Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-09-25 / 39. szám

374 eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 vényeinek ujabb „alapos revíziójával ?" E kérdésre a feleletet megadják azok a következmények, a melyek a felvetett eszme esetleges megvalósításából előre is világosan megállapíthatók. Mik lennének e következmények? Elsőben ís az egyetemes egyház által nagy körültekintéssel kiválogatott és megválasztott tekintélyes és dologértő, kiváló férfiakból álló egyetemes bizottságnak és komoly, fáradságos munkájának dezauuálása, hogy ne mondjuk, kompromittálása. Mert hiszen mi mondatnék ki azzal, hogy az összes kérvények újra biráltassanak el és újra állapíttassanak meg a már egyszer megállapított segélyek is ? flz, hogy az a bizottság nem volt képes megfelelni annak a nagy fontos és egyetemes feladatnak, a mely reá bízatott. S ki lenne illetékes ezt a tényállást megállapítani más, mint a bizottságot megválasziott egyetemes közgyűlés ? S mi mást foglalna magában ez a lesújtó megállapítás, mint a teljes és merő bizalmatlanságot a bizottsággal szemben, amely azon kényes és elszomoritó kényszerhelyzetbe jutna, hogy azonnal és visszavonhatatlanul lemondjon, a mi pedig elidegenítő hatással lenne az odaadó tevékenységüket szives és áldozatos készséggel az egyház magasabb szolgálatába bocsátott buzgó férfiakra nézve. De ezzel maga az egyetemes közgyűlés is kimondaná maga felett az ítéletet, hogy felületesen járt el, hibát követett el, mikor ilyen bizottságot küldött ki. Ilyen ítéletet pedig az egyetemes egyház sem magával, sem az ő bizottságával szemben nem provokálhat. Ellenkeznék ez az egyetemes egyház képviseletének méltóságával az országos nyilvánosság előtt. A gondolatokat itt tovább nem folytatjuk . . . A másik következmény az volna, hogy az összes felebbezések tulajdonkép elesnének ; mert ha a bizottság nem végzett jó munkát, ezt a munkát újra kell eluégezni, vagyis az összes folyamodó egyházak kérvényei a felebbezőkéivel együtt újra elbirálandók. Ez uj elbírálásnak az uj bízottság kezén át ismét az a következménye lenne, hogy az uj megállapításokkal most majd azon egyházak többsége nem lesz megelégedve, amelyek az előző megállapításokban megnyugodtak, sőt ezen előző megállapítások esetleg nyújtotta kedvező helyzetet már élvezték is ; s igy könynyen beállhat az az eshetőség, hogy az uj bizottság uj munkája nyomán 200-nál is több lesz a felebbező, még nagyobb lesz az elégületlenség, a mely a mostaniaknál is nagyobb hullámokat fog felverni. — Avagy ekkor ismét uj bizottságot küldünk ki ?! . . . . E szerint tékát a kívánt cél nem éretnék el az összes egyházak kéruényeinek revíziójával. Miután ez adó-alapi bizottság végzéseiben megnyugodott egyházak jóval nagyobb többségben vannak, mint a felebbezők, s pedig első sorban a többség érdekét kell szem előtt tartani: — azért a legtermészetesebb eljárás lenne, ha a már elbírált kérvények ügye nem bolygattatnék, csupán csak a felebbezések intéztetnének el közmegnyugvásra szolgáló módon. ^ ^ BELÉLET. Körleuél. Gyurátz Ferenc dunántuli püspök a következő felhívást bocsátotta ki az egyházkerület lelkészi hivatalaihoz : „Még egyre dul a mult évben kitört nagy háború, melyben az északi óriás hatalom Magyarország meghódítását is célul tűzte ki, fl haduész ereje a hívó szóra fegyverbe öltözött népünk vitézségén megtörött, flz ősi erény, mely egykor hazát alkotott s ezer esztendő viszontagságai között is megtartotta, az ostromló ellenséget határainktól visszaverte, nemzetünk hírnevét, tekintélyét a világ előtt emelte s jövőjét biztosította. — fl hon és szabadság védelme azonban nagy áldozatokat követelt. A háború viharában sok jó honfi vére áztatta az eddig kiviuott győzelmek útját. Az ádáz harcok mezején küzdöttek és küzdenek ma is fegyverviselésre képes tanítóink is. Önfeláldozásra készséggel teljesitik honfiúi kötelességüket s ontják vérüket a drága örökségünk, hazánknak oltalmazásában. Sokan megsebesültek, számosan hősi halállal haltak el öldöklő csatákon. — A kik itthon a béke idején az oktatás s a vallásos nevelés nagy feladatának szolgálatában fáradoztak, a háborúban a hazáért küzdve elestek, méltók arra, hogy ne csak kegyelettel emlegessük nevüket, hanem, ha családot hagytak itthon, ha gyermekek siratják bennük a hü támaszt: nyujtsunk árváik felé is felemelő, gyámolító kart. Gyülekezeteink, összes híveink azzal tanusitanak igazán hálát s tiszteletet a szent ügyért folyó harcban elesett tanitók emléke iránt, ha árván maradt gyermekeik ügyét részuéttel felkarolják s nagylelkű adományaikkal hozzájárulnak egy oly alap gyűjtéséhez, a melynek célja a hazáért elvérzett tanitók árva gyermekeinek segélyezése s jó nevelésük, jövőjük biztosítása. — Melegen felkérem Nagytiszteletü Lelkész urat szíveskedjék gyülekezetében közgyűlésen s a szószékről is buzdítani a híveket a harcban elesett tanitók árváinak gyámolitására szolgáló alap áldozatkész pártolására. — Az adományokat készséggel elfogadja s lapjában közléssel nyugtázza a hiueink körében mindenütt jól ismert szeretet lapnak a „Harangszó"-nak szerkesztősége Körmenden."