Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-27 / 13. szám

1915 aztán mi is bucsut veszünk nem ugyan a szabolcsi missziótól, amelyet ezután is jó lélekkel és hűséggel igyekszünk gondozni, de az e kérdésben folytatott polémiától. Tehát ismét tévedt a t. Szerkesztő ur, amikor 3000 olyan emberről szól, akikkel egyházunk állítólag nem törődik, amikor 10—15 Km.-re eső 5—600 lelkes szórványokat említ, amelyeket nem igyekszik önállósítani. Hát bocsánat a kifejezésért, de ez a beállítás homlokegyenest ellenkezik a valósággal s ismételjük, hozzászólani csak annak van joga, aki a helyszíni viszonyokkal teljeser ismerős, vagy azok felől illetékes helyen informálódott. Mert mi a való tényállás? fíz, hogy az állítólag több ezer lelkes, iskolákkal stb. biró nagykállói „szórvány" csak névleg nagykállói. Nagykálló politikai község biríokának Nyiregyháza városától (nem tanyától, de a várostól) alig egy fél órányira fekvő, 3000 holdat kitevő, Császárszállás nevü birtokrészét Nyiregyháza városa már évtizedekkell ezelőtt megvásárolta s azon, tehát alig félórányi táuolságra a város területétől, kezdettől fogva a nyíregyházi hivek gazdálkodtak, szomszédos — ugyancsak Nagykálló politikai községhez tartozó kisebb birtokokokat megvásároltak s ott élnek, gazdálkodnak, de soha a nyíregyházi egyházzal való közösségüket meg nem tagadták és józan fővel nem is tehették, lévén Nagykálló városa tőlök tényleg 10—12 Hm., mig Nyiregyháza városa 2— 3 Km. távolságra. Nyiregyháza a piacuk, a bíróságuk, az anyakönyvük, a családi változásaik színhelye. Mint politikai terület Nagykállóhoz tartoznak, de minden egyéb életvonatkozás Nyíregyházához fűzi őket. Hát már most, hogy egy tisztán politikai község hovátartozandósági háttér miatt a minden józan szempont előtt tartása fennálló százados egyházi köteléket erőszakosan széttépjük — amikor maga az érdekelt nép ezzel a helyzettel nemcsak hogy meg van elégedve, de e kötelék széttépésére irányuló minden kísérletet valósággal forradalmi erővel zúzná össze: azt ítélje meg az, aki higgadtan gondolkozik. Tiltakoznunk kell továbbá azon beállítás ellen, amely reánk nézve egyenesen sértő, gyanúsító, — mintha a szabolcsi missió ellátásában „nagy visszafejlődés" volna megállapítható. A három ponton: Qeszteréden, Érpatakon, Kisvárdán, egyenként 40—50 lelket számláló telepeken, nemkülönben Kálmánházán, hol közel kétszáz evang. hivünk lakik, évenként összesen : 40-szer tartunk istentiszteletet, ellenőrizzük a hitoktatást, végezzük a konfirmációt, egyházi funkciókat, látogatjuk a híveket stb. Közvetlen rendelkezésükre állván a közelmúlt adatai, tiszta lelkismerettel állithatjuk, hogy ennél többet a hívek ellátása tekintetében akkor sem teljesített a szabolcsi missió, amikor külön gondozója volt. Egyebet nem akarunk mondani. — Ezeken a telepeken, amelyek, mint műikor is emiitettük, egymástól több órai táuolságra vannak, túlnyomó rész szegény zsellérnép, vagy csak igen szerény viszonyok közt élő kisgazdák laknak, hiányzik minden önálló egyházzá való fejlesztés lehetősége, sőt szüksége is. Teljesen légből kapott állítás tehát, mintha itt bárki is a „quieta non movere" álláspontjára kelyezkedve tétlenül nézné a telepek sorvadását. Épen nem ilyeneknek ismerjük az esperesség és a kerület elöljáróit. Hogy azután kettőnk közül ki a „fölényes" modorú vitatkozó, az e, aki alaptalan támadásokat és nagy hangú kijelentéseket kockáztat meg, vagy az-e, aki az igazság tudatában és a tények ismeretében azokat tiszta lelkiismerettel visszautasítja, — azt ítélje meg a józan és higgadt közvélemény. fínnyi bizonyos, hogy ilyen támadásokkal nem szolgálunk egyházunk ügyének. — Ezzel mi is bucsut veszünk a tárgy vitatásától. Nyíregyházán, 1915. évi március 18.án. Matyuga Hamill Hronyecz József a „Szabolcsi misszió"' ezidei gondozói. Mit uárjunk a uilágháborutól ? ) (Folytatás.) Egy igen gazdag, de igen józan életnézetü uri nő beszélte el nekem, hogy a háborá megindulása óta, a jótékonykodás érdekében, egész háztartását összevonta. Most csak két cselédje van négy helyett, asztalára pedig naponta csak három tál étel kerül fel ebédre. Amit igy megtakarít, azt mind a jótékonykodás oltárára viszi. Milyen kedves, milyen józan, milyen keresztyén gondolkodás ez! A háború általában sok józanságot olt bele a lélekbe. És én bizonyosra veszem, hogy a háborús idők drágasága és a szükség nagysága által követelt takarékoskodás beleedződik majd mindnyájunk lelkébe s ezentúl kevesebb önzéssel, több áldozatkészséggel használja fel mindenki az Isten által neki juttatott anyagi áldásokat. Ismertem embereket, akik idejük legnagyobb részét a nálunk érthetetlenül, sőt betegesen divatos kávéházakban unatkoztak át, ismerek családokat, amelyeknek tagjai sikeresen versenyeztek egymással a semmittevésben, fl háború megindulása óta eleinte divatból, később megszokásból, ma pedig már lelki szükségből veszik *) A Budapesti Euangéliomi Keresztyén Diákegyesület 1915. március 7-én tartott ülésén mondta el Raffay S.