Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-04-24 / 17. szám

1915 a tiltakozás formáit veszi fel. A felébredt gondolat lehet kisértő, amelyet le kell vernem, de feltámadásával szemben semmi esetre sem nyúlok az utolsó, lemondást, hattérbe szoritást is, legyőzést is tartalmazó és jelentő fegyverhez: a tiltakozáshoz. Isten nem oka a háborúnak — mondja Nagy Lajos. Isten müve a háború is — állítják mások. Gondolkozásom szerint tehát ha ezek a mások a fenálló törvények a hatalom és a többség elvén megakarnák fosztani attól és meg is fosztanák attól, hogy Istenről és a háborúról ugy gondolkozzék nyomtatott betüh alakjában is, amint gondolkozik, ebben a végső esetben, ebben a szinte lehetetlenségig fokozódó lelki helyzetben következik a léleknek ily esetben a legfenségesebb gesztusa: a megnem győzés, az einem némitás jeléül — néni bánom — odadörögni: tiltakozom. Ez az eset azonban Nagy Lajosnál nem következett be. Véleményem szerint leszállítjuk a tiltakozás fogalmát történeti értékű magaslatáról, ha ily fontos esemény be nem következése nélkül igy beszélünk: tiltakozom a „saját énemben" fel-jelvillanó gondolat ellen, tiltakozom az angolok eljárása ellen, tiltakozom a mai ima irodalom hangja, tartalma ellen, tiltakozom Prohászka, Dr. Daxer gondolkadása ellen. Mert hiszen ennek az eseménynek híján ugyanazon a jogon fordítva is megtörténhetik: mindezek tiltakoznak Nagy Lajos ellen. A dolog ugyanis ugy áll, hogy amint nekem megvan a jogom Isten és a háború viszonyáról gondolkozni ugy, amint tudok, épen igy meg van a joguk ehhez a más véleményen tevőknek. A gondolat szabadság legelemibb köuetelménye és ismérue a gondolkozás szabadságának biztosítása a külön irányokban gondolkodók minden tagjának részéről. Ott, ahol egyik részről az erőszakos, hatalommal való elnémitás, elhallgattatás lépése megtörtént, ott következett be a tiltakozás szüksége és kényszerűsége. Mivel pedig e sorok írásáig Nagy Lajossal szemben ez a minden körülmények között nagyon elitélendő lépés ellentábora részéről meg nem történt, előttem nemcsak a tiltakozás látszik szükségtelennek, hanem az a kissé komikus helyzet bontakozó ki előttem, hogy Prohászkáéknak, Daxeréknek, az imákat szerkesztőknek, angoloknak kell Nagy Lajos eljárása ellen tiltakozniok, mert hiszen oly erős hangon beszél ellenök, hogy szinte ezt kell hinnem : ha Nagy Lajosnak meg volna a hatalma, ezeket a különben az én szememben teljesen „ártatlan" gondolkodókat ugyancsak eltiltaná a gondolatok szabad nyilvánításától. Azonban megmondhatom azt is, hogy sem Prohászka, sem Dr. Daxer, sem az imádkozok nem fognak tiltakozni, mert nem fogják Nagy L. támadását, fellépését olyan súlyosnak megítélni, hogy az utolsó fegyverhez nyúljanak uédekezésük érdekében: a tiltakozáshoz. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még egy esetben látszik szükségesnek a tiltakozás : t. i. ha Isten ügye, dolgai érdekében szükséges a végzetes lépés. Erre a feltevésre feljogosít maga Nagy Lajos, amikor azt mondja, hogy „az örök Szeretet nevében tiltakozik az ellen, hogy Istennek oksági köze volna a háborúhoz". Bizony e mondat összefüggésben az egész munkával Isten ügye megvédésének tűnik fel. Ugyanis : Örök Szeretet — Isten. Örök Szeretet nevében pedig tiltakozni az én értelmezésem szerint nem egyébb mint Isten képviseletében, Isten helyett. Tovább haladva e gondolatban az örök Szeretetnek, az Istennek az ügye tehát oly rosszúl áll, annyian bántják, annyian élnek vissza vele, hogy egy lelkes hívének tiltakoznia kell immár, mert védelmére — t. i. Isten védelmére —- más fegyvert már nem ismer, más módot, utat nem talál. Vigyázzunk. Hát Nagy Lajos Prohászkát, Dr. Daxert, a mai imákat, angolokat olyan ártalmas tevékenységű erőknek tartja az Isten ügyei, dolgai, ezek diadalai szempontjából, hogy munkájukkal, tevékenységükkel szemben, romboló nagy hatalmukkal szemben már az utolsó lépésre kellett rá szánnia magát: a tiltakozásra?! Hát én is ismerem a mai háborús irodalmat imáival együtt. Én ismerem Prohászka „A háború lelke" cimü munkáját is, Dr. Daxert pedig 11 énes koromtól ismerem. Csak az angolokat nincs szerencsém közelebbről ismerni, mit felette sajnálok. Prohászka és Daxer is theologusok, tudósok és filozófusok, az elmélet emberei. Ök a háború és Isten kérdésével tisztában voltak elméletileg már akkor, amikor erről a háborús életről nem is álmodtak még a diplomaták sem. Nekik rég kész a szemüvegük. Ők bizony ezen a régi szemüvegen szemlélik ezt a háborút is, mint minden háborút. Most azonban az elmélet, definiálás, filozofálás, tudhatni, esak elismeréseket, tapsokat tud aratni. Véleményem szerint tehát ezektől a tiszteletreméltó férfiaktól sem kell félteni az örök Szeretet, az Isten nevét, ügyét annyira, hogy munkálkodásuk gondolkodásuk ellen be kell következnie az utolsó lépésnek : a tiltakozásnak. Lelkemnek a dolgoknak ily meglátása indított annak hangoztatására, hogy sokkal többen vannak olyanok, akik Istenről és háborúról úgy éreznek, mint Nagy Lajos s kevesen azok, kik ellen hadakozik; munkájuk nem oly nagyarányú