Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-08-21 / 34. szám

XI. év. mi \ w Budapest, 1915. szeptember 18. 38. szám ff EVAííGELIKuS ORALLO EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető minöennemű postai külöemény, a hiröetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) külöenöő. SZERKESZTIK: RAFFAYSÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti lelkész. rákoskeresztúri lelkész. FŐMŰNK ATA RSA K : ÖDÖN BLATNICZKY PAL SCHOLTZ ág-falvi esperes-lelkész. DUSZIK LAJOS szatmári lelkész. cinkotai lelkész. QÖ/nÖRYJANOS eperjesi főnyin, iyaziratö. Megjelenik hetenként epv iven A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 K Egyes szám ára 40 f ^'rdetések es pályázatok ár-a: Ejrész oldal ..... . 4« K Állandó hirdetések luene- ye7>s TARTALOHJEGyZÉK : VEZÉRCIKK: Egyházunk és a rokkantkérdés. — sz/kla. — Egyházkerületi közgyűlés. N. — Naplótöredékek az északi haretérről. Möhr Gyula. — Belélet. Pályázatok és hirdetések. Egyházunk és a rokkantkérdés. fí rokkantkérdés. Ujabb és ujabb fejezeteket ir az élet a háború szociológiájába. Szomorú fejezetek,ragyogóakméggis. Gyászosan sötétek, mégis ott csillog bennük, mint régi barátkezekirta krónikákban a szépmivü, nagy, aranyragyogásu kezdőbetűk, a szeretetnek, ennek az evangéliumot iró örök égi hatalomnak a világossága. Ha a vak katonákhoz hajolt ez a legnagyobb, ez az egyedül örök nagyhatalom s a vak ember csodásan megfinomodott érzéséletébe vitt erősitő melegséget. Majd a hadi árvák gondját teszi a vállainkra s a sziveket — kivált azokat a megpróbált és megütött sziveket — kötözi egybe füzérként köréjük, hogy azon a bűvös varázs-körön megtörjön a nyomor támadása. Micsoda uj szépségeket üt ki — mint pöröly a szikrákat — a háború óriás kalapácsa a telkekből. Uj embertipus születik a nagy vérözönben. Valami altruista, önzéstelen ember, aki a háború utáni időben a háború törmelékeiből épiteni fog. Ez a homo novus, az uj ember, e fogalom újszövetségi értelme szerint; ember, ki szivét a Lélek — a szeretet — templomának szenteli fel. Oh csak sok volna ennek az embertipusnak képviselőiből 1 . . . Elérkeztünk a közteherviselésben a leginkább megpróbáló fokig : a köznyomor viseléséig, a köznyomor közös viseléséig. Napi kérdés lett most a rokkantkérdés. Lehet, hogy mire e sorok újságpapírra nyomatnak, már a mi templomainkban is megtartottuk az u. n. rokkant* vasárnapot Lehet, hogy már e célra a nagyobb ünnepélyességgel végzett istentisztelet keretében, a minden lelkész szive-lelke legigazabb értékeit felszínre hozó szószéki beszédek hatása alatt a mi emberszámban — megcsappant, de lélekben, lelkesedésben, a közös segitési akcióból részt kérő szeretetben meggyarapodott egyházaink már hozzájárultak a maguk tekintélyes offertóriumával a rokkant-alaphoz. De ez még nem minden és nem elég. Ma nekünk vissza kell varázsolnunk az őskeresztyének szellemét. Ez lesz a mi szent szellemidézésünk. S azt a helyességében, praktikusságában ma is csodálatra — épp azért megvalósításra — méltó testvéries segitési módszert a mai időkbe át kell ültetnünk. Nekik mindenük köz vala. Köz vala a beteg, az árva, a rab sorsának enyhítése. Köz vala a kötelesség, mely szivüket — kezüket