Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-01 / 18. szám

1915 EVAN GEL! KUS ŐRÁLLÓ 175 Papok voltunk, kik összejöttünk Istenlátásra — s láttuk öt, — Egy villanás volt csak az éjszakába, Mégsem hagyott közöttünk kétkedőt. S lerázva minden béklyót, nyűgöt, láncot, Hangzott ajkunkon szent, nagy fogadás ; — Csak azt tanítjuk, azt valljuk örökre, Amit szivünkbe irt e villanás. És szólt az egyik közülünk : testvérek, Csodákat látó jó fiuk, A melyen eddig botorkálva jártunk Gazos, tüskés, irtatlan volt az ut. Az Életmesgye nincs jól letaposva, Istenhez azon nem találni el, A sürü fáktól nem látni az erdőt: — Fiuk, testvérek ide fejsze kell. És szól a másik fiuk, barátaim, A tétlenségre nincs idő, — Hát bontsa szárnyát szabadon a lélek, A gondolat, a szív s az őserő. Az Ut, Igazság s Élet im közöttünk, Lépjünk ez Ut?a rendületlenül, Fiuk, barátaim Isten lelke szólit: — Nem, nem szabad maradnunk tétlenül. S kiáltok én — a lelkek éjszakáján, Fiuk, testvérek, jó papok, Egy kéz, nézzétek, benyúlt bús szobánkba S felénk lobogtat egy megirt lapot, Luthernek lelke sugárzik belőle, Új tételekkel gazdagon, A kalapács is ott van, szögezzük ki: Az első ütést, fiuk, vállalom 1 . . . Papok voltunk, kik elbucsuztunk, Szent látásoktól lángra gyúlt papok, Égtek lelkünkben izzó akarások S ébredtek vörös hajnalok. És mégis, jaj, ezerszer kárhozottan Harang, hogy kondult, temettük legott, Mit csodás, titkok éjszakája tárt föl: — S csak várjuk — egyre — a szent holnapot. Gyúró. Nagy Lajos Készülődjünk a nyomor ellen. A napjainkban (sajnos: mar hónapjainkban) duló világháború nagy tanulsága számunkra, hogy az egyház nemcsak iidvintézmény, hanem szeretetintézmény is. Legalább is annak kellene lennie. Szinte valami elemi erő, mondjuk nevén: a lelkiismeret kényszerit, hogy igyekezzünk belekapcsolódni abba a felségesen egyöntetű akcióba, melyet az itthonmaradottak legjobbjai folytatnak az itthonhagyottakért. Mintha itt belül az evangélium fehér zászlaja alá sorakoznának a nemesebb lelkek, és a véres háborúval szemben egy másik, egy szent, egy keresztes (vörös keresztes) hadjáratot inditsanak. E szent hadjáratban a mi egyházunk is elől jár mindenütt. Iskoláink tűzfalát a kórházjelző veres keresztes zászló csapdossa a szélben. Szószékeinkről, mint hajótöröttekre a világító torony reflektora, alásugározik a sötétbe hanyatlott lelkekre egy-egy erősitő, biztató gondolat, egy melegitő fénysáv a „világ világosságáéból. A mankón vánszorgó hősök s a kisirt szemű hős-öznegyek a mi egyházaink ölében pihenésre, üdülésre, vigaszra találnak. Mikor pénzért kiáltott a magyar állam, a mi szegény egyházaink tétovázás nélkül nyújtották oda a nagy célokra gyűjtögetett százakat a most egyetlen célért, a győzelemért. Még nincs vége a világháborúnak. Még menni fognak uj hősjelöltek, még jönni fognak uj sebesültek. A jó hirek között és mögött jönni fognak egész fekete hirek is, melyek valakiknek gyászt, özvegységet jelentenek. Sirok domborulnak, árvákká uálnak az apjukért imádkozó gyermekek. A nyomor a háború természetes következménye s a látható sebek fájdalmát megtetézi a láthatatlanokéval; a nagy pusztítás romjain, a ledöntött békés boldogságok törmelékein emelkedik. Ez a fekete diadal. Ez a háború velejárója: a nyomor. Ha valamikor, most dől az el: tölt-e be hivatást a keresztyénség? . . . van-e rendeltetése egyházunknak? . . . él-e benne a Krisztus? . . . Idejében jó lesz felserkennünk. ]ó lesz a nyomor terjeszkedő hatalmával szemben erősen elkészülnünk. Mert most az egyházunk eharitativ munkájára harangozik az idő s ezt a harangszót — ezt a jótettekkel való imádkozásra hivó harangszót — meg kell hallanunk. Árvaházaink szűknek bizonyulnak az árvák befogadására, kiknek apját a háború vitte el. Szegényházaink nem elegendők a nyomorra jutott agg szülők hajlékba-fogadására, kiknek reményét és támaszát a sirhantok takarják. Növelnünk kell tehát ezeket az intézményeinket. De még az sem lesz elég. Az állam mindaddig istápolja a háború Ínségeseit, amig a hadi állapot tart s amig ereje engedi, de a rokkantak, a munkára alkalmatlanok és a kenyérkeresőjüktől megfosztott nyomorgók szomorú fekete serege — ha az állam leueszi gondoskodó kezét róluk — ott fog tolon-