Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-12-21 / 51-52. szám

1914 EVANGELIKUS ORALLO 585 rint az oroszok iít nem tul sok kárt tettek. — A iaposi lelkészt: Halmi Aladárt az ágyuk zöreje álmából riasztotta fel, de egy ideig még — a hatóságok biztatására — helyén maradt, mig végre mindenét hátrahagyva dec. 3-án elmenekült azon reményben, hogy esak egy időre lesz arra kárhoztatva, hogy szegény egyházától, — melynek sorsa felett komolyan aggódik, — távol legyen. A margonyai gyülekezetek lelkésze : Laczko János már a harc alatt menekült családjával „az elképzelhető legnagyobb nyomorban", a midőn mindene elpusztult, ugy hogy csak „a puszta élettel" menekült meg. Vele ment családján kivül tizenhat hive is Körmöezbányára. „Leirhatlan az én helyzetem családommal együtt". Így fejezi be jelentését, fi kapinémetfalvi, kükemezei és girálti lelkészek is elmenekültek hallomás szerint a hatóságok intézkedése folytán. — A pazdicsi gyülekezet kárt nem szenvedett, lelkésze azonban igen, a mennyiben az átvonuló katonaság terményeit megdézsmálta. — fi palonczai egyházközség hivei vagyonkája teljesen elpusztult, az oroszok kizsarolták őket, valamint a lelkészt is, a kit az orosz tiszt arcul is ütött és a saját lakásából kidobott. fiz ungvári lelkész Margócsy Aladár jelentésében az egyház anyagi romlásáról emlékszik meg. — Hivei leginkább intelligens elemek, ugy a városból, mint vidékéről elmenekültek. Egyházi adó egyáltalán nem folyik be, az egyház értékeit a takarékpénztár elvitte, ugy hogy a legkisebb kiadásokat sem képes fedezni. — Julius 23-án az ungvári gyülekezet templomépitésbe kezdet s midőn a falazat 3 méter magas lett, abba kellett hagyni a munkát. — A lelkész elküldve családját a legnagyobb veszélyek közepette is helyén maradt. Dee. 12-én folytonos ágyúdörgés hangjai mellett temetett el elhunyt katonákat. A fájdalomnak hangján zárja jelentését azzal, hogy ha menekülni lesz kénytelen, ott kell hagynia 14 éves keserves keresményét biztos martalékul. — Az eperjesi egyházi és iskolai tisztviselők, tanárok a kormánybiztos intézkedése folytán mind elmenekültek. Szlavik Mátyás dr. az Otthon felügyelő tanára, midőn családját biztonságba helyezte, visszatért s az Otthonba beszállásolt katonaságot ellenőrizte, hogy ott semmi kárt ne tegyenek, — Liptai Lajos a U. egyház lelkésze szintén otthon maradt, hogy az egyház ügyeit intézze s hiveit gondozza. i ' Maraiek Adolf ás iz angolok. Ii. Harnack e beszédére feleletül az alábbi irást kapta (szept. 5-én) egy norvég lelkész közvetítésével angol nyelven : London, 1914. aug. 27-én. Professor Harnack. Tisztelt Uram 1 Mi, alólirott theologusok, akik önnek személyesen és a német tudósoknak és vezérlő szellemeknek többet köszönhetünk, mint emenynyire ezt kifejezhetnök, fájdalommal szereztünk tudomást egy nem rég tartott beszédéről, melyben Nagybriítánia magatartását a jelenlegi háborúban, mint a civilizáció árulását tünteti fel. Szentül meg vagyunk győződve, hogy sohasem ragadta volna magát ilyetén ítéletre, ha ismerné azokat a valódi okokat, melyek az angol népet a jelenlegi krisisben vezérlik. Engedje meg egy jobb megértés kedvéért, hogy fölfedjük Önnek, az indító-okokat, melyek parancsoló kötélességünkké tették, nekünk, akik mérhetetlenül le vagyunk kötelezve Németországnak éppúgy személyesen, mint hivatalunk és hivatásunk terén, hogy a hadüzenetkor, egy nekünk oly drága ország- és néppel szemben az angol kormány oldalára szegődünk. Nem indit minket semmiféle vonzalom Franciaország iránt Németországgal szemben, még kevésbbé bármiféle hajlam Oroszország iránt, a Németbirodalom ellen, fi mi hajlandóságunk egészen más irányú. Egyáltalán angol nyelv szerint nincs a világnak még egy népe, mely szeretetünkben és csodálatunkban oly magas fokon állana, mint a német. Sokan közülünk német egyetemen tanultak. Még többen meleg baráti viszonyban állunk földieivel. Mindnyájan kimondhatlan sokkal tartozunk a német theologiának, philosophiának és irodalomnak. Szellemi terén rokonszenvünk oly messzemenően német; hogy csak a legsúlyosabb okok sodorhattak odáig, miszerint Anglia és Németország között ellenséges viszony lehetőségére gondoljunk. Bármi néven nevezendő olyan törekvéssel szemben pedig, mely a Német birodalmat izolálni, jogos kereskedelmi és gyarmati kifejlődését hátráltatni akarja, a legcsekélyebb rokonszenvet sem érezzük. Sőt készek vagyunk nyilt tanúbizonysággal fellépni a Németország ellenségei által megindított ama kísérlet ellen, hogy földieinkben gyanút és rosszindulatot támasszanak ellene. Be kell azonban vallanunk, hogy minden reménységünk, mely egy a népek között létesülő