolgálatába bocsátott buz­gó férfiakra nézve. De ezzel maga az egyetemes közgyűlés is kimondaná maga felett az ítéletet, hogy felületesen járt el, hibát követett el, mikor ilyen bizottságot küldött ki. Ilyen ítéletet pedig az egyetemes egyház sem magával, sem az ő bizottságával szemben nem provokálhat. Ellen­keznék ez az egyetemes egyház képviseletének méltóságával az országos nyilvánosság előtt. A gondolatokat itt tovább nem folytatjuk . . . A másik következmény az volna, hogy az összes felebbezések tulajdonkép elesnének ; mert ha a bizottság nem végzett jó munkát, ezt a mun­kát újra kell eluégezni, vagyis az összes folya­modó egyházak kérvényei a felebbezőkéivel együtt újra elbirálandók. Ez uj elbírálásnak az uj bízott­ság kezén át ismét az a következménye lenne, hogy az uj megállapításokkal most majd azon egyházak többsége nem lesz megelégedve, ame­lyek az előző megállapításokban megnyugodtak, sőt ezen előző megállapítások esetleg nyújtotta kedvező helyzetet már élvezték is ; s igy köny­nyen beállhat az az eshetőség, hogy az uj bizott­ság uj munkája nyomán 200-nál is több lesz a felebbező, még nagyobb lesz az elégületlenség, a mely a mostaniaknál is nagyobb hullámokat fog felverni. — Avagy ekkor ismét uj bizottságot küldünk ki ?! . . . . E szerint tékát a kívánt cél nem éretnék el az összes egyházak kéruényeinek revíziójával. Miután ez adó-alapi bizottság végzéseiben megnyugodott egyházak jóval nagyobb többség­ben vannak, mint a felebbezők, s pedig első sor­ban a többség érdekét kell szem előtt tartani: — azért a legtermészetesebb eljárás lenne, ha a már elbírált kérvények ügye nem bolygattatnék, csu­pán csak a felebbezések intéztetnének el köz­megnyugvásra szolgáló módon. ^ ^ BELÉLET. Körleuél. Gyurátz Ferenc dunántuli püspök a következő felhívást bocsátotta ki az egyházke­rület lelkészi hivatalaihoz : „Még egyre dul a mult évben kitört nagy háború, melyben az északi óriás hatalom Magyarország meghódítását is cé­lul tűzte ki, fl haduész ereje a hívó szóra fegy­verbe öltözött népünk vitézségén megtörött, flz ősi erény, mely egykor hazát alkotott s ezer esztendő viszontagságai között is megtartotta, az ostromló ellenséget határainktól visszaverte, nem­zetünk hírnevét, tekintélyét a világ előtt emelte s jövőjét biztosította. — fl hon és szabadság vé­delme azonban nagy áldozatokat követelt. A há­ború viharában sok jó honfi vére áztatta az ed­dig kiviuott győzelmek útját. Az ádáz harcok mezején küzdöttek és küzdenek ma is fegyver­viselésre képes tanítóink is. Önfeláldozásra kész­séggel teljesitik honfiúi kötelességüket s ontják vérüket a drága örökségünk, hazánknak oltalma­zásában. Sokan megsebesültek, számosan hősi halállal haltak el öldöklő csatákon. — A kik itt­hon a béke idején az oktatás s a vallásos ne­velés nagy feladatának szolgálatában fáradoztak, a háborúban a hazáért küzdve elestek, méltók arra, hogy ne csak kegyelettel emlegessük nevü­ket, hanem, ha családot hagytak itthon, ha gyer­mekek siratják bennük a hü támaszt: nyujtsunk árváik felé is felemelő, gyámolító kart. Gyüleke­zeteink, összes híveink azzal tanusitanak igazán hálát s tiszteletet a szent ügyért folyó harcban elesett tanitók emléke iránt, ha árván maradt gyermekeik ügyét részuéttel felkarolják s nagy­lelkű adományaikkal hozzájárulnak egy oly alap gyűjtéséhez, a melynek célja a hazáért elvérzett tanitók árva gyermekeinek segélyezése s jó ne­velésük, jövőjük biztosítása. — Melegen felkérem Nagytiszteletü Lelkész urat szíveskedjék gyüle­kezetében közgyűlésen s a szószékről is buzdí­tani a híveket a harcban elesett tanitók árváinak gyámolitására szolgáló alap áldozatkész párto­lására. — Az adományokat készséggel elfogadja s lapjában közléssel nyugtázza a hiueink köré­ben mindenütt jól ismert szeretet lapnak a „Ha­rangszó"-nak szerkesztősége Körmenden."

Next

/
Thumbnails
Contents