Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-07-31 / 31. szám
XI. év. Budapest, 1915. jun u s 31 EGYHÁZI ES ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető minöennemű postai külöemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajöonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) küldendő. SQ 3BBRKE8ZTIK: RAFFAY SÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti lelkész. rákoskeresztúri lelkész. FéMUNKATAHSAK SCHOLTZ ÖDÖN ájffalvi esperes-lelkész. DUSZIK LAJOS szatmári lelkész,. BLATNICZKY FAL ciukotai lelkész.. GÖnÖRYJANOS eperjesi főnyin, iiraziraté. Megjelenik hetenként eejv iven A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 .K Egyes szám ára 40 f Hirdetések es palyaaat^k áua: Kgésws oldal . 4i> K A lln.udó hirdetések m»»e' yezés TARTALOMJEQyEÉK : VEZÉRCIKK: A soproni theol. akadémia megszüntetésének kérdéséhez. Tolnai. A. tiszai eggházkerület közggülése. N. — Ostya-'képdés. S. Ö. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. A soproni theol. akadémia megszüntetésének kérdéséhez. Csudálatos az e csönd, az az érdeklődés hiány, melylyel a dunántuli egyházkerület irányadó körei egy százados intézmény temetési ünnepére készülődnek. Kicsönditették már a soproni thelogiai akadémiát, a kerületi főiskolai bizottság jegzőkönyvéből mélán, busán kong a halál-harang felénk. — tti is tették már a testet az udvarra s nincsen, aki végig-végig sirassa. Nincs, nem akad senki, aki felemelje szavát, hogy ne engedjék a mindnyájunk előtt drága és kegyeletes érzésekkel gondozott intézményt koporsóba, sirba fektetni. Mintha csak holmi jelentéktelen közigazgatási ügyről volna szó, oly mélységes apathiával tekintenek a sir felé, melybe a nagy halottat belesülyeszteni akarják. Holott pedig talán még meg sem halt a leángzó, csak teste halott, esak ájulásban van azoktól a mérges gőzöktől, melyeket belélegzett. Nem hiszem, semmiképen nem tudom még elgondolni sem, hogy az az indituány, mely a főiskolai bizottság jegyzőkönyvében Banesó Antal igazgató ur neve alatt lett ismeretessé, csakugyan az ő szülöttje. Tisztán látó, puritán egyenességü lelke aligha gondolhatott ki olyan dolgot, hogy egyházkerületünknek ez az egyedüli életképes intézménye, melynek felvirágoztatása körül neki magának — és tanár-társainak is — oly nagy érdemei vannak, szűnjék meg ép 1917T*e, — s mint egy esőd szélén álló bank, hogy végkép meg ne bukjék, olvadjon bele egy más, egy erősebb intézetbe i Mert, hogy theologiánk az egyedül életképes intézményünk az összes dunántuli ker. tanintézeteket tekintve, az a helyzet ismerői előtt nem szorul bizonyításra. Egyedül a soproni theologiai akadémia áll — hála az apák buzgóságának — szilárd alapokon. Fennállása minden körülmények között biztosítva van. Anyagi gondok a fenntartó testület vállaira nem nehezednek miatta. A tanárt kar — büszkeséggel mondhatjuk — hivatása magaslatán áll. fí növendékek szivesen keresik fel a még külföldön is jónevü intézetet. Ennek az egyedül életképes dunántuli intézménynek a gyökerére akarják reá vetni most a fejszét. És nincs senki, aki azt a fejszétemelő, lesújtani akaró kezet megfogja s azt mondja neki: „Ne bántsd 1" Nézzük, — mintha elkábul' tunk volna, — a készülő merényletet tehetetlenül, — mig majd az egyházkerületi közgyűlésen valaki alig hallható hangon elmondja a javaslatot s a szokott módon fejet bólintunk reá. Magunkra vesszük az utókor előtt a felelősséget azért, hogy alkotó munka helyett ez a nemzedék csak rombolni tudott. Haubner Rezső, Ihász Lajos, Poszvék Sándor, — kik alig néhány éve hunyták le szemeiket, — egyházkerületünk ezen nagyjai, — nem is szólva a korábbi idők alapitóiról, — rajongó lelkesedéssel csüggtek ezen intézményünkön! Hogy mennyire szivükön hordták ennek felvirágozását, mily szent meggyőződéssel hittek theologiánk nagy hivatásában, arra nézve beszélő bizonyságok azok a fejedelmi alapítványok, melyek az ő nevüket hivatvák örök időre megőrizni az enyészettől. És mi most ime olyan gondolatokkal foglalkozunk, hogy az ő nemes hevületüket értéktelen rajongásnak minősitsük s az általuk hőn szeretett, oly szükségesnek vélt alkotásukat az örök megsemmisülésnek adjuk át. Hogy változott meg ily rövid idő alatt a helyzet? Nem félünk, hogy ezek a mi nagyjaink megfordulnak a sirjokban a
