Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-20 / 25. szám

294 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* eretionális jogokat és azokat sem alázza meg e jognak gyakorlása. Mert hogy kabinet noire nélkül is megismerheti a püspök az összes pályázókat sokkalta jobban, mint a gyülekezet egy (eltörlésre várakozó) próbaszonoklat alatt, — az természetes. A pályázókra sem lehet sérelmes oly nagyon. Egy egyházközség sem választja meg az összes pályázókat, hanem esak egyet s a többire nézve körülbelül mindegy, hogy volt-e jelölve, vagy sem ? Sőt bizonyos tekintetben a pályázókra nézve megnyugtatóbb lehet az, hogyha tehetséget, kort, családi körülményeket és minden fontos mellékkörülményt bölcsen mérlegelendő püspök irányitja a jelölés sorsát (s ezzel a választást is), mint hogy ha az ezeket rendesen figyelmen kivül hagyó nép. Csupán csak az egyházközségen esnék injuria : hogy nem választhatja meg azt, akit meg akar választani. Bár nem tételezem fel, hogy akadna püspök, aki a jog merev álláspontjára helyezkedne, egy gyülekezetnek kivánságát ne venné tekintetbe, mégis szükségesnek látnám — a közvélemény megnyugtatása végett— határozottan kimondani egyhangú rneghivás esetében a jus discretiónak érvényesithetésének kizárását. Ily módon az egyházközség nem veszítene semmit. Ha valakit igazán meg akar választani, senki sem áll annak útjába. Ellenkező esetben pedig ha pártoskodással folyik a választás, akkor szükség van a discreeionális jog alkalmazására — a béke érdekében. Némelyek ugyan azt mondják, hogy a jog érvényesítése beláthatatlan zavarok előidézője lesz, én azonban ettől békét várok. Alig van valami, ami károsabb lenne a hitéletre, mint egyegy elkeseredett választásiharc. fiz áttéréseknek, reversálisoknak, az egyház iránti közönynek magvai akkor hintetnek el, amikor egy-egy lelkészválasztó egyházközség — a testvér és nem testvér egyházak káröröme között önön vérébe és szenyébe ful. fl feldúlt béke pedig hosszú éveken át nem bir helyreállni, jön egy ujabb választás és elülről kezdődik minden. Hogy ezt tapintatos és észerü kandidatióval a legtöbb esetben ki lehet kerülni, az általánosan ismert dolog. S ez a nyereség fölér az összes veszteséggel. S az egyházközségek is készséggel megnyugodhatnak benne, mert egy esetleg hosszura nyúló és zavaros lelhészválasztási harc sokkal több kárral jár, mint a diseretionális jognak esetleges tapintatlan kezelése. Hogy igy a lelkészválasztás egy egy-esetben a községi választások nívójára sülyedne le, az igaz, de az is igaz, hogy sok más esetben a lelkészválasztás a községi választások nívójára felemelkednék. flmint az eddigiekből kitűnik én e jogot életbeléptethetőnekés életbeléptetendőnek tartom, s e jog gyakorlója szerintem esak a püspök lehet. Hét vagy több ember egy ilyen jogot nem érvényesíthet megfelelően, fí püspök áll szoros összeköttetésben az eggházakkal és lelkészekkel, ő tudhatja legjobban (jobban a gyülekezetnél is) hogy melyik egyházba milyen egyén való leginkább. S a történeti fejlődés is ő nála helyez/e el a jog jelenleg fennálló szűkebb körre terjedő alakját. S nem félek, hogy e joggal viszszaélnének. Igaz, hogy a püspök is esak ember, de azért amellett, hogy ember, mégis esak püspök is, aki sohasem feledkezhetik meg arról, hogy díszes állásának miuel tartozik?! E tekintetben püspökeink, sőt ezután következő püspökeink felől is jó véleménnyel vagyok, mert lehetetlennek tartom, hogy az evang. egyházközségek többsége valamikor ne püspöki lelkületü embert, férfit válasszon püspöknek. Hogy ezen jog törvénybeiktatásával a püspöki hatalom megnövekepnék, az természetes. De bár még jobban megnövelhetnőnk püspökeink befolyását, tekintélyét és méltóságát. Ha körültekintünk magunk körül, mindenütt azt látjuk, hogy vezető, exponált állásban levők tekintélyét az állam minden rendelkezésére álló eszközzel emelni igyekszik. Gondoljunk esak arra, hogy mi lett egypár esztendő leforgása alatt a tanfelügyelői intézményből, mily imponáló hatalom. Nskünk is szükségünk van rá kifelé és befelé egyaránt, hogy legexponáltabb állásban á ló reprezentánsunk illusztris hatalom legyen. Istenországa ugyan nem e világból való. Dé annak földi megvalósulása e világból való és e világi fegyverekkel küzd magasabb céljának eléréséért, A diseretinális jog is egy ilyen fegyvere lenne ad majorem Glóriám Dei. Hierarchiától nincs mit félnünk, sokkal inkább félnünk kell az általánossá váló fejetlenségtől, amelynek jelei — sajnos — oly gyakran észlelhetők s aminek areanuma ismét: a centrumok megerősítése. Demokratikus szellemű alkotmanyunkkal én összetudom egyeztetni a központok megerősítésére ualó törekvést is. Semmiféle társadalmi szervezet, a legdemokratább, ultrademokrata párt sem lehet el erős központ nélkül. S ha körülnézünk magunk körül, azt látjuk, hogy az állam is ugyanazt cselekszi, amit jog és alkotmányügyi bizottságunk tervez : centralizál.