Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-06-26 / 26. szám

252 ság (csapattest, intézet stb.) melyhez az illető be­vonult; 5., megjegyzés. — fi magam részéről még azt tartom szükégesnek megjegyezni, hogy miután a mozgósitás folytán bevonult tisztvise­lőkkel egyenlő elbánás alá esnek az évi dij él­vezetében álló helyettes (megbizott) tanárok is, ennélfogva amennyiben ilyenek is voltak a főha­tóság kötelékében és bevonulásuk folytán a be­vezetőleg emiitett kormányrendelet alapján meg­szabott illetményeik élvezetében meghagyattak, azok szintén kimutatandók ; viszont azonban nem mutatandók ki azok, akik akár az 1913. év októ­berében akár azóta, mint egyévi önkéntesek tény­leges katonai szolgálatra vonultak be s azóta hi­vatalukat el nem foglalták, mivel ezek a beveze­tőleg emiitett — mozgósitás folytán polgári — járandóságaikra igénnyel nem birnak. — Viszont azonban kimutatandók azok, akik a mozgósitás folytán bevonultak, de később felülvizsgálat, vagy szabadságolás folytán visszajöttek, ezekre nézve a „megjegyzés" rovatban feljegyzendő, hogy mi­kor jöttek vissza. Bpest, 1915. junius hó 10. ]an­kovieh" Két aktuális kérdés. D. Baltik Frigyes püspök körözvényt bocsátott ki egyházkerülete lelkészeihez, hogy a legközelebb tartandó lelké­szi értekezleten tegyék megbeszélés tárgyává a következő két kérdést: az egyek: mikép le­hetne egyházunk körében helyesen megoldani a harctéren küzdő és a kórházakban sinylődő se­besült katonáknak vallásos olvasmányokkal ima­könyvekkel való ellátását? A másik: miképen pen lehetne a tábori lelkészi szolgálatra bevo­nult lelkésztestvérek elárvult egyházait kellő lelki gondozásban (istentiszteletek, administrativmunka) részesiteni ? Az első kérdés felvetését szüksé­gessé tette azon körülmény, hogy minden ez irá­nyú működésűnk mellett céltudatos és intensiv munkát ki nem fejthettünk az anyagi források elégtelensége miatt. S már az eddigi készletek, vallásos irataink teljesen fogytán vannak. A fő­pásztor ajánlja, hogy a gyülekezeteknek kellene megajánlani e célra bizonyos összegeket, fi má­sik kérdésre vonatkozólag pedig „kiáltó szó" a 10 hónap óta lelkész nélkül élő egyházak szava, a melyek nagyon is nélkülözik az evang. viga­szát. fi püspök körözvényében ajánlja hogy a lelkészek bizonyos sorrendben menjenek ily egy­házakba istentiszteletet tartani, mi által elérhető az, hogy gyakrabban hallgatják ezen elárvult gyülekezetek hivei is az Ige hirdetését. — min­denesetre a két kérdés nagyon is aktuális, úgy hogy kinövi egy egyházkerületnek a kereteit s általános országos, közegyházi figyelemre méltó. A Protestáns Országos Árvaegylet választmánya f. hó 19-én Kováesy Sándor elnök, ny. miniszteri tanácsos vezetésével látogatott ülést tartott, a melyen Brocskó Lajos kir. taná­csos, igazgató, a kérvenyi bizottság előadójának előterjesztésére 17 uj árvának a Protestáns Or­szágos Arvaházba való felvételét elhatározta, 8 hetyet pedig elesettek árvái részére ajánlott fel, a miről értesíteni fogja a honvédelmi minisztéri­umot. Azonkivül vidéki árvaházakban és csalá­doknál elhelyezett árvák tartására 8896, volt nö­vendékek továbbképzésére 2220, künnlakó áruák segítésére 2884, összesen 13500 koronát szava­zott meg. A torzsai ev. árvaházban elhelyezett árváinak tartásdiját, tekintettel a nagy drágaságra, 300 koronáról 350-re emelte, fiz árvaegylet jóté­konyságát jelenleg 180 árva élvezi. Szőts Farkas dr. a tanügyi bizottság elnöke jelentette, hogy az évzárói vizsgálatok sikeres eredménnyel tartat­tak meg és a fővárosi középiskolákat látogató lárvák közül többen jutalomdijat nyertek. Az in­ézetből véglegesen kibocsátandó növendékek, kik különféle életpályákra szétoszlanak, megható ünnepség keretében búcsúztak el az intézettől. Az ünnepélyt Brocskó Imrike, oki. tanitónő Beet­hovennek harmoniumon előadott 26. Andantéjá­val nyitotta meg, azután Keresztesi Sámuel zug­lói ref. lelkész, az árvaház volt kiváló nevelő-ta­nára tartalmas alkalmi beszédet mondott, majd az igazgató intézett a távozókhoz szivből jövő és szivhez szóló szauakat, mire a kibocsátandó növendékek nevében Steiler Gyula jelesen érett­ségizett tanuló és Biró Izabella oki. tanitónő kö­szönte meg a vett jókat. Az árvákat f. hó végén telepitik ki Zebegény községbe, a hol 2 hónapig fognak nyaralni. Ezt az áldásos intézményt eze­lőtt 25 évvel létesitette az egyesület és annak köszönhető elsősorban az árvaház virágzó egész­ségi állapota, a mit beszélően bizonyit a mult évi gyógyszertári számla végösszege, mely 66 koronára rúgott. Láng Gizella és dr. Sennyey Józsefné 200—200 koronával örökös, Kemény Hugó amerikai konzuli titkár pedip rendkívüli tagul lé­pett be az egyesületbe. Végül jelenti az igazgató, hogy Soboslay ]. dr. egy Amerikába szakadt földink a Budapesti Hirlap-hoz San- Franciscó­ból intézett levelében megkapó és példaadó mó­don juttatja kifejezésre nemes áldozatkészséggel párosult hazaszeretetét következő soraival: „El­határoztam, hogy fölnevelek két árvát, kiknek apja a háborúban elesett. Kérném, tessék szives lenni valakinek ki ilyesmivel törődik, cimemet és levelem ezt a részét átadni, hogy vele leve­lezésbe léphessek. Óhajtanám, hogy az árvák­fiu és leány lehetően testvérek legyenek, hogy ne kelljen őket egymástól elválasztani. Bár ehez

Next

/
Thumbnails
Contents