Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-15 / 20. szám

183 eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 195 lett párhuzamosan ugyanazon eél jelé törekvő, különböző felfogások és vélemények ne rejtessenek véka alá. Én ugy hiszem, hogy a hit és meggyőződés fényével egyenlően világitó és egymástól leg|eljebb a fény sziliében különböző cikkek szépen megférnének egy olyan egyesiteít lapban, a melynek mindenekfelettvaló elve az evangeliom: az egymás szeretete és megbecsülése. De csak igy 1 Hogy az olvasó közönség anyagi érdeke egyenesen a lapok egyesítése mellett szól, — az kézenfekvő. Chugyíh Pál jelenleg a 101. dandár táb. lelkésze. Újból hangsúlyozzuk, hogy ez ügyben érdekeltek lévén, mi nem nyilatkozunk, több olvasónk részéről lett az eszme felvetve, szóljanak hozzá az olvasók. Cikkeiket közöljük minden megjegyzés nélkül, még akkor is, ha egyikmásik kijelentésük nem egyezik meg a mi felfogásunkkal. — Szerkesztő. TÁRCA /. Megváltó szeretet. . . . 1. Megváltó szeretet szállj he a szivekbe 1 Bánattól gyötretneh ... Új életet keltve Munkád nyomán üszküs, szomorú romokon Meg nem ingó hitnek sugára ragyogjon 1 2. Te mennyei érzés . . . magasba emelő, 4 bűnt, hitvány önzést mélységbe szédítő; Tündöklő fénye te az Úr Isikének: Rólad a szeráfok víg éneket zengnek 1 jöjj, a sebhedt lelkek sóvárogva várnak; Ints csendet a vészek zúgó viharának

1. Összetört szivünk hogy bútól üresedjék, Láttassad velünk a Golgotha keresztjét1 II. „Atyám, nem ismer Téged e uilág" . . . 1, Sóhaj szivünkön fájón nyíllal át, Áldott Mesterünk ajakán ha kél: „Atyám, nem ismer Téged e világ" Szentség útjáról — bün útjára téri 2. Ez ut Atyánk, örök halált jelent. Te, aki népedet üdvre szántad: Lelked tüzével rontsd meg az ellent S vezess a jóra miket, nyájadat l 3. A lelkünk gyönge, bün terhe nehéz ; Hatalma kínos rabigába hajt. Ha nem segitsz, örökségünk elvész, S nem dicsőbb életet, érünk majd bajt, 1l. Melynek fulánkja örökre éget, Mert Te meg nem oltod szenvedésünk, jobbod lesújt, ha nem féltünk Téged S követni Igéd mind egyre késtünk. 5. Nyisd meg szivünket szent Fiad előtt, Miben Te lakozz' abban Istenünk 1 Tevéled járni Ő adjon erőt, Ugy egykor Nálad életet nyerünk / . . . . Pürkerecz 1915. március hó Vietórisz László ev. lelkész Pünkösdi szózat a táborból. fi gondtalan gyermekkor boldog idejét éltem, mikor budapesti főgimnásiumunkban tudós tanárom, Lehr Albertnek mesteri vezetése mellett ifjúi lelkesedéssel elszavaltam a lánglelkü költő esatadalát: Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Süvit a golyó, cseng a kard, Ez lelkesiti a magyart. Előre. Ugy érzem, mintha csak tegnap lett volna, pedig annak jó 20 esztendeje. Előre, nemzetünknek ez a hatalmas jelszava ragadja meg most lelkemet. Piros pünkösd hajnalának fakadását várom. A csattogó kardok, a bömbölő ágyuk, a lég berregő vitorlásai, a tenger rejtelmes páncélos cetjei mind egyet eselekesznek, tüzet ontanak. Pusztító tüz a fegyverekben, a hazaszeretetnek és a lelkesedésnek szent lángja a szivekben, ez a mi hadviselésünk ereje. Az illatos pünkösdi rózsák vérrózsákká váltak. De hány százezer nő visel ma kebelén ilyet? Keresztyén szentegyházunk most fogja ünnepelni ama égi tüzes nyelvek megjelenésének, a szent Lélek kiárasztásának magasztos ünnepét. Ilyen piros, vértengerben uszó pünkösdje még soha sem volt a magyar nemzetnek. Ez a háború politikai, társadalmi és egyházi életünkben valóságos tisztitó tüz. Az évszázados ellentétek elsimulnak, a társadalmi osztályok egy