Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-01-03 / 1. szám

4 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ III 4 beálló kataklismák veszélyeitől, bár jól látom, hogy két oldalról — a már emiitetteken kívül, mint a búja földön a gabna, ugy sűrűsödik az ellenség. Eperjesen, a reformáció e diadalmas emlékektől behintett, protestáns martyrvér által öntözött — s megszentelt talajon, büszke önérzettel hirdette — a Mária országát — visszavarázsolni hivatott népszövetség, hogy ma már háromszázezer katonája van felesküdve az ,.Istenanya" fehér lobogójára, a Kongregációk vezetősége szinte emelkedve vallja be, hogy a kongregációk 350-ik évfordulója, az 1913-ik esztendő, epochalis jelentőségű Magyarországban, mert ugy növekedett a tábor, mint Makkabi Júdásnak Antioehus, Capistrán Jánosnak a török ellen gyűjtött serege. Az Alkotmánynak alig van egy száma, mely jelentős térfoglalásról, a népszövetség diadalairól, nagyarányú katholikus alapitvá nyokról, fejlődő intézményekről, élénk egyháztársadalmi tevékenységről ne adna hirt. A másik tábor, a szabadgondolkozók, az egyházellenesek is oly élénk tevékenységet fejtenek ki, hogy ugy az Úttörő, mint a Népszava telitve van győzelmes sikerekről való tudósítással. Ha csak negyedrésze igaz is annak, amiről büszkén beszélnek, már az is elég volna, hogy a kishitű hallja lélekben a harangzúgást az evangéliumi egyház temetésén. És én még se tudok csüggedni, bizalmat veszteni. Volt ennél már gyászosabb kor is. Illés korában egész Izraelben csak heten maradtak hiven a Jehovához. A reformációt megelőző idők — a szellemi élet sötét napfogyatkozásai voltak, Jézus kora — ugy a zsidó, mint a pogány társadalom oly fokú elfajulását mutatta, hogy csak az emberiség jövőjében, az Isten igazságába vetett rendületlen, Jézusi hit nem inoghatott meg, nem kételkedhetett a felett, hogy nincs még veszve semmi, a Sátán kezéből ki lehet ragadni a győzelmet, s az embert a jobb élet, az eszményibb törekvések, az Istenhez való hasonlatosság, a tökéletesség útjára vezetni. Mert ily rendületlenül hitt Jézus, kora-népe sorsa felett se kétségbe nem esik, se nem jajjong, mint az ó szövetség prófétái. Azok a szájába adott prófétai kijelentések, melyek Izráel pusztulását olyan megdöbbentő vonásokkal festik meg, bizonyára nem az ő derűs lelkének szülöttei, hanem későbbi idők, a nemzeti nagy tragédiát átélt szellemek termékei. Ő a romok felett az uj épület emelkedését a puszta-ugar földön a sokatigérő aratást látja, s csak az fáj a lelkének, hogy sok az aratni való gabona, mig az arató kevés. Ha egyházi életünk nem mutat is valami örvendetes képet, s ha ellenei megerősödtek is, mint az izraelverő midianiták, mégis hatalmas erővel lobog azon meggyőződésem lángja, hogy a modern élet Scylláin és Gharibdisein sértetlenül fog áttörni s nyilt tengerre érni dagadó vitorlákkal navis eeelesiae nostrae majestetiea. Mert, az előjelek nem hiányoznak, melyek erre engednek következtetést vonni. A szellem világban fontos változások előtt állunk; mintha nem mernék a materialisták olyan tele tüdővel fújni a nótájukat: hogy minden titoknak nyomára jöttek, az anyagelmélettel minden függű kérdést megoldottak, a lelki élet nyiluánulásait világossá tették. Sőt akad köztük egy-egy őszinte is, aki — a társaitól való félelmében — még bátortalanul ugyan, de az igazság leküzdhetetlen hatalmától kényszerítve megmeri mondani, bizony a szellemvilág titkai nemcsak ma, de minden időben megoldatlanok maradnak a materialismus hályogos szeme előtt, s hogy vallás- és erkölcs nem a papok, a koncéhes lelki vezérek találmánya, még csak nem is közbiztonsági intézmény, hanem a léleknek olyan szükséglete, mint a testnek az alvás. A művészet és költészet, amely a legérzékenyebb sensóriuma a szellemélet fordulásának, mintha megunta volna, a nem tényével egyező, sőt vele homlokegyenest ellenkező sárbafetrengést, ki akarna emelkedni a morál, a religio szüztiszta talajára. A közönség izlése is kezd változni, mintha túlterhelte volna már az ezüst és arany tálcán föltállalt sok utálatosság, émelyítő, mérgező szellemi táplálék. Az ország közvéleménye mind hatalmasabb erővel követeli a tiszta kormányzást, s kérlelhetetlen szigorral veri ki a legerősebb hadállásokból is a korrupciót, a vesztegető, s megvesztegethető hatalmasokat. A panamáknak bealkonyodott, s reméljük, hogy az állami és társadalmi élet egén felvonulnak, mint a táborozó csillagok a mennybolton, az erkölcsi eszmények, és a természettudományi — a materialis korszak hamarosan átváltozik az erkölcsiség korszakává. Sőt, ha idáig eljutunk, tovább is haladunk. Nem szokott az ember a külső szentélynél megállani, behatol a szentek szentélyébe is, ha amannak ajtaján átlépett. Korunk se marad meg az autonom erkölcsiségnél —, hanem vallásos korszakká formálódik át. A katholikus egyház nagyszabású tevékenységet fejt már ma ki, hogy elővarázsolja a vallási megújhodás korszakát, sőt már fényes sikereket is mutat fel, a főranguak nagy részét megnyerte munkatársul. Mi pedtg még csak a tervezgetés, a töprengés állapotában vagyunk. De egy biztató jelenség még is van, az t. i. hogy illetékes helyen belátták már — közel félszázados tévedésünket, hogy minden bajt adminisztratióval akartunk eltüntetni. Mamár tisztán áll, hogy egyházi életünk kátyúba rekedt szekerét — nem a csótáros, diszes,