Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-10-31 / 44. szám

1 • ...... - r v • ' 1914 EVANGELIKUS ORALLO 481 Nem késtünk? „Ismét elkéstünk!" e. cikkemre, melyben sajnálattal állapítottam meg, hogy még a háború nyolcadik hetében sem adhatunk harcba vonuló, vagy onnan már sebesülten visszatért hitsorsos katonáink kezébe evangelikus imakönyveket, — nt. Majba Uilmos budapesti lelkész ur, a „Luther Társaság" főtitkára „Nem héstünhl" cimen válaszol, s csekélységem jónak látja „ok nélküli vádolással", „tévedéssel illetve tájékozatlansággal", s „alaptalan vádaskodással" illetni. Miután sajátságosan fölényes hangon megirt cikkének mindeme állításai alaptalanok, kénytelen vagyok ennek igazolására és bebizonyítására előző cikkemhez hasonló ildomos hangon röviden válaszolni. Nézzük esak „Nem héstünhJ" szinte ellenmondást nem tűrő merész állításának tarthatatlanságát, — hiszen ha ezt a tényekre és adatokra történő egyszerű hivatkozással kimutatom, akkor összes uádjai önmaguktól megdőlnek s igazán felesleges azok ellen magam védelmezni. „Ismét elkéstünk 1" c. cikkem a háborús világ 8 ik hetében irtam (szeptember 20-án), egy jó héttel nt. Stráner Vilmos theol. akad. tanár ur „Lelki fegyver" c. kitűnő 'makönyvének megjelenése előtt. Cikkem írásakor — tehát a háború nyolcadik (és kilencedik) hetében — még nem volt magyar nyelvű imakönyvünk evangelikus katonáink részére. Ezzel szemben a más egyházak (ref., róm. kath., zsidó) már a háború 2—3-ik hetében ellátták imakönyvekkel hadba vonult katonáikat. Mi ezt magyar anyanyelvű katonáinkkal esak a 10-ik héten tehettük, tehát 7—8 héttel később. Tehát „Nem késtünk?" Hiszen ezen idő alatt már annyi ezer meg ezer sebesült katonát hoztak vissza a csatamezőkről, de sőt a könynyebben sebesültek nagyrésze gyógyultan viszsza is ment a csataterekre anélkül, hogy mi „Lelki fegyvert" — imakönyvet — is adhattunk volna kezökbe. „Nem késtünk?" Miért hát akkor a fájón panaszos hang az „Euang. Egyházi Élet" szept. 27-iki számában, hogy e téren, miként a katholikusok „céltudatosan, teruszerüen összefogna mi is többet tehettünk uolna", de „mi nem gondoskodtunk eléggé", s igy ki uagyunk téue annak, hogy „természetesen kath. imakönyuek jutnak el euang. katonáink kezébe is?" („Vallásos iratterjesztés" c. cikk.) Miért nt. Schmidt János tábori lelkész ur szept. 28-án kelt leuelének panaszos hangja, ha mi „Nem késtünkl"? Nt. Stráner V. ur is bizonyára esak azért „tette kezét az ekeszaruára", s adta ki „saját rizikójára" a „Lelki fegyuert", mert érezte, hogy már nagyon is elkéstünk, miuel „belmissziói, gyámintézeti, : f, i! irodalmi, s egyébb jótékony intézeteink" erről idejekorán nem „gondoskodtak". Tót ajkú euangelikus katonáinkat pedig most — a háború 12-ik hetében — sem láthatjuk el tót imakönyuekkel, mert mint a „Luther-Társaság" közgyűlésének leirásából oluasom, a „Lelki fegyuert" (talán nt. Morháes M. lelkész ur fordításában) csak ezután adja ki a „Luther-Társaság". Uallásos röpiratokat is „az itthonmaradtak uigasztalására és épülésére" esak ezután iratunk és adunk ki, amikor a többi egyházak lehet hogij e téren is már rég megelőztek bennünket. De azért mi „Nem késtünk /" Miután ennek ellenkezőjét igénytelen soraimmal bizonyára sikerült bebizonyítanom, szabadjon megjegyeznem, hogy miért emiitettem cikkemben a „Luther-Társaságot", — ami — ugy, látszik sehogy sem tetszett a főtitkár urnák. Euangelikus katonáink számára, irandó imakönyuek kiadásáról léuen szó, ugyan — kérdem tisztelettel — gondolhattam-e másra, mint a „Luther-Társaságra", miután — újból örömmel hangsúlyozom — „euang. egyházunknak - hála a kegyelem Istenének! — uan saját, immáron nemes, szépen uirágzó irodalmi társulata". Ezt annyira természetes, elannyira magától értetődő dolognak tartottam és tartom, hogy e meggyőződésemet — talán éppen a főtitkár ur esetleges más uéleménye dacára is — erősen hangoztatni szükségesnek uélem. S hogy a „Luther-Társaság" közgyűlésén, „meglepő sokan részt uett tagok" ugyanigy uélekedtek, bizonyítja azon nagyfontosságú, bölcs és áldozatkész határozat, hogy a „Lelki fegyvert" mind a három nyelven kiadja a Társaság. Eme határozatból is szabadjon azt köuetkeztetnem, hogy részemen uan az igazság, s őszinte, igaz örömmel tölt el, hogy cikkem megirásáual „használhattam a Luther-Társaságnak is, egyházunknak is". Végül még csak azon nézetemnek szabadjon teljes tisztelettel kifejezést adnom, hogy tulajdonképen a ,.Luther Társaság" érdekében ildomos hangon írott cikkem aligha érdemelte meg az olyan hangon megirt uálaszt, mint a főtitkár uré. A ki uádolni akar az nem olyan hangon ír, mint én, hanem mint a főtitkár ur. fiz olyan cikkekkel pedig — s ebben teljesen igaza uan a főtitkárnak — „nem használnak sem a Luther-Társaságnek, sem egyházunknak". Nagyhároly. Hédei Károly evang, lelkész. Tekintue, hogy Majba főtitkár uálasza bizonyos tekintetben személyes élü uolt, helyt kellett adni e uédekező cikknek, a mely újból csak azt bizonyítja, hogy a Lutser-Társaság igaz és