Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-20 / 12. szám

116 EVANGELIKUS ORALLO akadémiának. A soproni akadémia aztán átszer­veztetnék u. n. „theol. szemináriummá", ahol az összes ugy Pozsonyban mint Eperjesen a 4 év­folyamot elvégzett hallgatók még egy kötelező évet töltenének s gyakorlati, belmissziói, szociális stb. irányban nyernének alapos kiképeztetést. Külfüldi tanulmányokat csak az akadémiai négy évfolyam keretén belül lehetne folytatni. £1 lel­készi vizsga a szemináriumi én betöltése után tartatnék s az ekkor nyerendő felavatás után az eddigi egész évi kápláni kötelezettség félévre szállíttatnék le. A szemináriumi év az összes hall­gatókra benlakással összekötött és teljesen ingye­nes lenne s az intézet egy rendszeres és egy gyakorlati szakra kiképzett tanár, valamint egy segédtanár vezetése alatt állna. A többi tanerő a pozsonyi egyetemes akadémiához menne át. Mint emiitettük, a nagybizottság ezen javaslathoz pusztán egyszeri hallásra hozzájárult, pedig ez az egyház jövőjére kiható oly nagyjelentőségű változtatásokat igényel, hogy talán szintén taná­csosabb lett volna azt a határozathozatal előtt a tagokkal megismertetni. Persze, a nagybizottság hozzájárulásával még nincsen elintézve az ügy, mivel az előbb a kerületi s onnan az egyetemes gyűlés elé kerül s addig bizonyára módunkban lesz azt nyomtatásban is megismerni s igy be­hatóbb ismeret alapján hozzászólni. A soproni tanítóképezde épületének fejlesz­tésére vonatkozó terveket a miniszter jóváhagyta s a kivitelhez szükséges törlesztéses kölcsön felvételét engedélyezte, ugy hogy a háború meg­szűnte után ezen sokáig vajúdó kérdés végre megvalósulhat. A soproni tanítóképezde tanárai azon ké­réssel fordultak a nagybizottsághoz, hogy tekin­tettel a háború okozta nehéz megélhetési viszo­nyokra erre az évre rendkívüli drágasági pótlé­kot engedélyezzen nekik. Ezen kérés lelkes visszhangra talált a többi kerületi tanintézet kép­viselőinél is, sőt a jóakaró gondoskodás az iskolaszolgákra is kiterjedt. A nagybizottság hozzájárult ezen esetleg súlyos anyagi megter­heltetést igénylő kéréshez, — amely nem is volt a tárgysorozaton s teljesen meglepetésszerűen terjesztetett elő, — anélkül, hogy előbb a pénz­ügyi bizottságot meghallgatta volna. Pedig mint minden financiális kérdést, ugy ezt is előbb a pénzügyi bizottsághoz kellett volna áttenni s csak annak véleménynyilvánítása után határozhatott volna az iskolai nagybizottság. Persze, a pénz­ügyi bizottság igy sincs ezen határozattal meg­kötve, mert hiszen csak a kérdésbe jövő tanin­tézetek rendes költségvetése és házi pénztára terhére birálhatja és intézheti el az ügyet. A kerület egyéb jövedelmeit illetőleg köti azon 1915 közgyűlési határozat, hogy a gyámolda s a kő­szpgi felsőbb leányiskola, valamint a soproni tanitóképezde nehéz, sőt válságos pénzügyi hely­zetének szanálásaig minden rendkivüli kiadás engedélyezésétől lehetőleg el kell tekintenie. Amennyiben pedig mégis az illető tanintézetek pénztári erejét túlhaladó más jövedelmek igénybe­vétele terveztetnék, akkor — legalább az isko­laszolgák kielégítése után — talán a kerület és az egyház többi szolgái a tanítók és a lelkészek is tarthatnának drágasági pótlékra igényt. Mert a háború okozta drágaságot nem csak Sopron és Kőszeg, de az egész ország, a legelrejtettebb kis falu is megérzi. Az egyházkerületi közgyűlés legközelebbi összehivásának kérdése általános ellenzésre ta­lált. Bajos is volna most bárhol az elszállásolás, nehéz a közlekedés, sőt lehetnek kiküldöttek a harctéren is, ugy hogy csonka volna a parla­ment. De egyébként sem volna sok értelme, ha már eddig el voltunk nélküle, most áprilisban talán a tavalyi s augusztusban meg az idei köz­gyűlést megtartani. Egy kis eltolással, mondjuk juliusban, megtartható egyszerre mindkét évre a közgyűlés s legalább megmarad az egyiknek a költsége. Ez esetben az esperességi közgyű­léseket lehetne már májusban vagy junius elején megtartani, bár a jelen viszonyok között ezek is nyugodtan szünetelhetnek egy évig. Mit is lehetne most érdemlegeset határozni, mikor azt sem tud­juk hogy mit hoz a holnapi nap? . . . Triest és Görz kórházainak látogatása. Kötelességemnek tartom, hogy kórházi láto­gatásaimról ismételten beszámoljak e lap hasáb­jain. Ugy gondolom, egyházi hatóságaink s barátaim sziuesen veszik, ha utazásaimat s azok eredményeit nyilvánosságra hozom. Február hó 15-én Triest, Görzbe missziói útra szóló „Marschroutát" kaptam parancsnok­ságomtól azzal a meghagyásaal, hogy 17—24 között a nevezett városok kórházaiban fekvő magyar, német és tót ajkú prot. katonákat láto­gassam meg s lelki szükségleteiket lássam el. Triestbe 17-én indultam. Nyolc óra hosszat tartó gyorsvonati utazás után este 9-kor voltam célnál. Már a pályaudvaron is minden arra em­lékeztetett, hogy közel vagyok Olaszországhoz. Láttam, hogy még német nyelven sem tudom majd magamat mindenkivel megértetni, mert öt embert is kellett kérdeznem, mig végre tört né­metséggel szállodához igazitottak.

Next

/
Thumbnails
Contents