Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-06-26 / 26. szám

1915. meg a solti egyházmegye, majd 1904-ben a duna­melléki ref. egyházkerület püspökké, Ő Felsége a király a Ferenc József rend nagykeresztjével tüntette ki, a magyar tudományos akad. előbb levelező, majd rendes, végül tiszteleti tagjává, a Kisfaludy társaság pedig rendes taggá választotta. Temetésén, mely juniús 20-án délután 5 és fél órakor ment végbe, impozánsan nyilatkozott meg egyházkerülete és a református egyetemes egyház részéről a hála és elismerés a nagy halott iránt. Az ország minden részéről mintegy 200-an sereglettek össze a református testvérek vezető emberei közül. A mi egyházunkat 4 lel­kész képviselte ornátusban, a kiket kitüntető szeretettel fogadtak a reformátusok. Kaczián Já­nos esperes, Raffay Sándor lelkész és Bezegh Samu püspöki titkár képviselték a bányai egy­házkerületet, Dr. Zeleriha Lajos, kir táblabíró, egyházkerületi főjegyző képviselte a tiszai egy­házkerületet, Raffay ügyvezető alelnök és Noszkó titkár képviselték a MELE-t. — Petri Elek ker. fő­jegyző gyönyörű imája után Dr. Kenessey Béla erdélyi püspök mondott a templomban klassikus s az elhunyt püspököt gyönyörűen jellemző gyászbeszédet, utána Dr. Beöthy Zsolt mondott a közönséget, könyekig megható búcsúszót a Tud. Akadémia és a Kisfaludy Társaság nevében. Mig a sirnál Kiss Ödön püspök! titkár a gyüle­kezet nevében, Dr. Pruzsinszky Pál theol. akad. igazgató az akadémia nevében, Balla Árpád es­peres a solti egyházmegye nevében mondtak bú­csúztató beszédeket. Nyugodjék a hűséges fő­pásztor fényes és mégis csendes földi pályája után békével a sir ölén, nagy lelke egyesüljön az ő Urával s pásztorával; az Ur vigasztalása legyen a szomorkodókkal s mindnyájunkkal. N. BELÉLET. fl katonai tábori lelkészek ügyében Raffay Sándor a bányakerületi belmissiói bizott­ság egyházi elnöke a Püspöki hivatal utján fel­terjesztést intézett a honvédelmi, illetőleg a had­ügyminisztériumhoz, melyben kéri, hogy az evan­gélikus tábori lelkészek száma a többi egyház tábori lelkészeinek számarányához mérten emel­tessék ; az egyes esapattestekhez, amelyekben az evang. katonák nagyobb számban vannak, külön evang. katonai lelkész küldessék ; az or­szág azon pontjain, ahol akár kórházakban, akár átvonulások vagy kiképzés miatt a katonaság tö­mörültetik, evang. katonai lelkész alkalmaztassék; a behívott lelkészek és segédlelkészek, ha le­hetséges, ne cseréltessenek ki ugy, hogy pl. az újvidéki lelkészt Kassára, a kassait Újvidékre küldik, hanem lehetőleg helyben nyerjenek meg­bízatást ; uj katonai lelkészek behívása előtt az illetékes püspöki hivatal kérdeztessék meg; vé­gül a bányakerületre vonatkozólag a munka túl­ságos felszaporodása miatt a következő helyekre kéri uj katonai lelkészek kinevezését: Budapestre a Duna jobb és balpartjára, Aradra, Békéscsa­bára, Gyulára, Szabadkára, Újvidékre, Szegedre és Besztercebányára. A m. kir. hoau. minisztérium 2863 915. ein. sz. rendeletével kimutatását kéri mindazon lelkészeknek (káplánoknak), akik tábori lelkészi szolgálatra alkalmasok és polgári alkalmazásuk­ban nélkülözhetők, fl névjegyzék a következő rovatokkal állítandó ki : 1. Név 2. Tartózkodási hely 3. Illetőségi község 4. Születési év 5. Nyelv­ismerete 6. Önként jelentkezik tábori szolgálatra? 7. Megjegyzések. A névjegyzékbe csak a tarta­lékos honvéd segédlelkészeket, valamint a hon­védség póttartalékának nyilvántartásában álló azon lelkészeket kell felvenni, kik a közös had­sereghez még tábori lelkészekké nem neveztet­tek ki és esetleges pótlásokra még rendelkezésre állanak. DaUás és közoktatásügyi miniszter rendelete. ,,fl cs. és kir. hadügyminiszter ur azzal a kérelemmel fordult hozzám, hogy az ága­zatomba tartozó mindazon tisztviselőkről (taná­rokról, tanítókról), akik a mozgósítás folytán tény­leges katonai szolgálatra vonultak be s akik azóta az 1878. é, julius hó 18-iki (ill. most már az 1914. é. 6233) m. E. sz. ujabbi: (kormányrendelet alap­án kijáró illetmények élvezetében állanak) vagyis polgári illetmények élvezetében egészben vagy részben meghagyattak (s ennélfogva a katonai kincstár részéről családtagjaik javára semminemű járandóságokra igénnyel nem birnak, pontos ki­mutatás állitassék össze. E kimutatásban a had­ügyminiszter ur kívánságához képest a lehető­ségig pontosan kifejezendő, hogy az ill. mily mi­nőségben, mely katonai parancsnoksághoz (csa­pattesthez, hivatalhoz, intézethez stb., vonult be. — fl hadügyminiszter ur eme kívánságának ele­get teendő van szerencsém a főtiszt, főhatóságot tisztelettel felkérni, hogy a bölcs fenhatósága alatt álló intézetnél alkalmazott s a mozgósítás folytán bevonult ily alkalmazottakra vonatkozólag a kért kimutatást alábbiak szerint összeállítani és közvetlenül a cs. és kir. hadügyminisztérium­nak megküldeni méltóztassék, fl fentiek szerint megküldendő kimutatásban a következő rovatok foglaljanak helyet: 1, sorszám. 2., név. 3., katonai rang, mellyel az illető bevonult, 4., parancsnoka

Next

/
Thumbnails
Contents