Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-09-05 / 36. szám

1914' EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 410 terén a mai nehéz viszonyok kényszerítő hatása alatt a kezdeményező lépéseket megtennék. Nemes munkájukon igy lenne igazán Istennek és embereknek egyaránt áldása! De legyen áldás a tanév megnyitásán igy is ! Ä katonai szoíplat kériéséhez. is Nincsen igazság, amit félre ne magyaráznának, nincsen kiejtett sziv, hordja bár a meggyőződés legszentebb föltételét, bélyegét is magán, aminek hamis értelmet ne adnának, s nincs nemes elhatározás és férfiasan végzett tett, amihez a gyanú, a kishitűség és a rosszakarat hozzá ne férkőzne. Ezeknek a szomorú igazságoknak az ódiumát kell viselni némileg Raffay Sándornak is, mint a lelkész egyesület érdemes ügyvivő elnökének, abból a puszta tényből kifolyólag, mert lelkész és theologus testvéreinek érdekét ismert energiájával megvédte, s a bevonult segédlelkészek s az esetleg alkalmazott segédlelkészek ügyeit — az esetleges jövő bonyodalmakat és sérelmeket elkerülendő — az egyetemleges rendezés terére vinni akarta. Vagyis: mikor a beállt hadiállapottal s az eszközölt mozgositásokkal szemben a lelkészek jogviszonyait s kötelezettségét illetőleg még járási főszolgabirák és más egyéb illetékes faktorok is tájékozotlanul állottak és cselekedtek, Raffay Sándor, mint az egyetemes lelkészek ügyuiuője, gyors intézkedést kérve, világosságot vetett a tapogatózás terére, tanácscsal látta el a tanácstalanokat, ezt következőleg pedig nyilt levelével bizonyságot akart teremteni a bizonytalanság terén. Mint a magyar ev. lelkészek egyesületének ügyvivője cselekedett, s mert intenciója tiszta és nemes volt, s törvényen alapuló; igy tiszta gondolkozással esak az ev. lelkészek osztatlan hálájára és nagyrabecsülésére lett volna érdemes. Ám e helyett ugy az Ev. Lap, mint a Belmisszió szerkesztője (akik egyébként mindketten birják nagyrabecsülésemet) magából a puszta tényből ki nem hámozható ok miatt, fölvették azt a szemüveget, amely minden igazságot elferdit, s meginditották azt a lavinát, amely esak rombolhat, de épiteni semmi körülmények között nem épit. De nem is épithet, mert Írásaik nem a közérzésnek a megszólaltatása, visszatükröződése, s mert a disztingciók, miket fölállítanak, jerdék és balogok. S hogy mégis akadt azután „egy bányakerületi lelkészegyesületi tag" az anonimság kényelmes leple alatt, aki az Eu. Lap 34-ik számában egy követ fuj az Eu. Lap szerkesztőjével, s végtelen kevés hozzáértéssel még mumussal is megfenyegeti Raffayt, hogy a „kérdést a lelkészegyesületi gyűlésen szóvá teszik" — az is esak a mellett bizonyit, hogy a lauina a lejtőn megindul, s az útjába eső testeket fölszedi és viszi magával. De kitér előle, akinek szeme van a látásra, füle a hallásra s agya a gondolkozásra. Mert esak lássunk, halljunk, gondolkozzunk és érezzünk mi is, testuéreim Mert ha nézünk, ugy bizonyára meg fogjuk látni, hogy megmozdultak a föld hatalmasságai és uj uilágok uannak alakulóban, s ha hallgatodzunk, jelek mutatnak arra. hogy eljő az idő, uagy talán már el is jött, a mikor „a tenger és a hab zúgni fog" s a föld méhében rejtett erők dobognak, s az emberek részben „elámulnak a félelem miatt és azoknak uárások miatt, a melyek a földnek kerekségére követneznek" (Luk. eu. 21. 26.), részben pedig bus elszántsággal vagy fölgyúlt lélekkel fegyverkeznek s táborba sietnek; ha pedig érezünk és gondolkozunk, a mi érzésünk és gondolatunk nem lehet más, mint az, hogyha béke idejében hadmentesitjük magunkat adott jogainknál fogva, ugy : nem fegyverrel, hanem a Szeretet és a vigasztalás lelkével szolgálni hazánkat, s erősiteni s bátoritani a honmaradottakat lehet esak most célunk és kötelességünk. Mert ha az Evangélium tápláló erejére szükség volt valaha, ugy most azokat az időket éljük. Nemcsak bátor, edzett hősökre van szükségünk most, a kik a szuronytábortól sem riadnak vissza, de még inkább szüksége van olyan szivekre, akik az evangelium lelkétől vannak áthatva, s ezzel a lélekkel szegődnek társul mindazokhoz, akik nagy esüggedéssel Emmaus felé indulnak. Ott künn a harctéren talán egy emberért sem tudnánk helyt állani, mig idehaza százan és százan várják a vigasztaló szót ajakunkról. Magyar dicsőség meghalni a hazáért, elvérezve a csatatéren, Krisztusi érdem a megfáradtakat, a megterhelt és meggyötört lelkeket még a harc tüzében is megnyugosztalni, s a sebeket az irgalmas samaritanus gyógyító olajával bekötözni. S a mi theologusainkat illeti, akiknek nincs még állandó működési terük, ne ölni, s ne sebeket ütni küldjük őket a haza s a Krisztus nevében, hanem az ejtett sebeket gyógyitani, bekötözni. Ha majd nem lesz már magyar sziv, amely bekötözésre vár, ugy Krisztus serege is bizonyára tudni fogja kötelességét, hogy az élet vagy a halál között válasszon-e? Ám addig hazug beállítása a dolgoknak ugy a mohácsi csatatér elesett katholikus ] főpapjainak (hol van most kath. főpap csapatszolgálaton beosztva? mert