Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-04-24 / 17. szám

166 mert nem táplálják és nem támogatják. Sem felülről, sem alulról nincs kellő támasza. Szomorú, hogy maguk a lelkészek sem karolják Jel kelló módon s kelló erővel azt az egyetlen szervet, amely mindenkép a legalkalmasabb lehet arra, hogy összes igényeikhez utat, öszszes törekvéseik megértéséhez módot, összes egyházépitő feladatukon lehetőséget nyújtson nekik. A MEEiE-t csakis a lelkésztársak nemes felbuzdulása, lelkes tömörülése és buzgó együttérzése teheti öntudatosan cselekvő szervévé a mi evang. egyházunknak. Bár mielőbb azzá tennék l Raffay Sándor. Raffay ügyvezető alelnök cikkéhez nekem is, mint az egyesület e. i. titkárának van egy két szavam. A mit ő tett az egyesület nevében, azt nagyrészt közös megbeszélésünk alapján tette Együtt örültünk kezdetben, ha egyik másik dolog sikerült. Együtt busultunk is, a midőn a tett lépésekért egyesek részéről meg lett támadva azon fenyegetéssel, hogy majd a közgyűlésen számon fogják tőle kérni ezen illetéktelen beavatkozását. Ez bizony azután elvette a kedvét attól, hogy felhatalmazás nélkül egyebet is tegyen Felhatalmazást pedig még a választmánytól sem kaphatott, hiszen egyrészt a háború okozta rossz közlekedés, másrészt az egyesület pénzviszonyai nem engedték meg, hogy a válysztmányt összehívjuk. Noszkó István. Értsük meg egymást. (Válasz Nagy Lajosnak.) Most már tudom, hogy miért is irtad meg, „sikoltottad" el hitvallásodat. Uálaszod kiegészítette munkádat. Látom: nagy viharok dúltak temperamentumos lelkedben. Megérzem lelked haragját s mondom neked most már: te máskép nem is cselekedhettél. Önmagadat tagadtad volna meg, ha ezt a gondolkodás szempontjából is nehéz kérdést nem a legünnepélyesebb, a legszenvedélyesebb, a legfeltűnőbb formában: a tiltakozás formájában dobod a nagy nyilvánosság elé. Értsük hát meg egymást. Én nem a munkádat, nem azt a lépésedet, cselekvésedet tartom feleslegesnek, hijábavalónak, hogy megírtad ezt a munkádat, hogy dolgoztál, hogy ezt a sok lelket foglalkoztató kérdést megoldva em168 berek elé tártad, hogy közérzéseket szólaltatsz meg hangulatos müvedben, hanem a tiltakozást tartom feleslegesnek, hijábavalónak és eredménytelennek. Mondhatom igy: a forma ellen van kifogásom. És ne nevess ki, hogy én is a formákat merem emlegetni. Épen nem vagyok a formák imádója a lényeg rovására. De ennél a felette komoly kérdésnél úgyszólván minden a formától függ. Felvetem újra a kérdést: Szükség van-e ezzel a kérdéssel kapcsolatban tiltakozásra ? Tisztáznunk kell a fogalmat. A protestálás szónak történeti értéke van első sorban. Nem akarlak megsérteni azzal, hogy e helyütt elmondjam töríénetét. Te jól ismered az eseményt. Csak a lényeget emelem ki az eseményből. Őseink tiltakoztak egy olyan határozat ellen, mely esak azért hozatott meg, mivel ők kisebbségben voltak. Az ő részükön volt az igazság. Erről bizonyára meg voltak győződve, Az ő igazságuk, minden jövendőjük, minden értékük felett döntött hát a több numerus, voks. Nagy elkeseredésükben, szent haragjukban megragadták az utolsó fegyvert: tiltakoztak, mert mást nem tehettek, vagy inkább nem tudtak, nem birtak cselekedni. Akármi is történt az idők folyamán a protestálás szóval, ha fogalom is lett belőle, ebből az eredeti történeti értékéből előttem mai napig ki nem vetkőzött. Én ma is azt tartom protestánsnak, aki akkor nyitja meg száját tiltakozásra, ha üdvössége, lelke legszentebb vagyona, hite, igazsága felett a világ numerusi többséggel határozatot hoz s ezt a határozatot alkotmányok, törvények tiszteletére való hioatkozással lelkére, életére akarja kényszeríteni. Ebben a végső szükségben, ebben a nagy veszedelemben utolsó védő fegyver, visszautasítás lelkének egy szent gesztusa: a tiltakozás, a protestálás. Kijelentem, hogy én senkiből protestánst, akiben van valami a vértanúból, csinálni nem akarok s ezért nem lépek fel azzal az igénnyel, hogy a protestáns szó körüli vázolt gondolkodásomat bárkire is rákényszeritsem. Én azonban igy értelmezve a szót tartozom magamnak annyival, hogy valahányszor embertársaim részéről a tiltakozás elhangzik, tiltakozásukat az én gondolkozásom szerint nézzem, vizsgáljam. Nagy Lajos munkájával is esak ez történt. A protestálás, szó vagy fogalom körüli mai gondolkozásom a tiltakozást feleslegesnek, hijábavalónak és eredménytelennek látja, tudja és tartja. Ha hát lelkemben fel-feltámad a gondolat, hogy a háború az Isten müve, a támadóval nem igy végzem: tiltakozom az ellen, hogy ilyen gondolat agyamban feltámadt. Mert fenti véleményem szerint ez a munkám, tevékenységem nem 1915 f VANGELIKUS ŐRÁLLÓ