Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-01-03 / 1. szám

1914 FA/ANHFLIKUS ŐRÁLLÓ 5 felsallangozott de élettelen közigazgatás — hanem az egyszerű, zajtalan de életerős, és életfakasztó belmisszió lesz csak képes kiemelni, s a haladás sineire vontatni, hogy evangeliumi egyházunknak nem betű, nem paragrafus, nem szabályrendeletözön, hanem ujjászülő lélek kell. Mondhatom, hogy egyházitérenműködök szavait — évtizedekótanem esett oly jól olvasnom, mint Földváry Elemérét, a ki a dolgok mélyére hatolva mondotta: „Míg idegen országok belmissziói tevékenységével meg nem ismerkedtem, azt gondoltam, eleget tettem egyházam iránti kötelességemnek, ha adómat megfizettem, közigazatési mir Váj ében tőlem telhetőleg részt vettem, s esak most látom be, mily végtelen mező kinálkozik a belmissió terén az egyházszeretetnek és ragaszkodásnak, a munkabírásnak." Ez ma még esak egyetlen világi vezér beismerése, de jön majd utána a többi is. Sem a honmentő Mucius-Scaevolák, sem a hitvédő Guszáu Adolfok nem maradnak egyedül. Nyomukba lépnek mások, s követik. Földváry a felvirulni készülő szép tavasz első hírnöke, de munkása, úttörője is a belmissió gazdagon gyümölcsöző mezejének — ép abból a társadalmi osztályból, melynek szava messzebb elhat, mélyebben benyomul, nagyobb viszhangot kelt, jelentősebb forrongást idéz elő a lelkekben, mint a lelkipásztoroké. Ép azért kívánatos, hogy az ő példáját mentül többen kövessék s lépjenek arra a térre, ahol talán kevesebb külső siker, kevesebb taps jut osztályrészül az evangélium munkásainak, mint az egyházi administratio területén, de végtelenül több áldást fakaszthatnak, s Krisztusibb eredményeket érhetnek el, s az annyira kívánatos egyházi újjászületést hatékonyabban munkálhatják. Örvendetes előjelnek tekintem azt is, hogy egyházunk törvényhozó testülete — azon igazán evangéliumi megnyilatkozás hatása alatt nyílt meg, melynek kifejezést a Tiszakerület mély elméjű, s kezét a kor ütőerén tartó pöspöke adott, s mellyel a mult minden értékes hagyatékába elszakíthatatlanul belekapcsolódó igaz haladásnak útját megjelölte, kiemelvén különös súllyal a szellemnek az örökkévalónak, a Krisztusnak a törvényben praedomináló szerepét. Ha hozzáfűzöm még azt is, hogy a törvényhozók egyetemét testvéries érzület, és az egyházszeretetből folyó alkotásvágy a legjobbnak produkására készti, akkor tagadhatlan, hogy egyházi életünk örvendetes fordulatok előtt áll a zsinattartás folytán. Ha mindvégig megmarad az-a benső egyetértés, az—az Istennek tetsző munkavágy, mely az első ülésszakot jellemezte, kétségtelenek tartom, hogy eredményes, és a jövőt kiépíteni hivatott alkotással gazdagítja egyházunkat. Ha erre gondolok, s ha azt látom, hogy lelkes vallástanáraink evangéliumi ifjuságunk vallásos képzésénél a fősúlyt arra vetik, hogy munkásokat, önzetlen munkásokat neveljenek, akik az egyházi élet terén való működést nem QradusadParnassumnak, nem a politika s a közélet mezején való haladás lépesőzetének tekintik, s biztos útnak a hatalom kellemes árnyékába, — hanem egyházszeretetből folyó szent kötelességnek, melyet kinek—kinek a neki jutott lelki ajándékok mértéke szerint teljesítenie kell; s ha látom, hogy a lelkésztestvérek mind jobban — mindmélyebbenkezdenek szántani a belmissió mezején, s az igét nemcsak a templomban, hanem minden kínálkozó helyen prédikálják, s elviszik a templomból idegenek házaiba is; s ha látom, hogy egyházi népies irodalmunknak is vannak szép számmal avatott művelői, akiknek olvasók kellenek, akkor ugy érzem, nincs lefekvés ideje most. Sőt dereng a pirosló hajnal, mely a nap fényes reggel jöttét hirdeti. Mem romokon járunk, hanem új épület most kivájt, alapjain! Nem avar felett visz utunk, hanem most zsendülő, még gyenge, de szép, — bő aratást igérő kikeleti vetésen. Ugy tetszik nekem, hogy miként a napkeleti bölcseknek az ég ragyogó csillaga megjelentette, megszületett a váltsághozó király, s ringó bölcsőben pihen- a kis Betlehemben, az idők jelei előttünk is hirdetik, hogy megszületett, de még esak csecsemő — még bölcsőjében szendereg magyarországi evang. egyházunknak, fényes dicsőségbe öltözött diadalmasan hatalmas jövője. Rozsnyó, Smíd Istuári ev. lelkész. Útmutatás a belmisszió gyakorlati alkalmazására. A bányai egyházkerület belmissziói bizottságának elnöksége a kerület lelkészeihez a követ~ kezö körlevelet intézte: Merőben helytelen az a felfogás, hogy a lelkész a szoros értelemben vett hivatalos ügyek elvégzésével minden kötelezettségének eleget tett. A lelkész munkája a prédikációban, konfirmandusok oktatásában s egyéb funkciókban de sőt még a eura pastoralisban sem merül ki. Ki kell annak terjednie ezeken kiuül még a belmissziói tevékenységre is, vagyis mindenképpen oda kell törekednie, hogy a hivek nem esak hovatartozásuk, hanem életük tekintetében is keresztyének legyenek. E munkához a lelkész minél több buzgó nőt és férfit segítőtársul megnyerni igyekezzék. Erre a kortársakat buzdítania, az ifjúságot pedig nevelnie kell. A munka kezdővége az ifjúság valláserkölcsi gondozása és nevelése. E tekintetben