Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-09-05 / 36. szám

hisz más történelmi kép volt az akkori és más a mostani kor) valamint Zvingli és Rázga Pálnak asete, mert mindannyi beállításnál hiányzik valami, a történelmi pszühé, amely a dolgokat, s nagy eseményeket rendezni s mérlegelni van hivatva. Ám ha Zvingli és Rázga Pál harcias alakja és martir halála oly ellenállhatatlan erővel hatnak egyesekre, mégis esak nagyon kell azon csodálkoznunk, hogy nem ők követik a dicső példát, s nem ők állnak csatasorba, ahol halhatatlanság babéra terem, hanem fiatal theologus testvéreink bőrére alkudoznak, akiknek életéért pedig bizonyára sok elagott szülő s özvegy édes anya szive repedne meg fájdalmában. Hiszen a hadseregnek nem theologusokra van szüksége, hanem férfiakra, avagy tán a működő lelkész nem megy férfi számba ? Am „a mi kötelességünk a vigasztalás és erősítés" — irja es zökken ki egyúttal hamis irányából az Eu. Lap is. És különösképen mosf vár reánk a kötelesség. Maradjunk is meg ennél a szerepkörnél, mert ez illik hozzánk s igy szolgálhatjuk a Haza és Krisztus ügyét leghívebben s legeredményesebben. Theológusaink felől se vitázzunk. Ők is megkapták már a hívó szózatot, ha nem is Ferencz József, mint legfőbb hadúr üzent nekik, de üzenetet küldött az Alma Mater bölcs tanárikara, amikor harcmezőre hivja őket, ám ahol munkájuk nyomán csak áldás fakadhat. „Fedéllel a Theol. Otthon szolgál, — tanulás hajléka békés időben — az emberi szeretet fegyver műhelye most, midőn a haza sebesült védői várnak" Béke idejében hitem azt vallja: Templom az egész világ s az Istent nem csak a négy fehérre meszelt fal között lehet és kell imádni, most a harcok tüzében pedig azt mondom, hogy a templom legyen nekünk a harcmező, vagy legyen minden talpalatnyi föld harctér számunkra, ahol esak vagyunk, ahol a szivek békéjéért s a lelkek boldogságáért harcolunk. Gyúró. Nagy Lajos ev. lellkész. E cikk teljesen megvilágítja a mi álláspontunkat, de ki is meríti teljesen a tárgyat, azért ezzel a cikkel a kérdés tárgyalását le is zárjuk. Szerkesztő. epesváraljai zsinaton. Nevezetes évfordulót ünnepel a hazai evangélikus egyház, 1614. január 22-én és 23-án tartott szepesuáraljai zsinat 300 éves jubeliumát. i ' Miután az északnyugati 10 vármegye evangélikusai az 1610-ben tartott zsolnai zsinaton szervezkedtek, három egházkerületet alkottak és azok élére három szuperintendenst (püspököt) választottak, elkövetkezett az ideje, hogy ugyanezt a szervező munkát a Sáros- és Szepesvármegyék területén nagy számban élő evangélikusok is megtegyék. E vármegyék területén lévő négy szabad királyi város (Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben) szoros egyházi és politikai szövetségben állt a szomszédos legnagyobb és legtekintélyesebb várossal, Hassával. Ez ötvárosi szövetség (pentapolis) mindég megtartotta a maga vezető tekintélyét és külön állását, ugy egyházi mint politikai tekintetben a vármegyéktől független testületet alkotott, ugy hogy ez öt városnak egészben a legújabb időkig külön szuperintendense, majd esperese volt A szepesváraljaí zsinatot a nádor testvére, Thurzó Hristóf szepesi és sárosi főispán, királyi kamarás, aranysarkantyús vitéz hivta össze. Ez az előkelő főúr evangélikusnak született, aztán 9 éven át a római katholikus egyház tagja volt, végre visszatért az evangélikus hitre s mint ez egyháznak buzgó hive és pártfogója élt és halt meg. A szepesváraljai zsinatot megelőzőleg Kisszebenben volt egy előkeszitő zsinat, melyről Kassa város jegyzőkönyve igy emlékezik: „1613, 13. Junii dies petitoria, nempe die Jouis in domo senatoria. Hoztak egy levelet a lőcseiektől, hogy az palatínus urunk minapi parancsolatja szerint az szuperintendens felválasztása felől, 17-ik napjára juniusnak végezték Zebenben, hogy legyen elsőben synodus, az mely helyre mind papi és világi rendből küldjenek személyeket. Az senior (esperes) is, Czablerus (Zabler Péter, lőcsei első pap) irt, hogy oda küldjünk Zebenbe személyeket, ad 17. junii, minek előtte Thurzó Gristoph uram requirálna bennünket, kezdjük idején magunkat mihez tartani. Deliberatum: Mittentur nuncii seu legati" A kisszebeni zsinat után fél esztendővel, 1614. január 22. napján Thurzó Kristóf elnöklete alatt, megnyilt a szepesváraljai zsinat. Fényes, előkelő közönség gyűlt ott össze, Sáros és Szepes vármeggék szine-virága a szabad városok tekintélyes polgárai, a papság csaknem teljes számmal és a kiválóbb iskolamesterek. Ott voltak Pogrányiak, Desemffyek, Görgeyek, Horuáthok, Máriássyak, Faygelek, Horánszkyak, Petróezyak, Berzeviczyek, Szinyei-Mersék, Uszok, Berthótyak, Roskoványiak, Hedryek, Dobók, Friehyek, Uerebélyek, Gsertiitzkyek, stb. Kassa város követei Köteles Kristóf és Erszénygyártó Mihály tanácsbeli polgárok voltak, a papság részéről Fabrieius György és Kecske-