Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-06-20 / 25. szám
295 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* Én nemcsak a discretionális jogra vonatkozó javaslatban, hanem sok más egyébben is megnyugvással látom, hogy a bizottság megértette a kor beszédét és ahhoz alkalmazkodni akar és tud. Befejezésül még egy pár szót: Falusi pap vagyok. Az sem olyan nagyon régen. Soha sem gondoltam rá, hogy valaha más is lehetek, jelen soraim tudom nagy ellenkezésselfognak találkozni minden oldalon. De azt senki sem mondhatja, hogy „haza beszéltem". Beszéltem, mert nem beszélnem lehetetten volt. Isten őrizze szegény egyházunkat. Nihodemusz Már oly ev, lelkész. BELÉLET. Halálozás. Hrobon ]ános isztebnei lelkész, árvái alesperes 54 éves korában Teshenben, hol gyóyyulást keresett, hosszú betegség után junius 16-án elhunyt. Temetése 19-én d. u. 2 órakor Isztebnén ment végbe. A pozsonyi iheol. nyári tanfolyam, mely lapunkban is hirdetve volt, mint értesülünk, közbenjött akadályok miatt ez idén nem lesz megtartva. Jótékonyeélu alapituány. Vidos ]ózsef cs. és kir. kamarás, huszárkapitány a dunántuli egyházkerületnél a reformáció jubileumára tervbe vett árvaház javára 1000 koronás alapitványt tett boldogult testvérei Vidos Aladár és Ostffy Lajosné szül. Vidos Ilona emlékére. Az egyházias érzésnek és testvérszeretetnek minden bizonnyal az ily tett a legbeszédesebb tanúbizonysága. ILelkészuálaszíás. A hántai ev. gyüleheegyhangu választással megválasztotta lelkészéül Böjtös László helybeli hely. lelkészt. A ueszprémi gyámolda 1913. évi zárószámadását az erre illetékes bizottság f. junius hó 11-én átoizsgálta, azt a legjobb rendben találta. A gyámolda összvagyona 25.993 K, 55 f. tesz ki. Felosztásra kerül ez évben 1008 kor. Egy egy igényjogosult lelkészözvegy 84 k.-t kap. A segélyek felosztása az egyházmegyei közgyűlés után történik, amely e számadásra a végső sanetiót adja. Egyházker. ggiilés. A dunántuli ev. egyházkerület elnöksége f. évi rendes közgyűlése idejéül augusztus hó 26 napját tűzte ki. A közgyűlés helye a mult évi közgyűlés határozata szerint Celdömölk városa lesz. Töpuényjauaslat. A nemállami anérok, tanitók és azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló törvényjauaslatot az orszáayülési közoktatási bizottság Dr. Zsilinszky Mihály elnöklete mellett e napokban targyalta le. Bár a javaslat az eddiginél nagyobb terheket róv ugy az iskolafentartókra, mini a tanárokra és tanitókra, viszont tetemes javitást is igér az ellátás tekintetében. Lelkészi ériekezlet. A veszprémi ev. egyházmegye tavaszi éríekezletétjunius hó 11-én tartotta meg Pápán, llrvacsorát szolgáltatott ki ez alkalomból Ifj. Kovács Mihály ajkai s. lelkész. Munkát olvasott fel a reformáció jubileumának megünnepléséről Mód Aladár zalaegerszegi lelkész. Szerinte oly alkotásokkal kell megörökíteni e nevezetes évfordulót, amely legjobban megfelel a reformáció szellemének, ilyennek tartja missziói lelkészi állások szeruezéséi, azok jövőjének megalapozását — és diákon sképző intézetnek létesítését. Eszmecsere alapját képezte ad iscretionális jog kérdése is. Az értekezlet közvé/eménye az volt, hogy a discreiionális jog egyházunk szellemével ellenkezik, azt nem helyesli. Ugyané gyűlésen ismételten bejelentette Kiss Lajos az elnöki tisztről lemondását, amit végül is elfogadott az értekezlet, helyére megválasztván Moháesy Lajos lelkészt. Tanitótesiiileli közgyűlés. A pestmegyei ág. hitu. ev. esp. tanitói testület 1914. évi junius hó 30-án, d. e. 10 órakor Budapesten — Deáktéri iskolánk — tanácstermében tartja évi rendes közgyűlését a köuefkező tárgysorozattal: 1. Évi jelentés ; előterjesztések. 2. A békésmegyeiek inditüánya. Előadó: Sramkó Kálmár Rákospalota. 3. Iskolai takarékpénztárak. Előadó: Kiszelyné Mészáros Gizella, Cegléd. 4. Az országos evang. tanítóegyesület működéséről való jelentés. 5. Péterfy Sándor emlékének megörökítése. 6. Indítványok. Nemes eéfu alapituány. A pápai evangélikus egyház e hó 7-én vasárnap délelőtt tartott presbiteri gyűlésén az elnökség bejelentette, hogy a református vallású Baranyay Zsigmondné szül. Eőry Szabó Erzsébet és testűére Eőry Szabó ]enő kir. ítélőtáblai bíró fiatalon elhalt édes anyjuk Eőry Szabó Sándorné szül. Szeleezky Ida emlékére, aki a pápai ev. egyház buzgó tagja volt, az egyháznál 1000 koronás alapítványt tettek azzal a kikötéssel, hogy a tőke egyideig növeltetuén, annak kamatai mindig egy szegény sorsú fiatal beteg anya gyógykezeltetésére fordíttassanak. Az elhalt édes anya emlékét mélységes tiszteletben tartó gyermeki szeretet eme felemelő