Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-27 / 13. szám

1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 129 ki a részüket a közösség javára szolgáló munkából. Uannak, akiket a szükség kényszeritett rá, hogy dologba álljanak. Mindegy, a fő az, hogy nálunk is divatba jött a munka. Közöltem már másutt, de mert fontos igazság, itt sem tartom fölöslegesnek megismételni, hogy Amerikában a gazdagodás okai után tudakolva, a vagyonosodás jelenségeit figyelve arra a meggyőződésre jutottam, hogy a titok kulcsa a munka egyetemes gyakorláséban van. Mig nálunk 6—8 családtag támaszkodik egyetlen kenyérkeresőre, akinek letörésekor nagy ereje fogytán beáll a nyomorúság, addig Amerikában a család minden egyes tagja bármily csekély keresettel is igyekszik szaporítani a család bevételeit. Sok kicsiny is sokra megy s könnyű belátni, hogy ha egy halmot négyen-öten rakosgatnak, sokkalta nagyobb lesz, mintha ugyanannyian folytonosan esak fogyasztgatják. Én hiszem, hogy a háború megérteti velünk azt az igazságot, hogy a munka a jólét fundamentuma s a munka soha és semmiféle formájában nem szégyen. Én hiszem, hogy a háború után megszokja népünk a folytonos munkálkodást és nem lesz többé köztünk lekicsinyelt a verejtékezés. Micsoda hatalmas erőforrása nyilik majd meg ezzel a haza és a nemzet jólétének, megelégedésének, gazdagodásának. Sokat panaszkodtunk az utóbbi években, hogy megfogyatkozott népünk vallásossága. Szinte hihetetlenül hangzik azonban, hogy egyegy imakönyvből százezernyi példány fogy el és megy a katonák közé. És még mindig azt halljuk, hogy a szükség ezen a téren nagy, a táborokban, a kórházakban, a kaszárnyákban nem győzik a lelki szükséget kielégiteni. A múltkoriban történt, hogy egy régi evangélikus családnak olyan fiát láttam a templomunkban, aki azelőtt sohasem kereste fel az Isten házát. Odamentem hozzá és örömmel üdvözöltem őt. Erre elmondta, hogy a harctérről súlyos sebbel tért haza. Most már felgyógyult és első utja a templomba vezette. Mert a csatatér megtanította Istenbe bizni és hozzá imádkozni. Volt nekem egy tanitványom, aki mint theologus nem igen volt mintája a kötelességtudásnak s később, mikor letért a pályájáról, a hypermodern irányzathoz szegődve, nem igen tudta többé megérteni édes atyjának, az öreg papnak szelid hitét, türelmes vallásosságát s ebből fakadó lelki békességét. Most ez az én egykori tanitványom, a przemysli vár falai között a csataterek nyomorúságaiban felébredt hitével lelkesíti a Nyugat embereitől lekicsinyelt hitre és hazaszeretetre a küzdő harcosokat s azt mondta róla verseinek 11-ik ezer példányához irott előszavában a tábornoka, hogy „az a sereg, melynek prófuntján kivül ilyen lelki prófuntja van, — győzhetetlen.

1' Mondanom sem kell talán már, hogy Gyóni (Áchim) Gézáról van szó, akinek a przemysli várból kijutott költeményei egyetlen példányáról Dr. Szolár Ferenc budapesti ev. főgymn. tanár ur volt szives nekem egy hiteles másolatot készíteni és ajándékul adni. Gyóni (Áchim) Gézát én ifjú életútjának minden változásán szeretettel kisértem végig. Most örömmel látom, hogy a háború őt is megtöltötte ismét vallásos hittel s minden nemes és gyöngéd érzéssel. Mondhatnám, ujjá született. Szolgáljon ennek bizonyságául néhány versének töredéke. A Magyarországba küldött s Rákosi ]enő birtokában lévő kötet belső oldalára Áchim Géza e szavakat irta, s Isten nevében igy indította útra verseit: Reménykedő magyaroknak Küldöm át a légen Reménykedő magyarokkal A jó Isten légyen. Gyöngéd szeretettel emlékezik meg az édes anyjáról, aki nem egyszer sírdogált régente a fia miatt: Megcsókolom az anyám arcát Élőhalott régen szegény, Szeméből, a drága gyémántból Kihűlt a régi fény. Koszorút köt ifjú fejemre S ki gyermekét a széltől óvta, Most mosolyogva ugy bocsát A pokolbeli dáridóra. Vagy milyen szépen emlékezik meg „Álom a sátorban" e. versében a miatta oly sokat bánkódott édes apjáról: Szegény öreg pap lent a sirban Az én apám, tudom, hogy nem aludt, Mig messze Észak gyilkos éjszakáin Fiai fölött égtek a faluk. Szent öreg úr, néhai pásztor Sirja tövében pihenőt lelek. Beszélek néki népe tavaszáról S megáldnak áldott apai kezek. Harcos dicsőség koszorúját Szegény öreg pap sirjára teszem. Az Úr velünk volt, apám, visszajöttünk, Szabadföldben nyugodj már csendesen. Az élet szépségei iránt, a lélek ethikus élete iránt fogékony lelke a nehéz megpróbáltatások