Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-06-26 / 26. szám
1915. készhiány beállása után kell foglalkozni, annál is inkább, mivel a jelenkornak a jövőben még mindig fokozódó nehéz megélhetési viszonyai mellett a pályaválasztás előtt álló evang. ifjúság minden bizonynyal számolni fog azzal a körülménynyel, hogy lelkészi állásaink óriási többsége kongruás és 1600 koronás kezdő, illetve alap fizetésük esak 30 hosszú évnek nélkülözések közt elmultával nő 3000 kor.-ra, tehát esak oly összegre, mely alig haladja meg pld. a középiskolai tanárok kezdő fizetését és nem éri el a esak 8 évi előtanulmányra kötelezett népiskolai tanitók végfizetését. Miután azonban fel kell tételeznünk, hogy magasabb intéző köreink tisztában voltak és vannak eme nyilvánvaló, s komoly, s aggodalmat keltő nehézségekkel, akadályokkal, melyek a Banesó-féle javaslat végrehajtásával okvetlenül felmerülnek, fel kell tételeznünk azt is, hogy már megtalálták és egyidejűleg életbeléptetik azokat az intézkedéseket is, a melyek az ifjúságot a theologia tanulmányozására, illetve a lelkészi pálya választására ösztönözzék, ha mindjárt öt évet is kell négy helyett az előtanulmányokra szentelniök. Remélhetőleg nem gondolják az illetékes körök, hogy ezeket a felmerülő nehézségeket már elhárították azzal, hogy a szemináriumot a hallgatókra nézve teljesen ingyenessé akarják tenni, — a mi még a javaslat szerint sem áll és a valóságban még kevésbbé lesz igaz, — ha nem tudják, hogy egyfelől a lelkészi fizetéseknek a kor követelte feljavításával, de még inkább rendezésével, — másfelől a theol. akad. tanulmányok költségeinek hathatós redukálásával, — de semmi esetre sem ingyenessé tételével, — végül és leginkább pedig a theologiára menni óhajtó jó magaviseletű és legalább kielégitő előmenetelü középiskolai tanulóknak felekezeti gimnáziumainkan a felsőbb osztályokban okos és intézményszerü anyagi támogatásával lehet és kell oda törekednünk, hogy elegendő számú theol. hallgatónk legyen különösen a közeljövőben, a midőn a duló világháború rettenetes embervesztesége folytán minden pályán emberhiány lesz és a szokottnál gyorsabb előmenetelre való kilátás fokozottabb mértékben esábitja majd az ifjúságot a jobb és nagyobb javadalmazásu pályákra. (Folytatjuk.) A róm. kath. egyház belmissziói működése hazánkban. Irta s a báesi egyhm. 1913 éui lelkészi értekeztetén feloluasta néhai Janesuskó László titeli lelkész. III. Az ifjúság hitbuzgalmi nevelésének betetőzése, egyúttal pedig a felnőttek között a restaurare omnia in Christo jelszónak harcias, semmi tekintettől vissza nem rettenő készséges hadserege a Mária Congregáció, mely a jezsuiták régi hatalmát visszatükröző erővel, hatalommal és befolyással lép fel mindenütt, a hol lábát megvetnie sikerült. Gélját, törekvéseit tekintve az üdvösség iskolájának nevezik, hol a boldogságos szent Szűz oltalma alatt és követésében megtanulhatni Krisztus elveit megvalósítani s igy üdvözíteni és üdvözülni. P. Bús jakab, a magyarországi Gongr.-ok éltető lelke és főprefektusa meghatározása szerint a M. C. nem más, mint az anyaszentegyház hatalmával létesitett és kegyelmekkel bőségesen elárasztott egyesület, mely tagjait ugyanazon társadalmi körben, a legjelesebb egyének sorából válogatja és saját szabályzata értelmében Szűz Mária kioálóbb tiszteletére oktatja, igy a Mária kultusa révén őket magasabb fokú ker. kath. tökéletességre vezeti saját és embertársaik lelki üdvösségére. A mi a M. C. eredetét illeti, az a jezsuiták kreációja, fí Loyola Ignác által 1540-ben alapított Jézus-társaság volt a szülőanyja. 1560-ban Syrakusában merült fel a Congr. gondolata, hol Cabarassi Sebestyén gyma. tanitó gyűjtötte maga köré a kiválóbb tanulókat Szűz Mária tiszteletére. Eszméjét Lüttichi Leon János vitte Rómába s 1563-ban alakult 70 taggal. Neue: B. Szűz Mária Gongr.-ja. A jezsuiták világot átfonó s behálózó hatalmukat erélyesen használták fel eme csemetéjük terjesztésére, melyhez uérmes reményeket fűztek. Xlll. Gergely pápa 1584-ben Omnipotentis Dei cimü bullájában megerősítette szabályaikat