Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-08-22 / 34. szám
390 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1914 lelkészekre, akkor töltsék be ideiglenesen a helyüket, de ne alarmirozzák az egyetemes felügyelőt, a püspököket intézkedésért". Először is konstatálom, hogy Budapestről egyetlen segédlelkész sincs hadiszolgálatban és igy nem hazabeszéltem. Az én segédlelkészemet behívták ugyan, de egy hét múlva visszaküldték. Itt sincs tehát a pesti egyháznak semmiféle nyílt sebe. Hanem igenis lelkészek és segédlelkészek és más gondolkodó egyházíagok kívánták, hogy ugy az esetleg beteges vagy elaggott lelkészek mellől távozott segédlelkészek, mint a gyülekezeteiket elhagyni kényszerült lelkészek helyettesítésének kérdése egyetemesen tisztáztassék. Azért egyetemesen, mert az ilyen ügyeket egyező akarattal és igazsággal kell elintézni, lit azonban nem az állásoktól való megfosztáson van a hangsúly, hanem a helyettesítéssel járó költségek fedezéséről. Az egyházközségek a kettős .terhet aligha, vagy egyáltalán nem bírják, azért apelláltam az egyház legfőbb vezetőire, hogy ahol kell, a helyettesítésekről gondoskodjanak, s hogy ők keressenek és találjanak fedezetet az esetleges kényszer szükségletek fedezésére. Azt hiszem tehát, hogy az elnökségek „alarmirozása" nem volt olyan rettentő nagy vétség, ami miatt kigúnyolással kellene fizetni. Általában szeretettel kérem testvéreimet, ne akarjanak mindent a legkellemetlenebb szempontokból elbírálni. Engedjék meg, hogy mindenki a maga legjobb felfogása szerint tegyen szolgálatot egyházának s legyenek szívesek föltenni, hogy mindenki mindig a legbecsületesebben és a legjobbat akarja. Raffay Sándor. „Az egyházak és a háború" A „Belmisszió" szerkesztősége ilyen eim alatt elkalandozott a belmisszió területéről. De hát a belmisszió olyan széles terület, hogy sokan nem tudják annak a határait, s igy azután idegen területre is elkalandoznak. Így tett a Belmisszió is, amikor „az egyházak és a háboru"-ról irt. Következetlen is maradt, mert elfeledkezett arról, hogy mindég esak a belmissziói kellett szolgálnia mindenütt, még a háborúban is. Szükség, nagy szükség van ott a keresztyén szeretet munkájára. A külföldi belmisszió intézetek, melyekről a Belmisszió irni szeret, tudják is ezt. Sőt nálunk is tudják elegen. A Budapesti Református Ifjúsági Egyesület, illetőleg az Ifiusági Ker. Egyesületek Nemzeti Bizottsága pl. tudja, hogy a háborúban az egyházak, az egyesületek, — a keresztyén emberek nem lehetnek fatalista szemlélők. Annak idején a hadügyminisztériumhoz egy szívesen fogadott beadványt is küldtek a ker. munkának a háborúban való érvényesülése érdekében. Nem fegyverek puffogtatásával akarták ott megállni a helyüket, hanem evangeliumi szeretetmunkával. Otthont akartak berendezni a táradt harcosoknak, ahol épitő olvasmányok, jó szó, vigasztalás, bátorítás, frissitő dolgok, ténta, toll, papiros, szivesen felajánlott levélírás, borbély-műhely berendezés stb. voltak azok az eszközök, — melyekkel szolgálni akartak a harctéren. Szolgálatot kell teljesíteni a keresztyén munkásoknak a harctéren, a harcolóknak, a hazának. Mert van a keresztyén embernek hazaszeretete, de ezt nem esak fegyverrel szolgálja. Akiket hivatásuk fegyverre szólít, azok állják meg a helyet fegyveresen a hazáért való harc eszményért való küzdelem, önfeláldozás: ez pedig keresztyéni jellemvonás. De szükség van ott másra is. Akik előtt idegen a fegyverforgatás, akik előtt Idegenek a romboló és gyilkoló eszközök, azokat mindenáron a tüzvonalba küldeni több, mint könnyelműség, — esztelenség. Más az ő hivatásuh. Kell a harctérre Krisztus is, vigyék ők ezt oda különféle megnyilatkozásban és nemes munkát végeztek, szent szolgálatot teljesítettek. Ebben a munkában, ilyen munkaterületen legyen ott pap, theologus, — minden keresztyén ember, akinek nem adatott az, hogy fegyuerrel küzdjön a hazáért. Bontsa ki a „Belmisszió" ilyen harctéri csapat szervezésére a nemzeti lobogót, — nem fog szégyenben maradni, nem fog hiábavaló szavakat puffogtatni. Munkát, eredményes, áldásos és hazafias munkát fog végezni. Hivja fel ilyen munkára azokat a theologusokat, akiket most hőslelküen a harcba küld,